2014. április 29., kedd

Csak úgy

Egy foltos életről szeretnél beszámolni. A Kelenfolt csoportba ahová járok, Erzsike néni - nem várva meg a májusban betöltendő 100. életévét - itt hagyott bennünket. Szerettük, mert mindig tanulni vágyott és amit másutt megtanult, átadta nekünk. Kis törékeny alakja hozzátartozott csoportunkhoz. Igaz az utolsó években már a lánya hozta vitte, de nagyon örült, hogy köztünk volt. Két éve még tanfolyamon vett részt és nagy örömmel mesélte mit tanult.
Ez a kép a 95. születésnapján készült, amikor mindenki varrt egy-egy szál rózsát.
Itt a csoporttagok körében látható, ez volt abban az évben az utolsó foglalkozásunk.
Ez úgy két évvel ezelőtt készült a csoport tagjainak körében.
Ez pedig a mai napon (2014. április 29-én) amikor elbúcsúztunk tőle a farkasréti temetőben. Az urna előtt fényképe látható.
Itt pedig a végső pihenőjén a családi sirboltban. A csoport elhatározta, hogy készit neki 100 yo-yo-t, amiből 99-et át is adott neki Mariska  - csoportunk vezetője - de a 100.-at nem tudta, igy a csoport által adott csokor szalagjára varrtuk a kék yo-yo-t.
Nyugodjék békében, emlékét őrizni fogjuk!

2014. április 17., csütörtök

Csak úgy

Talán igy húsvét előtt megengedhetem magamnak ezt a bejegyzést. Ugyanis dicsekedni akarok és ez nemigen szokásom. Természetesen unokáimmal nagyon szivesen teszem, hiszen nekem ők a legszebbek és legaranyosabbak, de hiszen ezzel minden nagyszülő igy van.
Bizonnyal másokkal is úgy van, hogy amennyiben külföldön jár, szereti nézni az ottani embereket. Szerintem ez egy természetes tulajdonság. A városok, a természet szépsége tetszik, megnézzük, lefényképezzük, de az emberek azok mások. Sokat járok a Várba és sok turistával találkozom. Sokszor busszal megyek, sokszor kocsival, de mindig találkozom turista csoportokkal. Mivel kis unokám oda jár óvodába és oda csak úgy tudok bemenni, hogy becsengetek, mindig megnéznek, hiszen ebből gondolhatják, hogy én itteni lakos vagyok. Fényképezni általában a japánok szoktak, elsősorban mindent, de az emberek közül a gyerekeket. Violát is többször lefényképezték. Nekem nem nagyon engedi magát lefényképezni, de azért ide teszek róla egy képet.
Itt éppen szaval, amikor nem a fényképezőgépre figyelt.
De mint irtam a japánok sokszor lefényképezték, amikor kijöttünk az óvodából.
Múltkor egy foltos táskával (már régebben varrtam, nem sikerült olyan jól, de azért használom)
Egyik alkalommal egy japán nő kivált a csoportból és odajött, hogy lefényképezzen, pontosabban a táskámat. Én nagyon csodálkoztam, mivel nem találtam annyira jónak a táskát, de ő ragaszkodott hozzá. Ő japánul beszélt én magyarul, igy maradt a táska.
Ez az eleje és a fénykép nem a legjobb.
Ez a táska hátulja.
Kb. 4 éve varrtam ezt a táskát. Egy alapra lila és fekete anyagból crazy technikával megvarrtam külön külön az elejét, a hátát az oldalrészt, ami a fülében végződött, valamint a cipzárt magába foglaló részt. Utána külön külön minden részt jól átsteppeltem. Azért írtam steppelést és nem tűzést, mert úgy varrtam ahogy jött, azaz keményre akartan steppelni. Utána minden részt ferde pánttal körbeszegtem és díszöltéssel rögzítettem. Mikor mindezzel végezte, akkor apró öltésekkel kézzel az alkatrészeket összevarrtam. Igen jól tartja magát, csak a belső zsebek cipzárjai nem a legjobbak így a táska mintegy egyterű lett. De azért használható. Kszénia Dmitrieva orosz foltvarró volt nálunk és bemutatta a táskáit és ruháit. A tanfolyamán én tolmácsoltam igy volt alkalmam megismerkedni a technikával. Szóval az szerintem dicsekvés, hogy egy japán nő lefényképezte a táskám. Persze talán azért is, hogy ilyet nem szabad csinálni, de maradjak inkább optimista!