2009. január 7., szerda

Olvasni jó!

Gina megszólitott, hogy mit olvastam 2008-ban.
Én világéletemben sokat olvastam, s mivel a munkahelyemen sokat kellett olvasni, véleményezni, kivonatokat késziteni (sejthetitek, hogy nem szépirodalmat!) igyekeztem kézimunkával és olvasással kikapcsolódni. Szeretem a krimiket, de nem a vértől csöpögöket, szeretem a romantikus regényeket, de a nem túl sziruposakat. Általában a családregényeket, amikor egy család történetén keresztül egy ország, város stb. életébe láthatunk be. Szeretem Hailey regényeit (Autóváros, Hotel, Detektivek stb.) Szóval kiemelni valamit nehéz, talán a legutóbbiakból.
  • Joan Anderson: Egy év a tengerparton, Befejezetlen házasság
Ez egy irónő, aki mellesleg háziasszony és két fiú anyja, úgy érzi, hogy a házassága válságban van és mikor a férjét egy másik városba helyezik, ő nem megy vele, hanem a tengerparti nyaralójukba megy egy évre. Rá egy évre a férje nyugdijba megy és hozzáköltözik. Érdekes könyv, a gyerekek elszakadásáról a nyugdij mellett az egymás mellett élés megpróbáltatásairól.
  • Rosamund Pilcher regényei általában skót földön játszódnak és egy-egy családról szólnak. A természet, a család a mindennapok a témája, ajánlom mindenkinek.
  • Polcz Alain: nemrégen jelent meg ujabb szakácskönyve, szingliknek , amit már nem tudott befejezni. Az első szakácskönyve sem csak szakácskönyv, az életről tanit és mesél. Minden más könyvét ajánlom olvasni.
Jelenleg a kerületi könyvtárba járok, de beakarok iratkozni az Idegennyelvű Könyvtárba (korábban sokat jártam oda)
A könyvtárban elöször megnézem az uj könyveket és amit érdekesnek találok, azt kihozom. Aztán jönnek a detektiv regények és a romantikusok. Nem mindig találok kedvemre valót. Attól is függ, milyen kedvem van, mennyi elfoglaltságom.
Könyvet igyekszem nem venni, mert nincs hová tenni, de azért megnézem a könyvesboltokat. Amit viszont mindig megveszek, azok a patchwork témáju könyvek. Na ezeket igen gyakran forgatom, nézegetem, ihletet és jó kedvet kapok tölük.
Tovább adni nemigen tudom, mert szerintem már mindenki sorra került.

6 megjegyzés: