2009. március 7., szombat

Anyagok rendezése

Az indexen már irtam, korábban egy linket mutattam, ahol az anyagok vertikális elhelyezéséről mutattak be dobozokat na és egy műanyag lapot amire rá lehet tekerni.
Na én az anyagok rendezését három dobozba gondoltam el. Azért irom, hogy gondoltam el, mert kiderült, hogy kevés. Vettünk három dobozt, gurulós négy fiókos. Nagyon jó és az asztal alatt van a helyük. Persze ahhoz, hogy az anyagokat beletegyem, kivágtam egy karton lapot (a vonalzó mérete kicsi volt!) és arra hajtogattam a kivasalt anyagokat. Ki kellett mind vasalni, különben nagyobb helyet foglalt volna el a hajtogatás miatt. Namármost igy is más lett a nagyságuk, mert a vastagabbak kicsit magasabbak lettek, de ezt már könnyű volt korrigálni.
Két nagy fiók van ahol szinek szerint tudtam rendszerezni.
A kis fiókokban tartom a "kincseket" azazazokat az anyagokat, amikből csak keveset veszek.
A három doboz hamar megtelt és aztán jöttek az alaktalanok amiket olyan nagy műanyag dobozban tárolok "csak úgy" Ennek az a baja, hogy mindig ott keresek, mert hátha...
Sajnos a fényképezési technikámon még van mit javitani, gondolok itt a háttérre, élességre stb.

9 megjegyzés:

gubike írta...

Jók ezek a gurulós dobozok. Hol kaphatók?
Az átlátszó, láda nagyságú dobozok nekem azért kellenének, hogy sok anyag elférjen bennük. Egyelőre nagy fekete szemeteszsákokban vannak, de ez így se nem áttekinthető, se nem esztétikus.

katafolt írta...

Ez nagyon jó,de nekem ebből is legalább tíz kellene és annyi el sem fér a lakásban.

Abile írta...

Nagyon jól néz ki ez a tároló! És mennyi gyönyörűséges anyagod van!!! :o)

leda írta...

Engem is érdekelne, hogy hol lehet kapni ezt a gurulós dobozt. Most is dobozban vannak az anyagaim, de ez jobban tetszik. :)

ezkriszti írta...

Jaj, de teszik ez a rend! Irigylem ezerrel. Sok munkád van benne, tudom.

Csilla írta...

Tényleg jó ez a tároló. Sajna nálam még minden szanszét van karton dobozokban, soha nem tudom mi hol van. Én úgy terveztem, hogy fából csinálunk majd ilyen ládaszerű tárolókat, amik gurulni is fognak és a tetejükön lesznek párnák, hogy alkalom adtán ülőalkalmatosság ként is müködjenek, ha többen jönnek hozzánk és nincs elég szék a dolgozóban (ugyan is közös dolgozószobánk van a párommal, kb 16nm, de sokszor ez is kevés). Én amúgy rém rendetlen vagyok ezt becsülettel bevallom. Irigylem azokat akik ilyen szép rendet tudnak tartani, rém sok meló van mögötte.

lomaquilt írta...

Na a rend ezzel véget ér, mivel van még két nagyobb átlátszó dobozom amiben kevésbé ilyen szép a rend. A gurulósat a Kikában vettem, sajnos háromból egyik piros a másik kettő tiszta fehér. Svájci gyártmány nem éppen olcsó. Több nem fér el az asztal alatt. A vliesek egy kiszuperált ágyneműtartóban vannak ami szintén az asztal alatt van. Sajnos ami az asztalon van, azokat nem tudom még hová tenni (rövidáru üzlet egyesek szerint) Viszont a rendszerezés során derült ki, miből mennyi anyagom van.

lomaquilt írta...

Na a rend ezzel véget ér, mivel van még két nagyobb átlátszó dobozom amiben kevésbé ilyen szép a rend. A gurulósat a Kikában vettem, sajnos háromból egyik piros a másik kettő tiszta fehér. Svájci gyártmány nem éppen olcsó. Több nem fér el az asztal alatt. A vliesek egy kiszuperált ágyneműtartóban vannak ami szintén az asztal alatt van. Sajnos ami az asztalon van, azokat nem tudom még hová tenni (rövidáru üzlet egyesek szerint) Viszont a rendszerezés során derült ki, miből mennyi anyagom van.

kastanie írta...

Nagyon tetszik!