2013. augusztus 21., szerda

Mongólia

Napok óta akarok irni, de mindig az a bejegyzés jön elő, hogy irjak ide, irjak oda stb. Szóval megint valami kiakadt. Most végre bejött, hogy irhatok.
Tudom hogy a legutóbbi Kulturaquiltek témája Mongólia volt. Én nem veszek részt ebben, nem is akarok ilyesmit csinálni, de úgy gondoltam irok a mongol emlékeimről. Nosztalgia? Igy is mondhatjuk. Életemnek része volt, ha nem is teljesen a foltvarrással függ össze, úgy gondoltam irok erről. Röviden hozzá kell tennem, hogy aktiv életemben KGST (Kölcsönös Gazdasági Segitség Tanácsa) együttmükődéssel, pontosabban könnyűipari vonatkozású kérdésekkel foglalkoztam kb. a hetvenes évek végétől a kilencvenes évek elejéig, amig meg nem szünt. Ez azt jelentette, hogy különböző szintű dlegációk tárgyalásaihoz készitettem tárgyalási anyagokat, részt vettem értekezleteken külföldön és itthon. Igy ezekben az országokban többször megfordultam (volt szocialista országoknak hivjuk). Mivel akkor a számitástechnika még nem volt a gyakorlatban, igy egy napot arra szántak a szervezők, hogy a jegyzőkönyvet legépeljék és sokszorositsák. Ezalatt a delegáció tagok vagy szabadok voltak, vagy programot csináltak nekik (ez függőtt a vezetők szintjétől) Az emlitett időben kb. 6-7 alkalommal voltam Mongóliában. Az interneten kerestem képeket és csodálkozva láttam (amit azért a kilencvenes évek elején már érezni lehetett!) hogy alaposan megváltozott az ország.
Ez a kép ha nem is érződik, de nagyon jellemző Mongóliára. Mikor elöször érkeztünk repülővel Ulan Batorba akkor a repülőtéren egy kisebb épület volt, a mi repülőnk volt az egyetlen, mi a repülőből egyenesen a "földre" léptünk és oda jött a busz ami elvitt a városba. A reptér körül a zöld fűvön birkák legeltek. Az ég nekem hatalmasnak tünt, mintha csak az lenne körülöttünk. Csend és a természet vett körül. Ezt az érzést többször éreztem és szerintem ez fejlesztette ki a turizmust, na meg a sok természeti kincs. A fővárosig sokáig csak a zöld fű (nem olyan dús) és az ég kisért. Majd beértünk a szállodába. Az utcán nem volt sok jármű és széles utak voltak. A szálloda normális. Késöbb többször laktam ebben a szállodában és láttam a fejlödését.
Ez Ulan Bator a főváros. Mivel Mongólia sok szempontból elmaradott volt, az országok segitettek neki. Nekünk egy ruhagyár létesitése jutott. Ezt a Május 1 Ruhagyár patronálta. Sok mongol asszony tanult nálunk varrni. Magyar szakemberek elsősorban gépszerelést és múvezetést vállaltak. A gyárban csepeli Pannónia gépek voltak. A mongol emberek szeretnek a természetben élni és gyakran a ruhagyári szalagok üresen álltak, mivel többen úgy döntöttek, hogy családjukkal egy jurtába fognak lakni valahol a sztyeppe közepén.
Voltunk jurtában is, persze az egy kifejezetten protokoll célra épitett jurta volt. Mentünk a sztyeppén majd megláttunk egy jurtát és ott megálltunk. A jurta belülről igen otthonos szönyegekkel berendezett volt. Hoztak egy tevét, majd egy jak-ot, hogy üljünk fel rá és fényképeztek. A meglepetés a tér közepén egy angol WC volt. Gondolom az egyszerű jurta "lakótelepen" nem ilyenek voltak.
Enni mit ettünk, hát leegyszerüsitve húst hússal. A zöldség, liszt megtalálható, de import, azaz drága. A húst (leginkább birkát) kis darabokra vágták és a napon száritották, majd egy bőr zsákban tárolták. Amit én nemigen tudtam megenni (ill. meginni) az a kumisz (ez a szovet ázsiai köztársaságokban is kedvelt ital) ez erjesztett lótej, amit asszonyok erjesztenek. A másik a tea. A vizet felforralták és tealevelet főztek bele, majd megsózták és faggyút tettek bele. Azok a magyar geológusok akikkel találkoztunk, azt mondták, ha sokáig vagy a sztyeppén ezek az italok segitenek.
A kilencvenes évek elején már ujabb technológiákkal találkoztunk, azaz a teve szőrnek egy részét kiválogatták és nagyon finom gyapjút nyertek belőle. Ezekből nagyon szép pulóvereket, sálakat készitettek. Késöbb japán befektetők fejlesztették tovább ezt a technikát. A nyugati turisták egyrészt a sok természeti kincs, de a természet és a vadászat miatt is szinte ellepték Ulan Batort. Sorra épültek a szállodák és a fogyasztói társadalom begyürüzőtt. Viszont a hosszú időkre bezárt kolostorok megnyitottak és az emberek elkezdtek járni.
Voltunk egy kolostorban, ahol természetesen az összes imamalmot megforgattam. A belsejében a "papok" hosszú "sipokon" igen eredeti zenét adtak, ami nagy hatással volt az oda betérőre. Körbejártuk és egyszercsak észrevettem egy kis teritőt (valamit letakartak vele) ami kisebb selyemdarabkákból volt összevarrva. Minden darab négyzet alakú volt. Korábban olvastam valahol, hogy Keleten ahol a selyem drága volt, a kisebb darabokat a kolostorokba vitték, majd az asszonyok összevarrták. Hát igy aztán láttam egy ilyen kis patchworkot is.
Röviden irtam, annyi emlék jött elő, amit nem akarok leirni, hiszen nem egy emlékező blog ez. Valaki kérdezte, hogy szeretnék-e visszamenni körülnézni? Hát persze, de úgy gondolom mégsem. Az a kép a mit az interneten láttam a fő utcát mutatja tele autókkal és dugókkal. Ez már nem az a Mongólia. Mivel amikor Mongólia önálló lett valamikor a 30-as években (egy része Ulan-Ude központtal a SZU része maradt) irásukat a cirill betűk segitségével alakitották ki. Most visszatértek az ősi irásukhoz, azaz felülről lefelé hossza irnak. Ha varrnék egy kultúra quiltet, akkor azon a sztyeppe sárgás zöldjét a nagy kék eget egy két birkát és oldalt a Mongólia ősirással irt jeleket tenném. Ez talán csak nekem mond valamit, de előttem a természet jelenik meg ha azt hallom, hogy Mongólia!