2008. szeptember 3., szerda

Hallgatás

A hallgatásom oka igen prózai. Megjelent a képernyőmön egy kémvirus. Semmit nem tudtam csinálni. Elvittük a szokott szerelőhöz, aki kiderült, hogy profilt váltott. Ajánlott egy másik szerelőt, aki az egész gépet lepucolta és a jogtiszta szoftwereimet feltelepitette. Az internet ADSL tehát a telepitő programot is. Az anyagaim elvesztek, de később azt mondta, hogy sikerült megmenteni. Na tegnap hazahoztuk a gépet. Ma összeállitottuk és kiderült, hogy az internet nem megy. Felhivtam őket, a telefonszám megváltozott, jó sokáig ide oda kellett nyomkodni. technika ördöge. Végül telefonon keresztül beállitottuk. Mondanom se kell, hogy kikapcsolás után az ikon nem müködött. Végül a programokban az ADSL-ből kiindulva betudtam kapcsolni. Kérdeztem, hogy miért nem lehet a CD-ről telepiteni, mikor eddig ment. Közölte, hogy az csak akkor ment Windows XP-vel, ha szakember telepitette. Na ez a szakember én voltam. Ez megérte a 700 Ft-ot amiért elmondták, hogy kell most telepiteni. nem bizonyom ezekben a számitástechnikai szakértőkben. A lényeg, hogy most megy az internet, telepitgetem a dolgaimat és keresek egy jóbarátot, akitől nyugodtan kérdezhetek és segit. Nem néz hülyének. A Winrar programot nem telepitette, mert az nem jogtiszta.
Közben a varrással nemigen tudok foglalkozni, vendégjárás van és lesz. Ettől ideges vagyok, mert kilenditettek a megszokott ritmusból. Nem tudok segiteni az unokáimnak, pedig igényelnék.
Majd jelentkezem még.

3 megjegyzés:

Juhizs írta...

Igen, ezzel már én is sokszor találkoztam, (megtapasztaltam), hogy misztifikálják a munkájukat, és ha kell, ha nem, hülyének nézik a "laikusokat" - pedig, ha mi olyan szintén értenénk a dologhoz, ahogyan ők elvárják, akkor rájuk nem lenne szükség ;-)
Kitartást, szorítunk, hogy rendbe jöjjenek a dolgok.

lomaquilt írta...

Aranyos vagy, de megért 700 Ft-ot (habár felháboritott, hogy telefonon bediktált dolgokért pénzt kérnek egy olyan szolgáltatásért, amiért én fizetek!)azt mondták, hogy azt "szakértő" telepitette! Szóval mégse vagyok hülye!

bruercsi írta...

A vírus az én gépemet is megtámadta most augusztusban, szintén törlés lett a vége, laglábbis a "C"-t törölni kellett. Egy nyavalyás e-card-dal érkezett az az agresszív szemét. (Biztos, hogy nem nyitom meg, ha nem a házassági évfordulónk másnapján jön! :( )
A telefonos segítségért pénzt kérni kicsit erős!!!!!
Most a jobbik oldalát kell nézni, most van egy tiszta géped! :)