2008. október 30., csütörtök

Búcsú

Na ne ijedjetek meg, nem megyek el, csak egy kicsit elbúcsúzom. Elutazunk és kevesebbet leszek net közelben. Igy Benneteket is ritkábban tudlak olvasni - hiányozni fogtok!- de visszajövök. Családi látogatásra indulunk és "csak úgy" mellesleg meg kell nézni a Wiesbadeni Kreativ Welt kiállitást. Tavaly is voltunk, a Picasás oldalamon vannak fent képek. De most a végcél Brüsszel, ahol még soha nem jártam. Irigylésre méltó vagyok (kicsit büszke is vagyok magamra) hogy megértem azt, hogy ha utazom, akkor saját kedvemre utazhatok. Sokat utaztam életemben, de azok mind hivatalos utak voltak, érdekesek, sok felkészülést igénylők, de mégis nem azért mentem, hogy azt a várost, vagy országot megnézzem. Igy nagyon örülök az utazásnak és annak is, hogy ismerősökkel, családtagokkal lehetek együtt. Mellette szép élményekkel leszek gazdagabb. Magammal egy kis korakot viszek, mert ilyen helyen kézi varrást lehet csak művelni. Ha visszajövök, majd beszámolok és képeket is mutatok.

2008. október 29., szerda

Korak


Már irtam, hogy a Határtalanul-on részt vettem egy korak tanfolyamon. Korábban Maple Csanakon tanitott minket, igy már felkészülve mentem. Ildi -aki oktatott és Magyarországon a legszebben varró korakos!- igen jól mutatta a technikát és látva munkáit még jobban belelkesedtem. Ez a két kis akármi csak a kezdet most kezdek belejönni a technikába és aztán jöhet a tervezés ill. a készités. Irodalma nagyon kevés, de aki megszereti, az ujabb és ujabb ötleteket talál ki. Szlovákiában él Lia aki szintén szerelmese a koraknak és nagyon szépeket alkot. Ha minden igaz, hamarosan sikerül megszerezni Rith Tschudy svájci foltvarró könyvét, aki felkarolta ezt az elfeledett ázsiai népek által művelt technikát. Neki nagyon sok szép műve van. Lehet az applikációt gyakorolni és a szinek harmóniáját. Régebbi munkáimat elővéve szégyellem, hogy milyen csúnyán applikáltam. Idővel azért sokmindent meg lehet tanulni.

2008. október 28., kedd

Farmer neszeszer


Mielőtt a farmer neszeszerről irnék, dicsekednem kell, sikerült háromféle számlálót, mutatót feltennem. Na azért csak fejlödöm!
Szóval ez a farmer neszeszer - már a gazdájánál van - nem azért farmer, mert abból van, hanem csak az alapja az. Elvileg ez egy crazy technika, aminek a készitését egy Foltvarázs ujség ihlette. Szóval veszek egy A4-es lapot, azt négybe hajtom és a nyitott széleken egy szép kerek vágást csinálok. Kinyitva kész a szabásminta. Igy mind a négy oldalán egyforma a kerekités. (lehet persze más nagyságokkal is dolgozni) Kiszabtam ekkora formát farmeranyagból. A varróasztal mellett áll egy zacskó a kis hulladék anyagokkal. Ebből vettem egy darabot ötszögre végta és hozzávarrtam egy másik darabot, mint a papirra varrásnál. Szinére simitottam és diszitőöltéssel levarrtam a varrást. Igy folytattam, mint a crazyt. Lehet, hogy ez igy kicsit bonyolultnak és cérnaigényesnek tűnik, de mire kész lettem, akkor megvolt a letúzött fedlapom. Lehet persze cikk-cakk öltéssel is, ha nincs diszitőöltés a gépen, de azt hiszem már az egyszerű gépeken is található valamilyen disz öltés. A többi a szokott modon történt, mivel a farmer anyag elég merev, maradt a bélésanyag ferdepántozás. A csücsköket bevarrtam és levarrtam. Hogy ne látszódjék egy keskeny lapot vettem (amekkora a talpának kialakult) ezt lehet valamilyen keményebb anyaggal bélelni és kézzel bevarrtam. Zippet varrtam be kézzel, oldalt összevarrtam a nyitott részeket és a zipp húzójára egy vékony pántot varrtam amit négy gombbal diszitettem. A képen nem látható, mivel azt a fényképezés után csináltam.
Délután elmentem és megkaptam az én kis SZIG-emet. Nekem régi tipusú volt és sok bajom volt vele. Ugyanakkor benne van/volt az életem. Most megkaphattam érvénytelenitve és egy nagyon csúnya fényképpel a kártya SZIG-emet. Nem életfogytiglani (csak a kép!) csak 10 évig tart.

2008. október 27., hétfő

farmer táska






Végre elkészült a farmer táskám. Szöszölös munka volt, de azt hiszem megérte. Tény, hogy a minta létrehozása nem farmer anyaghoz való. Én egy orosz honlapról vettem az ötletet, aki irta az pedig egy amerikai könyvből. Aztán én is alakitottam. De tény, hogy vékonyabb anyagból sokkal gyorsabb és szebb. Igy a tűzést sem nagyon tudtam megcsinálni hiába van felső anyag továbbitóm és farmer tűm. A lényeg, hogy kész van és a nagyság kipróbálása mehet a gyakorlatba. Nyárra rövidebb füllel kell csinálni, de télen figyelembe kell venni a kabátot.
Szóval a készitésénél a lényeg a kockákon van.


Veszünk egy mintás anyagot (én 4 cm szélest vettem) és kb. 10-15 cm-es darabot varrunk hozzá két oldalt. Ha sima anyagból készitjük, akkor egyszerűen levágunk egy hosszú darabot. Ebből annyi 4 cm-es csikot vágunk le, amennyi kifér. Az anyagot nem a mintás rész felé azaz kifelé levasaljuk. Ezután hozzávarrunk olyan 10-15 cm-es darabokat. A farmernél a szineket váltogathatjuk. Karton papirból kivágunk egy 10x10 cm-es négyzetet és ezt ráhelyezzük az összevarrt darabra, ügyelve arra, hogy a kis néygzet mindig másként álljon és kivágjuk. Ezután már a kész négyzetekkel dolgozunk.
Az én téskámon az eleje és háta 3x4 négyzetből áll és csináltam egy csikot 11 kockából, ebből lett az oldala és alja. Volt itthon jersey (aránylag kemény) anyagom, az lett a merevitő. Sajnos az árokban tűzés nem sikerült, igy a négyzetek közepén tűztem. Mintás anyagból kiszabtam a bélést és két régi blúzom zsebét varrtam fel belső zsebnek. (lefényképeztem félkész állapotban, de elfogyott a gép memóriája)



Szinéről a kis négyzetek anyagával összevarrtam és visszájára forditva levarrtam. A fogót farmer anyagból és a mintás anyagból varrtam, a bélés anyagával szegtem. Egy szép kék gombom volt, azt fel akartam használni és azzal záródik.
Az egész táska egy ujrahasznositás, mert semmi vásárolt anyag nincsen benne! (a cérnát ajándékba kaptam!)

2008. október 25., szombat

Csak úgy!

Azért irtam, hogy csak úgy, mert amit mutatni akarnék, fénykép hiányában nem tudom. Tegnap befejeztem a farmer táskámat. Holnap jön Eszter és majd elmondja véleményét. Befejeztem a 20 cm-es korakomat. Ezenkivül a "munkaasztalomon" rendet csináltam és a korakhoz vágtam anyagokat. A blogot kinyitva, Gina válaszolt a számláló föltételére, de nem sikerült. A HTML nyelvet nem birom! Majd csak lesz valami.
Ma nagyon szép idő volt. Kimentünk a temetőbe. Szüleim a Rákoskeresztúri temetőben vannak eltemetve. Hát igen nagy ez a temető. Sokan voltak. Valahol olvastam, hogy ez Európa második legnagyobb temetője. Kicsit furcsa volt, hogy pl. egyes utaknál is árultak csak úgy virágot. Sajnos ahol a szüleim vannak, velük szemben három sirt nem gondoznak igy ott három fa nőtt ki és hiába tisztitották le a kővet, megint elég csúnya lett.
Egy kis történetet mesélnék el. A lengyeleknél a temetőkultusz igen nagy. Szorosan vannak a sirok és november elsején a sirokon 8-10 nagy mécses van. Egyszer egyedül voltam és gondoltam teszek egy mécsest olyan sirra, ahol nincs. Nem találtam ilyet.
Dél Lengyelországban voltunk és visszafelé Tarnówban megálltunk, hogy megnézzük Bem apó sirját. Nem tudom, tudjátok-e, hogy Bem apó 56 évesen halt meg? A szabadságharc leverése után Törökországba ment, ahol szintén tábornok volt, de ehhez át kellett térnie a mohamedán vallásra. Egy kivánsága volt, hogy halála után lengyel földön szeretne pihenni. Halála után ez elég nagy vitát váltott ki, de végül teljesült, hogy Lengyelországban pihenjen. Tarnówban -szülőföldjén- készitettek egy kis tavat egy parkkal. A tóban négy márványoszlopon van egy márvány koporsó és ott pihen. A parkban lengyelül és magyarul is fel van tüntetve, ki nyugszik ott. Ha arra jártok, feltétlenül nézzétek meg.

2008. október 22., szerda

Csak úgy


Szóval ezen a linken találtam egy Tildásboszorkányt. Azért ide teszen a link cimét, mert nem tudom, hogy beirja-e: http://mamzelangele.canalblog.com/ Nagyon megtetszett. Van egy boszorkányom, de az egészen más. Elöször azt hittem kisÁkos megijed tőle, de nagyon szereti. A kezén a ruha ujja alatt van egy kapcsoló és ha azt bekapcsolod, akkor piros lesz a szeme és hangokat ad ki. De egy ilyen Tildás boszi határozottan elegáns!

Kipécézve

Kastanie kipécézett, most sietnem kell, hogy találjak 7 embert akiket még más nem pécézett ki.
Szabályok: 1. linkeld be a blogodba azt aki kipécézett
2. ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi
3. pécézz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba
4. egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy ki lettek pécézve.

1. Bizonyos dolgokat még mindig nehezen tanulok meg a blogolásban (lásd belinkelése valakinek!) pedig aránylag tanulékony vagyok, habár vizuális. Arra kifejezetten büszke vagyok, hogy teljesen egyedül könyvből tanultam meg számitógépen dolgozni (még a DOS rendszert) kollégáim állandó megjegyzéseitől körbevéve. Ezt odáig fejlesztettem, hogy késöbb sok kollégát, kolléganőt én tanitottam meg.
2. Mérleg vagyok, ami azt jelenti, hogy mindig törekszem a kompromisszumra. Sokan úgy mondják, hogy mindig annak adok igazat akivel beszélek. Pedig ez nem igy van, hanem szeretem mindkét fél véleményét meghallgatni és abból kialakitani a magam kompromisszumos véleményét.
3. Szeretek mindenféle kézműves dolgot. Amivel úgy érzem, hogy valamit alkotok. Lehet, hogy más lesz mint az éppen divatban lévő dolgok, de engem nem érdekel. Kicsit rosszul esik, ha megmutatom a dolgaimat és lesajnálják, aztán egy bizonyos idő után mások ugyanazt ujdonságként mutatják. Már megszoktam és rájöttem, hogy kár emiatt bármit éreznem.
4. Szeretek olvasni és mindenféle információt begyűjteni. Azaz mindig képben lenni. Ehhez kiépitettem az "információs" hálózatomat. Hogyan találom meg,azt nem tudom, de tartom magam ahhoz az elvhez, hogy minden meg fog találni a kellő időben.
5. Csak Magyarországon tudom véglegesen elképzelni az életemet, függetlenül attól, hogy elég sokat éltem külföldön és sokat utaztam. Amig lehetőségem van szeretnék utazni és megismerni uj tájakat, városokat, embereket. De szeretem Magyarországon is utazni és ismerkedni.
6. Néha fáraszt, hogy a család tőlem vár döntést sok kérdésben. Eddig ez ment, de most szeretnék én lenni az "elesett" segitésre váró valaki.
7. Amitől félek az a betegség akár személyemben, akár családomban. Ha egészség van, akkor minden leküzdhető. Szerintem ha ezzel a gondolkodással élünk, akkor nem lesz semmi baj. Amig szemem, kezeim müködnek, addig sokmindenre alkalmas vagyok. Nem akarok senkire rászorulni. Inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak.
Akiket én kiválasztottam:
Gina
Naomi
Marvika
Bruercsi
Edige
Mammis
Bea

2008. október 21., kedd

PIF ajándék

Ma a postás ajándékot hozott, Mamistól kaptam PIF ajándékot. Nagyon megörültem neki. Sajnos a fényképezőgépem töltés alatt van igy egyenlőre nem tudom mutatni. Nagyon szép himzett teritő és himzett tűpárna. Nem is tudom, hogyan lehet géppel ilyen szépen himezni. Nagyon szépen köszönöm Mamis!
Én azoknak, akiknek igértem a PIF ajándékot, kis türelmet kérek, mivel október végén kb. 3 hétre elutazunk és visszajövetelünk után tudok hozzákezdeni. (az ötlet már megvan, de utazásom alatt szeretnék még ihlettel töltödni)

2008. október 20., hétfő

Csak úgy


Ezt a képet azért tettem fel, mert tetszik. A fórumon valaki feltett szintén fekete-fehér neszeszereket. Ezek szabad gépi tűzéssel vannak, amit még gyakorolni kell. Egyenlőre a Határtalanul-on tanitott korak 20x20 cm-est kell befejeznem. Mire ezzel kész leszek, gondolom akkor kezdhetek el igazán foglalkozni vele, mert még vannak hibák. De már alakul. nekem tetszik a technika. Egyenlőre kis daraboakt fogok csinálni rojtokkal. "Szelleműzésre". Olyan kis jópofa darabokat. De beakarom fejezni a farmerből készitett táskámat, azaz inkább szatyromat. Hát nem leszek a hive a farmer varrásnak az biztos. Szöszöl, vastag (két tűm bánja!) a szine nem egyenletes. Elfogadni elfogadok bármit, de szépen összeválogattam és Juhizs volt olyan kedves, hogy elfogadja. Ahogy csomagoltam, úgy nőttek a fiaim. Elöször még olyan kicsik, aztán a márkák szerint. Én eredetileg egy takarót akartam varrni belölük. nem kell, úgy döntöttem. Rag quiltett sem akarok, az egész lakás szösz lenne.
Múlt héten két csoport foglalkozáson is voltam. Mivel két csoportba járok, úgy jön ki a lépés, hogy az egyik hétfőn a másik szerdán van. Választani kellene, de valószinűleg marad minden a régiben. Nehéz egy csoportba beilleszkedni, akkor meg miért hagyjam ott? Kicsit mintha válságban lennének, de most mintha meglódult volna. Az egyikben kicsit hülyének és elmaradottnak éreztem magam, de aztán rájöttem, hogy más is igy van vele, erre megnyugodtam. Mind két csoportban tanultunk valamit és ott helyszinen varrtunk. Ez jó volt. A szerdai csoporttal jótékonyságba kezdtünk igy ezt támogatom. A másik csoportba be kell csempészni apró dolgok készitését, technikák bemutatását. Eddig csak egy pár valakinek mutattam valamit és sikere volt. Volt akit nem érdekel, de volt akit meg igen. Természetesen egyik csoportban sem beszélek arról, hogy mi van a másikban az nem lenne etikus.
Hét végén birskörtéből csináltam birs-sajtot. Szerintem még tovább kellett volna főzni, mert nem igen akar kijönni a tartóból. Mentségemre mondva még soha nem csináltam ilyet. Hát majd kanalazni fogjuk és nem ajándékozzuk. Pedig akartam ajándékba adni Odette-nek és Szabinak.
Pénteken unokáztunk, ami most már kétemberes. Hol én vagyok Vilcsikével, hol a férjem. KisÁkos nagyon nagy élvezettel hallgatja ha olvasok neki mesét. Igy mindig fogok neki egy-egy mesét olvasni. Azt mondja Vilcsikére, hogy doktor Viola Eszter. Vilcsike nagyon szépen fejlödik, szép kis kerek pofija van és barna szemeivel már olyan érdeklödve néz. Aranyosak nagyon.

2008. október 17., péntek

Foltoskodás


Ezen a képen az első munkám látszik. Még félkész, pedig lassan túljut a nagykoruságán. Angol papirtechnikával készült. A legnagyobb munka az volt, mikor a sok kis négyzetből a földön megpróbáltam kirakni a mintát. Akkor derült ki, hogy még hány néygzetet kell csinálni. 4,5 cm-esek a négyzetek. Utána be kellett számozni, római számmal a sort és arab számmal az oszlopot. Utána soronként összegyüjtöttem és gumival összekötöttem. Jött a varrás soronként, majd a sorok egymáshoz. A legnagyobb munka a papirok kiszedése. Namármost jönne a tűzés és itt elakadtam. Amikor én elkezdtem, semmit se tudtam a pw-ről, csak amit itt ott lehetett olvasni. Sötétszürkével varrtam össze, de szerintem látszik a varrás. Na nem nagyon, de mégis. Azt hiszem kör tűzést fogok alkalmazni. Muszáj valamikor befejezni. Sokáig szobánkat diszitette, nem volt igy se rossz, de legyünk precizek. Mellette egy fekete crazy teritő látszik, szintén az én munkám, de ez már gépi munka. Egy időben a fórumon sokat beszéltünk a papirra varrás egyszerűsitett menetéről és akkor csináltam. Aztán nem értem rá befejezni és nemrégen került elő. Szintén várja a tűzést és hátlapozást. Ebből a fajtából van még egy. Jövőre a topic kiállitásra elkészitem és elviszem.
Üveggolyó
T - mint táska
Csak magamnak szeretném összegezni, hogy minek kell, hogy megfeleljen egy női táska? Elöször is legyen nagy belülről és kicsi kivülről. Mint a reklámban. Mivel nem vagyok nagyméretű, eleve nem szabad nagy táskát hordanom. Azonkivül a nagytáskában mindig az alján van amit keresel, de nem azon az oldalon. Most divatosak a sokzsebes táskák. Ennek nem vagyok hive, mert soha nem találom abban a zsebben ahol keresem. Na de akkor mégis milyen legyen és technikailag hogyan kivitelezzem. megpróbálom leirni, aztán késöbb kiegészitem. Ja meg jó, ha irásban megvan.
Lesz neki elől két benyulós zsebszerűsége: az egyikben a mobil és a villamos bérlet, a másikban a zsebkendőtartó. Ezek tépőzárral zárhatók. A másik oldalon zippel zárt részben kettő darab szatyor rávarrt tartóval. Azért kettő, hogy jobban támassza a táskát.
A füle hosszabbitható ill. kicsinyithető.
A táska gombbal fog záródni, nem mágneszárral.
A kulcsnak külön mágneszárral kapcsolodó akasztója lesz, persze a kulcs is tartóban lesz. Sajnos Kdatta féle kulcstartó kicsi, mert a bejárati ajtó kulcsa hosszú. Azt a húgom lakás kulcsának tettem félre.
Egy belső zseb kell a jegyzetfüzetemnek és két tollnak tartó. Ez lenne a hozzám közeli oldalon. Szemben vele két zseb tépőzárral a pénztárcának és a kártyáknak. Azaz a bankkártyát nem a pénztárcában fogom hordani.
Két neszeszer lesz a táskában, mind a kettő kicsi, az egyik a varró cuccoknak, feltétlenül cm-el, a másik a szépitőszereknek. (na nem mintha olyan sok lenne, de pl. körömreszelő, fésű, szemceruza, rúzs, kézkrém)
Egy kis irattárcát akarok csinálni, amiben lennének az irataim. Külön egy tartóban a személyi, lakcimkártya, Tb kártya. Ebben lenne a naptáram, az infos füzetkám és olyan hosszú lenne, hogy egy rekeszben elférne a csekk és az orvosi receptek. Külön kis tárca az adóigazolványnak, banki igazolványnak, CÉH-es igazolványnak stb. Azokat a kártyákat, amit fizetéskor használok (klf. törzskártyák) azok a bankkártyánál lesznek.
Na ha ezt sikerülne igy megcsinálnom, akkor egy rendezett nő lennék. Persze kell a pozitiv hozzáállás, miért ne?
Ha elkezdem a munkát, akkor előveszem ezt a leirást és ez lesz a szamárvezető.

2008. október 15., szerda

Blogszerkesztés


Most látom, hogy a blogomba annyi megnéznivalót tettem, hogy azt úgysem tudom mindennap megnézni. De persze némelyik olyan szép, hogy kénytelen vagyok naponta bekukkantani. Valószinűleg ritkitani kell. Elöször a magyar blogolókat hsz. sorrendeben meghagyom, kiegészitve egy két külföldivel. Utána a kedvenc linkjeimhez beteszem ami feltétlenül megakarok nézni. Van aki feltesz egy-egy linket, hogy nézzük meg. Mindegyik jó, de gyszer megnézem, aztán ha nem mentem el, késöbb nem tudok visszatérni. Ez olyan mint az ujságok. Kapsz egy csomót, elöször csak átfutod, aztán ezt is megakarod nézni, azt is. Én ezért nem tudok kidobni ujságot. Ma is a foltos foglalkozásra visszaviszek két könyvet. Olyan szépek, hogy nehéz tölük megválni. A belinkelés még nem sikerül. De a legfontosabb most a laptopom ventilátorának a kicserélése.
Hogy ne legyen csak szöveg, feltettem ezt az angyalkát. Szerzője alkotója számomra ismeretlen, mivel csak úgy találtam. De legalább disziti az irásomat és vigyáz a blogomra és mindenkire, aki ide téved!

2008. október 14., kedd

Foltoskodás

Kezdenek bennem leülepedni az élmények és az első reagálások helyett magamban kezdem helyre tenni a dolgokat. Tegnap az egyik csoport foglalkozáson voltam. Ott is sok minden szóba került. Aztán a beszélgetéseken is felvetödtek kérdések. A CÉH vezetőségében sok igazi müvésszel nem mindig tudja átérezni az egyszerű tagok igényeit. Ezt inkább a fórum vagy topic érzi ill. az ide járók. Olyan ez mint nagyban, vannak állami nagy szervek (úgy általában messze az átlagpolgártól) és vannak a civil kezdeményezések. Azt mondják, hogy az "átkosban" tilos volt civil kezdeméyezésű szerveket létrehozni. Ill. az ügyesebbek valamilyen köntösbe öltöztették. Namármost én úgy érzem .gondolom nem vagyok egyedül- hogy a topic az egyszerű foltvarrókkal is szóba áll. Aztán kinőnek belölük a művészek vagy a pályázók. A csoportokban -tisztelet a kivételnek- jelenleg válság van. Nem tudják mit csináljanak. Pályázatra készüljenek, vagy valami kis varrást, technikát tanuljanak? Esetleg apró dolgok készitésével foglalkozzanak? Hallottam olyan véleméynt is, hogy mi már mindent tudunk, nekünk nem kell tanulni. Ilyen szerintem nincs. Tanulni mindig kell és lehet. Nekem pl. a korak tanfolyam igenis adott most valamit. Függetlenül attól, hogy sokat hozzáolvastam, kerestem, tavaly Maple tanitgatott és csináltam is, de most Ilditől sokmindent tanultam. Igaz mostanában igen foglalkoztat a maradékok felhasználása és talán ezért. De a szinekről, a kmpozicióról sokmindent átgondoltam. Mindenkinek van valamilyen területe amit szeret, én valószinűleg maradok a kis mütyürök és kézi varrás szerelmese. Ha egy japán foltos tanitásán részt vehetnék, akkor lennék boldog.
A zsüri amúgy engem nem érdekel, mivel pályázni nem fogok. Voltak művek, amik a Határtalanulon tetszettek, és voltak amik nem. Ez az én véleményem és magamnak megtartom. Viszont nem tetszenek a TV-ben azok a müsorok, amikor a közönség dönt. A közönség alatt azt is lehet érteni, kinek van jól kiépitett kapcsolatrendszere (és pénze!). Persze ott sem mindig lehet egyetérteni a zsürivel. Persze az lenne az ideális, ha a zsüri és a közönség (pártatlan) véleménye közel lenne!

2008. október 13., hétfő

Ajándék-2



Na ezt jól elszúrtam. Ahelyett, hogy a képet kicsinyitettem volna a bejegyzésre kattintottam. Ja és még azt akartam irni, hogy elnézést a háttérben látható kupiért, éppen anyagokat válogattam. A fényképezés beállitásához még ki kell találnom egy jó helyet jó háttérrel. Hiába fő a külcsin! Add el magad! A tartalom nem számit!
Ha már irok, akkor leirom, hogy nagyon tetszettek a régi fényképek. Ha előveszem lánykori képeimet, mintha magamat látnám. A nagy tupir fejjel olyan egyformák voltunk. Érdekes, hogy változik és mégis ugyanaz marad a világ!
Tehát a gyöngyös neszeszer. Ja és a selyem neszeszer. Ezt Bajnán kezdtem el, két selyem darab közé illesztett vliest kézzel tűztem. Egy jópofa turis blúz volt. A fehér közepén nem lett szép, azaz kilazult az anyag ezért tettem rá gyöngyöket. Kapott ez is egy merevitést. A másik oldalán is van egy ilyen batik minta gyöngyökkel.
A zippeken még nincsenek lógók. Most egy ujat láttam és azt fogom csinálni.

Ajándék



Csak egy pár nemrégen készült ajándékot akarok bemutatni a neszeszer készletemből. Mindnek van helye! (sokszor kérdezik, mit csinálok ezzel a rengeteg neszeszerrel) A topoc talira a könyvtárosoknak a kockás anyagból készültet vittem. Ezt kézzel tűztem az anyag maga pw mintás. De olyan gyenge volt, több formát is kipróbáltam, de végül kapott egy vliessel megesrősitett bélést és igy jobb tartása lett. A forma a hagyományos. A szines darabokból összeállitott egy japán ujságból van. Egy karácsonyi mintás kis táskát varrtam hozzá, az jó lesz karácsonyi ajándékoknak. (sajnos még nem szedtem ki a gépemből!) A gyöngyös neszeszeren az applikálás nem lett szép igy gyöngyöket varrtam rá. Igy szebb is lett és a hibák sem látszanak. Az egyik tildás könyvben volt a szabásmintája. Egyben varrjuk össze a bélést és a teste, majd a bélés nyilásán keresztül kiforditjuk. Annyiban tértem el tőle, hogy előtte ferdepántoztam a testet.

2008. október 12., vasárnap

Csak úgy



Megnyilt a Határtalanul, megnyilt a topicos kiállitás. Ma voltam a korak tanfolyamon. Sok élmény két napra és a péntek is igen zsúfolt volt. Az élmények lerakódnak és hamarosan objektiven tudok irni róla. Most annyi minden zsong bennem, hogy nemigen tudok bármit is irni. A korak tanfolyam van bennem, de közben készülök a holnapi egyik csoport foltos találkozójára ill. a szerdai másik találkozójára. Tehát mondhatom, hogy foltos hetek vannak mögöttem és előttem. Feladatom azért van elég, elsősorban a háztartásban. De hát ez azt hiszem minden nőnél igy van. Ezért most nézegettem a képeket mindenféléről, leginkább kettőt választottam ki. Az egyiken Eszter Vilcsikével és a háttérben készitem a vasárnapi ebédet, a másikon az ebéd utáni alváson a két gyerek. Ákoska rossz alvó. Ebben rám ütött. Gyerekkoromban nem szerettem délután aludni. Most sem alszom délután, de amúgy jó alvó vagyok. Tehát a legfontosabbak számomra az unokák és az a lényeg, hogy ők jól vannak és szépen fejlödnek.

2008. október 7., kedd

Körvarrás


Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy ez a közös mű kerül kiállitásta a Folttopicon. Mivel elég magasra került, nehezen olvashatók el a nevek. Viszont nagyon jó rálátás nyilik azoknak, akik bejönnek a könyvtárba. Szóval ez a harmadik körvarrás amiben részt vettem és aminek minden egyes darabja hozzám került. Sajnos a kép alapján nem lehet a szineket jól kivenni, de igyekeztem úgy összeállitani, hogy ne legyen nagyon barnás. Ezért a kis négyszögek bordó arany szinűek. A bal alsó és a jobb felső blokk szinében egy kicsit eltér, ezt akartam a bordó négyzetekkel és a körbeszegés szinességével ellensúlyozni. Sajnos arra nem volt időm, hogy minden egyes blokkot letűzzek, az elválasztó sárga csikokat letűztem géppel és egy blokkon két háromszöget kézzel, valamint a kis bordó négyszögeket kézzel. Ha visszakapom, akkor minden blokkot letűzöm. Persze gondban voltam, mivel a bal alsó (nagyon szép) blokk vliesre készült és géppel le van tűzve. Lehet, hogy mindegyiket külön külön le kellett volna hasonlóan tűznöm és úgy összeállitani? Mindenesetre ez most igy készült és mégegyszer köszönöm a résztvevőknek a közös munkát. Pjulcsy, Erzsók, Borcsamama, Tupipatch, Mártamásé, Klári, Annamari, Méhike. Az enyém (Komórka) középen van. A feliratokat tűzőöltéssel (backstich) készitettem. Mivel én is olyan vagyok mint az amishok, hogy egy quiltben hibázni kell hiszen hibátlan csak az isten, én is hibáztam. Pjulcsy blokkját, aminek a közepében egy kis rajz van, elforgattam. Na ez mindig emlékeztetni fog arra, hogy jobban figyeljek arra amit csinálok. Persze azt is lehet mondani, hogy aki nem dolgozik az nem hibázik, de én az elsőnek vagyok a hive.
Mégegyszer köszönet lányok a munkáért és barátságért. Lehet, hogy ez a munka nem egy nagy szám, de a barátság jelképe és lehet ennél szebb!

2008. október 6., hétfő

Közös varrás


Szombaton közös varráson voltam a Budafolt csoport szervezésében Nagytétényben. Le a kalappal a lányok előtt, nagyon jól megszervezték. Szép a Műv.ház is a vezetője is ott volt a megnyitón, Tv, gyerekjátszó. A varrásra elég hely volt, mégha jöttek volna akkor is elfértünk volna. Az árusoknak is volt hely bőven. A buszon Kékbálnával utaztam a varráson Nana mellett ültem. Sok ismerőssel találkoztam, a bajnai táborból pl. Jólesett, hogy van egy közösség, amely befogad Téged. Azért szeretem a foltos társadalmat, mert itt nem számit a kor a súly, az iskolai végzettség, a munkahely, a férj rangja, itt Te foltos vagy. Persze vannak itt is viták, főleg akkor amikor megismerkedsz közelebbről másokkal és esetleg érdekeket sértesz stb. De egy egyszerű foltvarrónak, akinek ez a hobbyja, az megtalálja a helyét. Na ezért szeretem én a foltosokat. A fórumosokat ugyanugy, mint a nem fórumosokat. Irigykedni lehet és kell is azokra, akik sokat és szépen dolgoznak. Ilyenkor keseredek el, hogy én miért nem tudok ennyit és ilyeneket csinálni, de mindig megnyugtatom magam, amit én csinálok az nekem jó és megnyugszom tőle.
Tűpárna volt a megvarrandó darab és a lányok feladták a leckét, mivel ötfajtából lehetett választani. (később a megmaradó készleteket meg lehetett venni, vásároltam is, jól jön még az!). A közös varrásokon sokszor varrunk tűpárnát és igy szinte mindegyiket most kimeritettük a választékból. Érdemes elgondolkodni, mit is lehetne egy két óra alatt késziteni és azt előkésziteni. Jó volt a dunaujvárosi lányok vállfája, a tatabányai képeslapok, a kecskeméti hajtogatósak. Ez utóbbiak kicsit nehezebbek voltak. Tényleg nehéz valami ujat kitalálni. nem mintha nekem kellene, de jó agytorna. Tetszett a csoport dolgainak kis kiállitása, nem volt sok, pont jó volt. Ötletes volt a tűpárnák felaggatása. Legszebb viszont azok a blokkok voltak, amit gondolom egyenként csináltak három szinből és szalggal volt összefogva. Nagyon szép kivitelezésű klasszikus blokkok voltak. Nekem leginkább a klasszikusok tetszenek. Habár a modernek is tetszenek, de nem mindegyik. Ez a jó ebben, ki tudod választani magadnak, ami neked a jó.

Az árusok szép számmal felvonultak, nem volt a Mesebolt. Nagyon szép karácsonyi anyagok voltak, szinte mindegyik csillogó arannyal diszitett. Hol van az az idő amikor arany diszités nélküliből varrtunk? De azért még sok ilyen anyagom van, valószinű zacskókat varrok belőlük. Megismerkedtem azzal az úriemberrel, aki az ujságokat árulja. Megadta az e-mail cimét. megtudtam tőle, hogy a Magic Patch-ot féláron a Mesebolt nem fogja árulni. Volt ott egy kis nő Székesfehérvárról, nagyon szép gombokat árult. De nem gombot, hanem varróeszközöket ábrázoló kis csomagot vettem tőle 720 ért, ill. 60 Ft-ért mágneskapcsot és 20 Ft-ért kis szivet zipp végére. BZS-nél csak nézegetni szeretek. Volt egy karika a közepén lyukkal 2690-ért. Nem találtam ki mire való, majd elmondta, hogy ez egy 1/4"-os vékony papir kis jelzésekkel, amit többször is felhasználhatok, azaz odaragasztom a tűzés vonala mellé és a kis jelzések szerint készitem az öltéseket. Ügyes dolog. Aki szeret kézzel tűzni, annak nagyon jó. Mire a papir tönkre megy addigra papir nélkül is megtanulom az egyenletes tűzést. Szóval hasznos és jó volt ez a délelőtt.

2008. október 2., csütörtök

Próba


Egy lánymanó képét teszem üditőnek! Beállitottam, hogy csak röviden adja a szöveget. persze ehhez irnom kéne, hogy lássam az eredményt. Irni nem akarok, mert mennem kell a neszeszert befejezni. Ja van egy másik neszeszer, amire applikáltam valamit és nem lett szép. Mosz úgy gondolom, hogy gyöngyökkel korrigálom. Ja és áttanulmányoztam a digitális scrapbookingot, azaz hogyan kell csinálni. Azaz én a blogommal akarom mindezt csinálni. Jó lenne, ha nálunk is lenne valami hasonló link, ami érthetően ezt leirná.

Heti beszámoló



Egy hét milyen gyorsan elröpül és mennyi minden történik azalatt. Most, hogy igy számot vetek magamban - képet nem is tudok olyan sokat feltenni - összegyűltek az események.
Egy hete csütörtökön régi kollégákkal volt találkozó. Féltünk, hogy nem jön el 30 fő aztán 54 lett. Ma összegeztük, képet válogattunk, jelentést irtunk (minek?) de megállapitottuk, hogy jó volt összejönni, elbeszélgetni. Nekem munkám az adatok összefésülésével és szét küldésével lesz, megigértem, hogy egy darabig ezután nem foglalkozom már vele.
Szombaton délelőtt abban a szerencsében volt részem, hogy részt vehettem az ameriakai csoport budapesti varrónapján a Textil múzeumban. Maga a múzeum nagyon szép és éppen régi varrógépek kiállitása van. Ezekről egy pár képet mutatok. Szombat délután unokákra vigyázás, vasárnap nálunk ebéden a nagy család. A kicsik aranyosak. Tényleg sokat kell velük lenni, mert igen gyorsan nőnek. Hétfőn kedden varrtam, háztartás. Szerdán a topic kiállitás rendezésében vettem részt. Sokan voltunk, de elkélt a dolgos kéz. Végül sikerült minden darabnak helyet találni. Szerintem ez nagy dolog, hogy az internet összehozta társaság ezt megtudta szervezni. lehet, hogy azért sikerült jól, mert nem volt agyonszervezve, hogy mikor hol, hogyan. Tudtuk az időt, helyet és mentünk, tettük a dolgunkat. Jó lesz még a 11-i megnyitó is. Este fáradtan jöttem haza, az utazás a sok ember fárasztó, de jólesően. Itthon várt a meglepetés, ajándékot kaptam Kdattától, amit nyertem. Nagyon megörültem neki. Sajnos még nem sikerült lefényképezni, egyenlőre a szeknnert kellett beüzemelni. Hamarosan sor kerül a fényképekre is. Szóval jó hetem volt!