2011. május 1., vasárnap

Közös varrás

Nem tudtam a tatabányai közös varrásról készitett beszámolómat befejezni, mivel a fényképezőgépem elemei leültek. Na ezek a kütyük aztán teljes mértékben új szemlétet kivánnak. Mindegyikhez más töltő, figyelni mikor áll le stb. Persze nagyon jók. De csak egy példa, az MP3 lejátszóm olyan gyorsan lemerül, hogy szinte egész éjjel tölteni kell. Pedig már letöltöttem pár audiókönyvet azaz hangoskönyvet. Nyelvgyakorlásra pl. kiváló.
Na de térjünk vissza Tatabányára. Ami nagyon tetszett, az az osztrák foltvarrók ágynemű gomb készlete volt. Ötletes és nagyon szép. Lassan nem lesznek ezek a gombok, talán egy keretbe foglalva emléknek szép lenne. Köszönet a Galagonya csoportnak, akinek a blogjáról levettem ezt a képet.

Örülök, hogy megtaláltam, igy mindig megtudom nézni.
Ami nem nagyon tetszett a KV-n, az a tömeg volt. Tavaly is sokan voltak már, de az idén már sok volt. Nemigen lehetett mászkálni, ismerkedni, beszélgetni. Nem tetszett, hogy a folyosón ahol azelőtt a gyorstechnikák bemutatói voltak, nem egészen úgy müködött, igaz a vége felé volt egy sablon -mindenki odarohant- a másik pedig a filcből kivágott virágok bemutatója, ami nem vonzott olyan sok embert. Ill. volt még a rózsakészités, de alig lehetett hozzáférni. Nem tudom mit lehetne csinálni, de valahogy lazábbra kellene venni az egészet.
A sablont sikerült megszerezni, aztán valaki elmondta, hogy kell csinálni. Igy itthon két példányt megcsináltam

Tk. az a technika, amikor több anyagot egymásra teszünk (itt 5 db-ot) és felvágjuk, majd a vágások mentén összevarrjuk. Itt a felvágás az 1-2-3-4-5-6 sorrendben történik, majd az öt csomagot szétszedjük és ötször összerakjuk és 6-5-4-3-2-1 sorrendben összevarrjuk. Mivel ezek kis házak, úgy kell a szineket összeválogatni, hogy azért pl. a tető ne pink virágos legyen. Szóval jobb egyszinűből. De ha a sablont felnagyitjuk, akkor nagyobbak lesznek a házak.
Szóval csak ezzel akartam kiegésziteni a kis beszámolómat.
Azóta voltam még egy napot a csoportvezetők továbbképzésén. Érdekes volt, hasonlitott a munkahelyeken szervezett tréningekre. Mindenesetre -mivel nem volt textilanyagom- azt kaptam az egyik szomszédomtól és abból most varrok egy neszeszer boritót a számitógép kütyüimnek.

6 megjegyzés:

Monika írta...

Sajnos én is így vagyok: nem bírom a tömeget.Iszonyatosan lefáraszt és elrontja az örömömet....:( Én sem leszek már fiatalabb....:)
Az a gombos ötlet szuper,köszi,hogy feltetted! De hol vannak még ilyen textilgombok? Na, ránagyítok,hátha megvilágosodom.:)

Monika írta...

Ránagyítottam: náluk ezek színesek,vagy inkább ők ráhímeztek,ugye?
Most megyek és begyűjtöm az én textilgombjaimat.Hogy eddig miért nem tartottam becsben őket?Hm: nem láttam fantáziát bennük-eddig..)

Marika írta...

Igazad van nagy volt a tömeg . Megláttalak odaakartam menni hozzád, erre nem el tűntél :(

lomaquilt írta...

Ezek szerintem a még megmentett gombok, amiket behimezte saját ötlete szerint.
Jó lett volna többekkel találkozni, de sokszor az ember a helyéről se nagyon tudott kimenni!

F.Gina írta...

Mi is csak a vonatnál találkoztunk :)) Egy-két jó tanács a házikókhoz, ha nem baj : Mivel a ferde varrás sokat levesz a ház tetejéből, ezért érdemes sokkal szélesebbre vágni a tetőt, hogy legyen miből elvarrni. És én a ház két oldalára, meg a tető két oldalára azonos anyagot varrtam, így sokkal jobban kiugrik a házikó :)) Persze, ez csak az én megoldásom. Én csak a vonaton láttam a szabásmintát Gabiczánál :))

F.Gina írta...

Ja, és ezentúl veletek jövök-megyek a vonaton, sokkal többet okosodtam hazafelé az úton, mint a rendezvényen :)))