2017. április 11., kedd

Foltoskodás

Egészen másról akartam írni, de mindig közbejön valami más és talán aktuálisabb. 1997-ben léptem be a Kelenfolt csoportba. Már a nyolcvanas években amikor kiállításokat láttam foltvarró dolgokból, jött a gondolat, hogy egy tanfolyam keretében kellene jobban megismerkedni vele. Könyvek még nem voltak. Sajnos a tanfolyamok (pedig volt szép számmal) nem jött össze, pont akkor voltak a munkahelyemen átszervezések, leépítésék. Aztán megtudtam, hogy vannak csoportok, ahol sok foltvarró van és lehet tőlük tanulni. Egy ismerősöm vitt el a Kelenfolt csoporthoz. Lakásomtól jól megközelíthető volt, kb. 20 fő foltvarróval ismerkedtem meg és nagyon szimpatikusak voltak. A csoport vezetője Mariska azt kérte, hogy mutassam be mit varrtam eddig. Bevittem az általam készített dolgokat és azt mondták, hogy rendben, ezentúl tagja lehetek a Kelenfoltnak. Találtam egy tanfolyamot, de sajnos nem tudtam összeegyeztetni a munkahelyemmel. Tetszett, hogy a csoport pénzéből egy valaki elment egy tanfolyamra, majd az ott tanultakat bemutatta és kézzel irt jegyzeteit átadta a csoport tagoknak. Nyárra házi feladatot kaptunk. Szóval tetszett és úgy gondoltam aktív tagja lehetek a csoportnak. Megjegyzem második ott tartózkodásom alkalmával kaptam egy lapot, hogy töltsem ki és céh tag lehetek. Havonta kapok egy újságot (fekete-fehérben) és minden foltos tevékenységről információt kapok.  A sors úgy hozta, hogy lehetőségem volt egy külföldi kiküldetésre és kb. 6 évre szüneteltettem a tagságomat. A céh tagságomat fenntartottam és minden nyáron itthon vártak a borítékok a céh újságaival. Hazajövetelem után nehezen találtam meg a kapcsolatot a csoporttal, ezért egy másik csoportba mentem. Hozzáteszem ekkor magánéletemben is sok változás volt. Majd visszataláltam a csoporthoz, aminek tagja lettem. Sajnos a pezsgő élet eleinte még megvolt, de kicsit más jellegű. Sok közös munka készült, amikben vagy részt tudtam venni, vagy nem. Aztán többen máshová mentek és a létszám is csökkent. Őszintén szólva a tagok öregedtek és az unokákkal való foglalkozás és a kifáradás jelei érződtek. Jöttek újabb tagok, de valahogy nem maradtak sokáig. Végül Mariska úgy döntött, hogy feloszlatja a csoportot. Ehhez viszont az kellett, hogy az évek alatt összegyűjtött "vagyont" el kell osztani. Erre jöttünk össze tegnap és az anyagokat (amit pl. a pályázatoknál kaptunk az eredményes szereplésekért) és a könyveket, technikai eszközöket osztottuk el. A kiállításokra készített műveket már korábban közös megegyezéssel kerültek azok alkotóihoz.  Az iskola megkapta azt a water color képet, amit a csoport tűzött kézzel és rajta van a XI.kerület jelképe a gellérthegyi Szabadság szobor. Ezt a bejáratnál mindenki megtekintheti. 
Szomorú volt látni az üres polcokat (a varrógépet később viszi el a vevő).
Hát ennyi! Még lesz egy baráti összejövetel, ahol elmeséljük élményeinket és elbúcsúzunk egymástól, de nem a foltvarrástól. VOLT EGYSZER EGY KELENFOLT!

2017. április 9., vasárnap

Csak úgy!

Foltvarrásról akartam írni, de közbejött egy -számomra- örömhír. Viola kis unokám harmadik lett egy ritmikus sport gimnasztikai versenyen. Az utóbbi időben sokat gyakorolt, táborban is volt. Szerintem a harmadik hely nagyon szép és örül neki. A többi kislány is nagyon ügyes, de őt élvezet nézni mikor gyakorol, annyira jó akar lenni. Közben a rajzban és a sakkban is eredményeket ér el és a tanulásban is az osztályban az egyik legjobb. A nagyszülő jobban örül az unokája sikerének mint a gyermeke sikerének? Nem tudom. De azért az unoka sikere azt is jelenti, hogy a szülők sokat foglalkoznak a gyerekkel. Ez viszont azt jelenti, hogy a gyerekeinket jól neveltük. Abban az időben is voltak szakkörök, táborok, lehetőségek. Szerintem kiállták a próbát és jó szülők lettek. Kell ennél nagyobb öröm? Ma olvastam, hogy Hosszú Katinka mondta egy elvégzett versenyről: ha győz, akkor boldog, ha nem akkor tanult belőle. Én nem ismertem, de ennek alapján neveltem a fiaimat. Ami nem sikerült először, az sikerül másodszor. Így lesz sikeres az ember. Ami kudarc nélkül hull az ölünkbe azt előbb utóbb nem értékeljük. Múltkor mondtam valakinek a foltvarrásban, hogy a jó foltvarró ne szégyelljen fejteni és ezt is meg kell tanulni. 
Nekem ő a legszebb a harmadik helyen!

2017. április 3., hétfő

Csak úgy

Egy fényképet kaptam. Remélem betudom illeszteni. Ez egy régi fénykép, családunknak igen értékes. 
Mi ebben az érdekes? A kép jobb oldalán egy kisfiú van sapkában ő a nagyobbik fiam Ákos. Valószínűleg első osztályos lehetett. Mögötte tanítónénije Marika néni, akinek középen van elválasztva a haja, különben hosszú haja volt. Milyen "véletlen" egyikük sem emlékszik a másikra. Azaz Ákos Marika nénire és Marika néni Ákosra. Gyakran beteg volt Marika néni kisebbik gyereke és így mikor a kisebbik fiamat beírattam, kértem, hogy lehetőség szerint olyan tanítónénihez kerüljön, akinek nincs kis gyereke. Az élet fintora, hogy a beteges kislány lett Ákos felesége és így Mariak néni az anyósa. Nekem a nászasszonyom és nagyon jóba vagyunk. Kicsi a világ igaz? Igaz, hogy egy kerületben lakunk, de Ákos VI.-os  Szabolcs III.-os volt amikor ebből az iskolából egy újonnan épült iskolába mentek, ami a lakásunkhoz közelebb volt. Marika néni viszont ebből az iskolából ment nyugdíjba. Érdekesség, hogy középiskolába viszont mindkét család gyerekei egy középiskolába jártak, ahol nem ismerték egymást. Eszter (menyem) barátnője Krisztina volt aki összeismertette Ákost Eszterrel és ott volt testvére Krisztián is, akit viszont Ákos ismert. Ők lettek esküvőjükön a tanúk. A vacsorán derült ki, hogy a testvérek édesapja férjemmel egy helyen dolgoztak. Egy nagyvárosban ez a sok véletlen igen érdekes. Mindenesetre a családi legenda megőrzi ezt az információt.
Érdemes a régi képeket eltenni és feltétlenül valamit ráírni, hadd tudják az unokák is a történetét.