2008. június 20., péntek

csak úgy

Szóval visszaolvastam a beirtakat és megállapitottam, hogy jó dolog volt feltenni képeket, amik tetszenek, mert különben nem találnám. Ja meg az ötleteim is jók voltak, ha nem is mind valósult meg. Jelenleg a lakberendezéssel foglalkozom. Azaz az anyagimat rendezem. Hát nagy munka az tény. Amit kitaláltam, hogy mit hová az jó, de a végrehajtás bizony nehéz. nemrégen Nyitrai Kati boltjában voltam és ő mondta, hogy a Plussztól szerzett dobozokat és abba állitotta az anyagokat. Kisebb mennyiségek és dobozonként minőség szerint. Nagyon zsép rendezett, de nagyon nagy munka. Jelenleg szinek szerint szortiroztam, aztán más kategóriákat is be kellett vetni.
Szinek: fekete-fehér-szürke, piros, kék, zöld, sárga, barna
Aztán: karácsonyi, gyerekmintás, selyem, kisméretű (foltvarázs és más drága anyagok) félig kész. A félig kész kategóriába kerültek a kiszabott blokkok, alkatrészek, csikok stb. Van még egy kategória: a nagy mennyiségű anyagok. Pl. Eszteréknek vettek könyhafüggöny és nekünk is konyhafüggöny anyagot. Na már most objektiv okokból ez 2 évig a garázsban dekkolt, közben Eszterék lakást cseréltek, a jelenlegi konyhájukba nem jó ez a függöny, a mi konyhánkból szoba lett és oda sem jó. De azért semmi baj, már van rá ötletem. Amivel nem tudok mit kezdeni azok a kis anyagdarabkák. Az egyik foltostárs mondta, hogy ő egy átlátszó dobozban tartja ezeket. Valószinű ez lesz nálam is a végső megoldás. Viszont a dobozokba az anyagokat úgy betenni, hogy vékony összehajtott lapok legyenek, állva, na ez lesz a nagy munka. Mindegy a rendszer alapjai elkezdödtek, most már a végrehajtás van hátra. Ja és a szabad helyek felkutatása. Közben selejtezés. Két zsákom van. Az egyikben az elajándékozni szánt ruhák, a másikban a szétvágásra kerülök. Sajnos egyre több a selyem (műselyem) és viszkóz. A viszkóznál most igen kegyetlen leszek és csak a szép szinüeket tartom meg. Ja és készitek anyagcsomagocskákat és beviszem a csoportba. Az egyik nő csinálta igy. Mindegyiket négyszögletesre összehajtott és egy szalaggal átkötve hozott vagy 20 csomagocskát. Kb. 5 db. maradt ott. Na ezt teszem majd én is. Ez mint bontott anyag volt. A himzés, horgolás stb.-nek már találtam helyet. Szóval alakulnak a dolgok. De a legjobb az lesz, ha bármikor letudok ülni a varrógéphez! Ja erről jut eszembe, valaki mesélte, hogy itt volt egy kanadai foltosnő, aki a legkisebb darabot se dobta ki. Azt mondta, hogy a varrás után vágjuk háromszögre és varrjuk össze. Ha minden alkalommal ezt tesszük, és ezeket a darabokat összevarrjuk, egy takaró előlapját kapjuk. Bár már ott tartanék, hogy ezt kipróbálhatnám.

4 megjegyzés:

Monika írta...

Komórka! De szorgos vagy!!! Jaj,bárcsak én is ezt csinálnám!Fejben már ezerszer rendet raktam.:))))
Ez a kis 3szög összevarrás nagyon jó ötlet,igyekszem megjegyezni,köszönöm!

Elizanikó írta...

Bizony, bizony, és milyen terítőt varrt belőle , az nem semmi ! A számat tátottam. Icipici kis háromszögekből rengeteg !

lomaquilt írta...

Ja Elizanikó, Te hallottad ezt! Én csak közvetve, de kiváncsi lennék mégis hogy képzeli ezt a háromszög összevarrást?

Zelnice írta...

Ha vannak szép selyem-műselyem dolgaid, Márta nénit kérdezd, vállalja-e? Szerintem igen:-)
Egyszer küldtem neki nagy borítékban és örült neki.