Na de térjünk vissza Tatabányára. Ami nagyon tetszett, az az osztrák foltvarrók ágynemű gomb készlete volt. Ötletes és nagyon szép. Lassan nem lesznek ezek a gombok, talán egy keretbe foglalva emléknek szép lenne. Köszönet a Galagonya csoportnak, akinek a blogjáról levettem ezt a képet.

Örülök, hogy megtaláltam, igy mindig megtudom nézni.
Ami nem nagyon tetszett a KV-n, az a tömeg volt. Tavaly is sokan voltak már, de az idén már sok volt. Nemigen lehetett mászkálni, ismerkedni, beszélgetni. Nem tetszett, hogy a folyosón ahol azelőtt a gyorstechnikák bemutatói voltak, nem egészen úgy müködött, igaz a vége felé volt egy sablon -mindenki odarohant- a másik pedig a filcből kivágott virágok bemutatója, ami nem vonzott olyan sok embert. Ill. volt még a rózsakészités, de alig lehetett hozzáférni. Nem tudom mit lehetne csinálni, de valahogy lazábbra kellene venni az egészet.
A sablont sikerült megszerezni, aztán valaki elmondta, hogy kell csinálni. Igy itthon két példányt megcsináltam
Tk. az a technika, amikor több anyagot egymásra teszünk (itt 5 db-ot) és felvágjuk, majd a vágások mentén összevarrjuk. Itt a felvágás az 1-2-3-4-5-6 sorrendben történik, majd az öt csomagot szétszedjük és ötször összerakjuk és 6-5-4-3-2-1 sorrendben összevarrjuk. Mivel ezek kis házak, úgy kell a szineket összeválogatni, hogy azért pl. a tető ne pink virágos legyen. Szóval jobb egyszinűből. De ha a sablont felnagyitjuk, akkor nagyobbak lesznek a házak.
Szóval csak ezzel akartam kiegésziteni a kis beszámolómat.
Azóta voltam még egy napot a csoportvezetők továbbképzésén. Érdekes volt, hasonlitott a munkahelyeken szervezett tréningekre. Mindenesetre -mivel nem volt textilanyagom- azt kaptam az egyik szomszédomtól és abból most varrok egy neszeszer boritót a számitógép kütyüimnek.
6 megjegyzés:
Sajnos én is így vagyok: nem bírom a tömeget.Iszonyatosan lefáraszt és elrontja az örömömet....:( Én sem leszek már fiatalabb....:)
Az a gombos ötlet szuper,köszi,hogy feltetted! De hol vannak még ilyen textilgombok? Na, ránagyítok,hátha megvilágosodom.:)
Ránagyítottam: náluk ezek színesek,vagy inkább ők ráhímeztek,ugye?
Most megyek és begyűjtöm az én textilgombjaimat.Hogy eddig miért nem tartottam becsben őket?Hm: nem láttam fantáziát bennük-eddig..)
Igazad van nagy volt a tömeg . Megláttalak odaakartam menni hozzád, erre nem el tűntél :(
Ezek szerintem a még megmentett gombok, amiket behimezte saját ötlete szerint.
Jó lett volna többekkel találkozni, de sokszor az ember a helyéről se nagyon tudott kimenni!
Mi is csak a vonatnál találkoztunk :)) Egy-két jó tanács a házikókhoz, ha nem baj : Mivel a ferde varrás sokat levesz a ház tetejéből, ezért érdemes sokkal szélesebbre vágni a tetőt, hogy legyen miből elvarrni. És én a ház két oldalára, meg a tető két oldalára azonos anyagot varrtam, így sokkal jobban kiugrik a házikó :)) Persze, ez csak az én megoldásom. Én csak a vonaton láttam a szabásmintát Gabiczánál :))
Ja, és ezentúl veletek jövök-megyek a vonaton, sokkal többet okosodtam hazafelé az úton, mint a rendezvényen :)))
Megjegyzés küldése