2021. november 16., kedd

Varrások

Azt gondoltam, irhatok a varrószoba átrendezéséről, de mikor elkezdtem egy egy fiókot rendezni, akkor jöttem rá, hogy ez  a munka igencsak hosszú lesz. Közben lementünk Orosházára, ahol Gyopárosfürdön volt egy (régi nevén) Csendes varrás. Ezt már az uj vezetőség szervezte és én végig nagyon jól éreztem magam, a vezetőség tagjai oktattak (nem különültek el!) és ismerkedtek. A varrógépeimmel megjártam, de végül sikerült mindent a helyére tenni. Sajnos a szemem nehezen tudja a varrógépen befűzni a cérnát, de mintha javulna. A többiek  jobban haladtak. Én a drezdai virágot megvarrtam, közé a kis háromszögeket nem igen tudtam jól illeszteni. Késöbb rájöttem, hogy én vagyok a hibás, mivel a sablonokat lerajzoltam, de mire a kis háromszöget kellett beilleszteni, rájöttem, hogy egy kész mintát másoltam rosszul. Hiába jó munkához idő és türelem kell. A helyi Tv is bemutatta a munkát. 


Ezt a tartót nem varrtam meg, talán majd késöbb. Volt egy szép táska, de az nekem túl nagy munka lett volna meg hátizsák is. Szóval bele sem kezdtem. Helyette egy régi félkész neszire varrtam két virágot. 
Az egyik modern varrás tanitója (igen aprólékosan megmutatta) hogy kell varrni egy modern drezdait. Nagyon tetszett.
A szinek nem jól jönnek ki, de karácsonyi mintásak és jól nézett ki. A szomszéd foltvarró kisebb mintákat varrta és azokat lefényképeztem. 

Ezen igen jól látszik, hogy a szín választás mennyire befolyásolja a kész művet. 
A városmajori csoporttal folytatjuk az együtt dolgozást és majd mutatom miket sikerült csinálni. 

2021. szeptember 27., hétfő

Varrószoba rendezés

 Múltkor elkezdtem a varrószoba rendezésről egy bejegyzést. Hát elkezdtem, de közbejöttek dolgok (vidékre költöztünk és ez megzavart) Aztán hazajöttünk és voltam az OFF-on, szóval elment az idő. Hát a helyzet siralmas. az anyagokat megpróbáltam rendszerezni, de kiderült, hogy valamilyen rendszer szerint kellene őket összerakni. Van 6 db. átlátszó dobozom, amibe az anyag maradékokat tárolom. Egyikbe az egészen kicsiket, másikba a nagyobb darabokat. A többiben pedig találtam egy csomó UFO-t. Elfelejtkeztem róluk, vagy nem tetszettek. Sok táborban jártam de az ottani idő nem volt elég ahhoz, hogy befejezzem az elkezdett dolgot. Most el kell gondolkoznom, hogy mi legyen velük. Visszacsinálni már nem tudom, tehát nem akarok részt venni tanfolyamokon. Azaz egy egy tanfolyamon részt veszek és a munka során kiderül, hogy nagyon érdekes, de minek? Persze ez másként is lehet. Úgy döntöttem, hogy a fonalaimat egyenlőre sikerül eltenni, ezeket egy kerülti garázsvásáron fogom értékesíteni. Egyenlőre készülök az októberi foltvarró találkozóra, ahol a drezdai tányér lesz a téma. Egy táska készül olyan minden nap hordható. Ehhez Margitka hátizsákja adott ötletet.


 Egy táskát találtam ami hasonló témában készülne.

Találtam egy kis tárcát (zsebkendőtartó) a csoportban tanultuk (én mutattam be) és bizony elfelejtettem. Ez azt jelenti, hogy a kész műveket bizony dokumentálni kellene. 

Mellette egy kis kutya és természetesen mindkettő az akkor elkezdett boro hímzéssel készült. A kiskutyát több példányban megcsinálom (karácsonyi ajándékokhoz) sőt macskát is próbálok. Ezekután a varrószoba rendezés megint halasztódik. De ígérem folytatom. 


2021. szeptember 12., vasárnap

OFF-2021

 Az idén (sajnos 2 év kihagyással) Pilisvörösváron rendezték meg az OFF-ot (leánykori nevén Határtalanuk). Tegnap volt a megnyitó a versenyre jelentkezettek dij átadása. Aztán mindenki oda ment ahová akart. Nagyon örült mindenki hogy találkozhattak és jó beszélgetések alakultak ki. Én jól éreztem magam, de megmondom bizony elfáradtam. De a sok ismerős azokkal pár szó váltás már egészem másként kezdtem látni a patchworköt. Sajnos az utóbbi időben kezdett a kedvem elmenni sok mindentől. Ügyeltem az árusoknál, t.k. nem volt szükség ügyeletre, hiszen mindenki regisztrált. Meleg volt ettől soakn szenvedtek. Én a bejáratnál a Tótágas (Kaposvár) mellett ültem. Szép forgalmuk volt.  A Fabtex befejezi ténykedését, és bezárja az üzletet. Biztos megmarad a foltvarrásnál. Szóval jó volt, szép volt de ma már nem akartam visszamenni. 


Ez volt a födij és kétszeres dijat kapott (egy Juki varrógépet) Tóth Teri készítette. Nagyon szép kosztümben volt, amit ő varrt. Örültem, hogy tradicionális mű nyerte, persze a többiek is szépek  a műveiből egy nagy kiállítás volt, sok ismert  művével. Nekem persze a Lucy Boston tetszett.

Jó volt, szép volt!

2021. augusztus 8., vasárnap

Varrószoba

 Úgy döntöttem, hogy a varró és kézimunka dolgaim között csinálok rendet. Elvileg rend van, hiszen minden varrónő, kézimunkázók mindig mindent megtalál. Persze kívülről ez nem úgy néz ki. Szoba rendelkezésre áll? Igen is meg nem is. Van egy háromszobás lakásunk, amelyen négyen osztoztunk. Aztán a gyerekek kirepültek és maradtunk ketten. Azt gondolnánk, hogy bőven elférünk. Igen elférünk, de másként kellene mindent elosztani. Van egy szobánk, amit vendégszobának gondoltuk- anyósom mikor nálunk lakott itt élt- Aztán utána kezdett benne rendetlenség lenni. Varrószobát legjobb úgy kialakítani, ha építkezünk és kijelölünk egy szobát varrószobának. Minden ami a varrással, kézimunkával összefügg csak ebben a szobában lehet. 

Ez az amikor elkezdjük tervezni, hogy épülő házunkban milyen legyen a varrószoba.

Ez egy házilag is kivitelezhető varrógép asztal. Persze ez inkább kisebb helyre képzelhető el.
Ez egy szoba kialakitása előtt a zacskókban lévő dolgokkal a szekrénnyel. Ebből már jobban ki lehet indulni. 

Ez már egy világos és mindenre jó asztal, talán még elegendő is a varráshoz, talán a vasalő és a szabás helyét kellene kijelölni. 

Ez egy beépített lodzsa varrószobának. Sokhelyen beépítik az erkélyt és erre pl. ez ideális. 
A mi általunk kialakított varrórészleg kicsit más. Adott egy nagy asztal, egyik oldalán a varrógéppel, vele szemben a vasaló kis IKEA vasalódeszkával. Az asztal nagyobb részén egy tervező vágó lap. Na ez az amit rendbe kellene tenni. Hol vannak az anyagok? Hát az asztal alatt 4 polcos dobozban. Miért nem mutatom be? Nem akarom. Majd ha rend lesz akkor készítek egy ilyen volt és ilyen lett képet. A dobozokban vannak az anyagok. A kilencvenes években még kevés anyagot lehetett kapni és amit akkor vettünk, mondhatnám inkább bélés anyagnak felel meg. Hogyan tettem a dobozokba? Készítettem egy kemény papír mintát amire kivasalva rátettem az anyagokat. Igy szépen befértek, nem foglaltak sok helyet. A dobozoknak négy fiókja van, kettő magas, kettő keskenyebb. A keskenyebbe kerültek a drágább kisebb méretű anyagok. Tehát ez adott plusz vannak a varráshoz szükséges kiegészítő anyagok, aki dobozokban az asztalon vannak. Vannak UFO-im. Ezek az elkezdett de be nem fejezett munkáim. Ezenkívül sok anyagdarabom van, amik különféle méretűek. Na ezek a kérdések foglalkoztatnak és valahogy a csoportokat akarom először kialakítani. Aztán jön a hely keresés. Ez lenne a bevezető, amit remélem hamarosan folytatok. Gondolom, ha írok róla, akkor az ötletek is gyorsabban jönnek. A selejtezésnél az játszik fő szerepet, hogy nem akarok mindent kidobni, hanem olyasvalakinek felajánlani, akinek ugyanúgy érték mint nekem. 


2021. augusztus 6., péntek

 Csak úgy 2021.

Kicsit meglepődtem, mikor beakartam jönni, hogy írjak valamit, de aztán megtanultam az újabb divatot is. Úgy gondoltam írok, mivel már régen írtam és jó lenne leírnom ami jelenleg foglalkoztat. Túl vagyunk a harmadik hullámon és várjuk a negyediket. Az egész pandémia valahogy megzavarta az életünket és nem lehet tudni mi vár ránk. Ráadásul a jövő évi választások miatt elkezdődött a kampány. Szóval nem egyszerű az élet. 2020-at mondhatom úgy, hogy aránylag jól átvészeltük. Nehéz volt a bezártság, de kibírtuk. Fiunk vásárolt be nekünk, ezért hetente egy alkalommal találkoztunk. A maszkvarrás egy kis szint vitt az életembe, varrtam szomszédoknak, ismerősöknek ajándékoztam. Jó volt az üzletben látni valakit az én varrott maszkomban. De aztán elkezdték árulni és sok különféle varrott maszkok is megjelentek. Most pedig mindig azt hallom, hogy egy bizonyos fajta maszkot használjunk. Jelenleg nem kell használni, csak az orvosi rendelőkben ill. egészségügyi intézményekben. Változás történt, mikor a CÉH közölte, hogy az őszi találkozóra a csoportok varrjanak ollótartókat és kb. 14x24 cm-es fehér vászonra készítsünk valamilyen patchwork mintát. Ezt a találkozón összevarrjuk. Ez kicsit kibillentett nem éppen jó állapotomból. 16 ollótartót varrtam és nyolc mintásat varrtam. A fészbukon élénk patchwork élet zajlott, de az enyhüléssel ez is változott. 



Aztán Tünde javasolta, hogy találkozzunk nála. erre a találkozóra hétfőn került sor. Ildikó nem tudott eljönni, mert dolgozik. Nem is gondoltam, hogy milyen sokat adott nekem ez a találkozó. Hiányoztak az ismerősök és nagyon jó érzés volt találkozni velük. Ez adott nekem egy nagy lökést, hogy a varrószobámban rendet csináljak. Sajnos a képen Tünde nincs, mivel ő fényképezett. 
  • A varrószoba rendberakásához egy terve kell és most ezen töröm a fejem. Tudom ahány ember, annyiféle módszer és a sokféle anyag, kellék bizony helyet igényel és rendet. Legközelebb blogomban leirom az elképzeléseimet, amit aztán folyamatosan megváltoztatok. KonMari módszerével sikerült a ruháimat rend betenni, jelenleg a papirok fele már kész van, talán a varrással foglalkozó dolgaimat is sikerül elhelyezni. 

2021. január 13., szerda

Csak úgy 2021!

 Kicsit bonyolult, de azt hiszem sikerül hozzáigazodni. Talán jobb lett volna, ha korábban kezdek hozzászokni és írtam volna még többet a blogomba. Kevesen írnak, én maradok a blogomnál és leirom ami bennem van. 

Mostanában sokat olvasok, beléptem a NIOK-ba ami a fészbukon van, egy társaság, ahol van havi "ajánlott" olvasmány és beszámolok az elolvasott könyvekről. Mivel én zömmel e-book-on olvasok, ezért a könyvek címlapjait nehezen tudtam mellékelni, de aztán arra is rájöttem. Sok könyv címét felírtam amit mások ajánlottak, megkerestem, többet elolvastam, de többről kiderült, nem egészen az én műfajom. Végül megtaláltam azokat a könyveket, amelyek engem érdekelnek. Persze nem tudok olyan sokat olvasni, mert valahogy elmegy a nap és este meg elalszom. (akármilyen érdekes is a könyv) Találtam olyan blogokat, ahol viszont érdekes könyvekről vannak vélemények. 

A varrással úgy vagyok, hogy nem megy. Megvarrtam a szájmaszkokat az ismerősöknek, de máshoz nincs értekezésem. Kötök, horgolok. Annyi fonalam van, úgy gondoltam fel kell valahogy dolgozni. Aztán egy sál kötésénél megakadtam, de most sikerült egyenesbe jönnöm. Viszont rájöttem, hogy a rendcsinálás területén kell többet dolgoznom. Először a papírokat kell rendbe tennem. Itt elég sok a lemaradásom. Közben a fűtő kazánunk nem fűt, a mosogató gépünk elromlott. Várni kellett a szerelőkre, végül a kazánt megjavítottak, de aztán megint megállt. Most éppen jó. Ez annyiban rossz, hogy nincs meleg víz. De remélem hamar rendbe jön. Azért selejteztem is, de most még probléma hogy el kell vinni a kiselejtezendő dolgokat (főleg konyhai kisgépek) Nincs nagy kedvem sehová menni. A Normafához gyakran jártam egy meghatározott szakaszon kb. 5 km-t mentem. Sajnos sokan választják mások is ezt a területet és nem szeretek sok ember között lenni. Na még egy kicsit várni kell és akkor minden megy a rendes életmenetben. 

Felteszek egy képet, néztem az egyik utolsó bejegyzésemnél Ákost fényképeztem le, mikor még az ő birodalma volt ez a sarok. Most találtam egy képet, ami az átalakitás utáni helyzetet mutatja. Persze azóta megváltozott, mert jelenleg az asztal végén én ülök a laptopom előtt. Változnak az idők.   A sarkon az a doboz eltűnt, helyette egy kisasztal van könyveimmel és írószereimmel. Remélem ez a blogbejegyzés meg fog jelenni az én blogomban.