2008. június 18., szerda

foltoskodás


Találtam egy érdekes ötletet (más is fölfedezte ezt a blogot) egy pompont. Ugyanúgy készül, mint a fonalból (két kör középen lyuk és egyik oldala a lyukig felvágva) csak anyagcsikból, kb. fél cm-nyi. Igen jópofa és ötletes.
Tegnapelőtt elkezdtem, tegnap még nem fejeztem be egy angyalka himzését. Azaz egy angyalka kész van, a másikat elkezdtem. Az osztrák redwork képeket is kigyűjtöttem és egy párat megrajzoltam. Az angyalkát csak úgy rajzoltam ceruzával, a redworköt, az anyagot rátettem a papirra és átlátszott. Szóval a problémám megint az anyag és fonal választás. Mennyire nem egyformák ezek a pamutszövetek és a himzőfonalak? Persze egyikre sincs ráirva, hogy mennyi a finomsági számuk, vagy súly és hossz, hogy össze lehetne hasonlitani. Ezentúl az üzletekben erre is oda kell figyelnem. A szöveteknek a vastagságát sajnos csak munka közben tudja az ember érzékelni. De akkor csak, ha kimosta és a kikészités során rárakodott mindenféle kijött belőle. Ezért érdemes némely anyagot vékony vliesre vasalni. Az anyagra a szine miatt van úgyebár szükség. Egyre többet olvasgatom az anyagismeretekről szoló részeket.
Tegnap fogorvosnál voltam és bizony be kellett este egy gyulladáscsillapitót venni, majd pihenni. Voltam a Tanács krt-i (nem tudom most a nevét) kosaras boltban - ez még megvan - kézimunkakosarat nézni. Hát semmi nekem való. Viszont kaptam egy kosárfonó cimét. Vagy olyasmit szeretnék, mint amit Lerusisik feltett (vékony anyagból és magas kosár) vagy olyan kisbörönd félét, mint amit Kecskeméten láttam. A berendezés függ a kosártól. Bföldváron is van egy jó kosras, majd ott megnézem, de előtte kiakarok menni a kiani piacra. (hátha van kianai mintás zsebkendő!)

4 megjegyzés:

Juhizs írta...

Milyen kis bohókás ez a pompom - tetszik... hát a fogorvos, azt hiszem egyikünk se örül, ha abba a székbe be kell ülni, de igazad van, jobb előbb, mint utóbb - nekem is aktuális sajnos, megértelek. Nem is tudom, hogy hány éve nem merek már egy almába beleharapni, bezzeg a reklámban: Jók a fogaid Laci! - mondják, és harsog a ropogó alma a fogai alatt, nekem meg rémisztő érzéseim vannak...
Nem vagy banya egyébként, banyává nem a fogaival (vagy annak nem létével), hanem a lelkével lesz az ember...

Zelnice írta...

Károly körút,és én is szoktam oda járni,jó kis hely.kár hogy kézimunkakosarat nem kaptál.

Monika írta...

Ez a pom-pom nagyon helyes!

Ami írta...

Nagyon érdekes ez a pompom! Még sosem láttam ilyet!