2018. március 19., hétfő

Csak úgy

Régebben akartam irni, de féltem, hogy nem egészen jó hangulatban voltam és félő, hogy kicsit rosszul fogalmazok. Nem vagyok sértődős, mert rájöttem, ha valaki mond valamit amivel nem értek egyet, arra nem érdemes odafigyelni, azaz válaszolni, hanem átgondolni. Lehet, hogy igaza van, de lehet, hogy nem. Magamban helyére tenni a dolgokat. Ezért nem irtam és jól tettem. Sajnos közben egy szomorú hir jött, meghalt Jucika. Ő anyósom szomszédasszonya volt. Anyósom három éve halt meg, közel 56 évig éltek egy házban, az utolsó éveiben rendszeresen ápolta, azaz bevásárolt neki, megnézte, hogy beszedi-e a gyógyszereit stb. Jó érzés volt tudni, hogy van aki ránéz. Utolsó időben ő hivta ki az orvost és a kórházba is naponta bement hozzá. Közben a férjét is ellátta, aki egyre rosszabb állapotba került. Tavaly áprilisban előjött az a rettegett betegsége ami közel 10 éve meggyógyultnak lett elkönyvelve. Nyáron sokat beszélgettünk, aktiv volt, tűrte a kórházi látogatásokat. Karácsonykor még beszéltünk, jobban volt. Februárban Judit napkor már mondta, hogy gyengén van. Március elején aztán jött a telefon, hogy mikor lesz a temetés. Egy hétig voltunk ott és elgondolkoztunk azon, hogy szinte minden évben egy egy közeli hozzánktartozó hagy itt minket. Lassan mi maradunk az emlékekkel. Nézegettem a fényképalbumot és bizony sok képnél már nem tudom ki van rajta és mikor hol készült a kép. Közel egy hónapja voltunk egy temetésen, igaz nem ismertem a nénit akit temettünk, de maga a tény lehangoló. Közben felhivtam egy unokatestvéremet (nemigen jártunk össze) és sajnos már nem is emlékezett rám. Valahogy a családok esnek szét, nem tudunk egymásról. Ezért örülök nászasszonyom azon szervezkedéseinek, mikor évente összehivja a család elérhető tagjait, hogy a testvérek, unokatestvérek érezzék együtt magukat. Saját családomban szintén van egy ág, mikor évente, kétévente összejövünk. jó érzés tudni, hogy van kire számitani. 
Ki kell kapcsolódnom és előre menni. Erre jó a foltvarrás, azaz egy olyan hobbi, ami örömet ad. Lehet gondolkodni mit hogyan csináljak. Ha sikerül akkor a sikerélmény továbbvisz, ha nem jön össze, akkor tovább kell gondolni. Most éppen ezen az úton haladok, de már látom az alagút végét!

2018. március 4., vasárnap

Foltoskodás

Tegnap azaz 2018.március 3-án voltam a Bakancsosok Közös Varrásán. Mottó: na erre varrjál gombot. Kérték, hogy vigyünk magunkkal gombokat. Én összegyüjtöttem itthon egy kis üvegnyi gombot. Tanulva a korábbi tapasztalatokból, korán odamentem és sikerült az első sorban egy asztalt lefoglalni, ahol a városmajori csoportból és a Cserepes csoportból voltunk sokan. A terem teli volt. Az iskola -ahol mint eddig mindig a rendezvény volt- bejárata a csoport munkáival volt tele. Sajnos a fényképezőgépemet nem ellenőriztem igy telefonnal fényképeztem. 
Az oldalfalon a tavalyi aláirásokkal teli kép volt, az idei annyiban különbözött, hogy mindenki az aláirása mellé egy gombot is felvarrt. Tű, cérna, toll mind felakasztva található volt. 
Úgy veszem észre, hogy egyre többen a Közös Varrásuknak szeretnének valami saját image-t adni és ebben a Bakancsosok vezetnek. Az ötletek mind jópofák és a sok foltvarró örül a találkozásoknak. Az árusok két szobában és a folyóson voltak. Sajnos sok szép holmit hoztak igy elcsábultam. De maradjunk az előcsarnokban ahol Mizsu farmerből készitett ékszerei voltak láthatók és árulta is őket.
Ötletesen a kifeszitett vásznon tépőzárral voltak rögzitve a párnák, mindegyiken egy egy ékszer. Igen hatásos volt. Ezen a képen a háromszögletű nyaklánc tetszett.
Ezen a Pinterstről ismert ékszerekben gyönyörködhettünk.
Ebben a legfelső tetszett, ezt a formát az oroszok szeretik használni, gombokkal ami itt lett volna időszerű.
Természetesen volt tombola én szerencsésnek mondhatom magam, mivel a három jegyből egy nyert és egy szép táskát nyertem. A táska szép, ötletes, de valőszinű szükséges egy táskarendező varrása.
Aminek viszont a legnagyobb sikere volt az a licitálás. Az egyik oldalon a teremben sok becsomagolt anyag volt. Azt gondoltuk ezek is a tombolához tartoznak. De kiderült, hogy nem. A magunkkal hozott gombokkal lehetett licitálni egy egy darabra.
5 gobbal kezdték a licitálást és egy ötliteres nagy üvegben gyüjtötték aki elnyerte a pályázni kivánt valamit. Én egy anyagcsomagra pályáztam (200 gomb) nem túl nagy darabok, de mind egyszinű. Aztán egy szashikó himzett valami volt, ez már az összes gombomat elvitte. Végül minden elfogyott és az ötliteres üveg megtelt. Hogy mi lett a sorsa ennek a sok gombnak? Valaki a tombolán megnyerte. 
Jól éreztük magunkat , jókat nevettünk és sokat beszélgettünk, sokat tanultunk, voltak bemutatók és volt aki hozott mutogatni valót. 
Búcsúzóul megnéztük az előcsarnokban Kovalik Mariska képét és megigértük, hogy jövőre is jövünk.

A Bakancsosok a mai napon (március 6.) a fészbukra feltették csoportképüket, amit mellékelek és mégegyszer köszönet az élményért

Ami az árusokat illeti én mindig körülnézek, hiszen nincs annyi időm és "lábam" hogy ide oda szaladgáljak  az üzletek kinálatát felmérni. Itt mindig egy helyen kapok olyasmit amit máshol nem biztos, hogy megkapom, tekintve, hogy az ország több részéből érkeztek az árusok. Ezenkivül megtudom fogni, találok olyasmit amit már régóta keresek. Egy évben nem járok sok találkozóra, de feltudom mérni, ki milyen új termékkel jelent meg, mit érdmes megnézni, esetleg megvenni.