2008. szeptember 9., kedd

Foltoskodás


Valamit azért fejlödtem. A scrapboocking-ot felvettem a kedvenc linkjeim közé és most tudok onnan csemegézni. Ez egy szép crazy, de inkább csak anyagok egymás mellett. Van is kedvem varrni, de kevés az időm. Pedig szeretnék valamit "alkotni". Most úgy találtam, hogy a körvarrás blokkjait varrom egybe és csinálok egy faliképet. Tegnap rájöttem (nem elöször!) hogy a foltvarrásban az a szép, hogy mindenki azt csinál amit akar. Ja és nem biztos, hogy ami nekem tetszik, az másnak tetszik és forditva. Érdekes kisérletnek voltam tegnap a résztvevője. Egy nagy teritőt, vagy ágytakarót véleményeztünk. Érdkes, hogy a vélemények eltértek. Egy táborban készült. Szerintem táborban olyat késziteni, amihez én a saját ötletemet is adnám, nem biztos, hogy jó. Vita volt, de végül szerintem jól jött ki. Ezt megelőzte egy másik vita a csoport müködésről. Itt aztán már erősebbek voltak a kritikák. A csoport vezető elfáradt és szeretné átadni a helyét. Jelentkező nem volt. Na ezen alakult ki a vita. Egyáltalán mi a csoport szerepe? Hogyan érdemes csinálni, mit csináljunk? Beszélgessünk, vagy tanfolyamszerüen legyenek technika tanitások? Szerintem a csoport nagyrésze igen tapasztalt és gyakorlott foltvarró. Sokat járnak igen szinvonalas tanfolyamokra, táborokba (ahogy mondani szokás oda ahol kihalásos alapon van a részvétel). Ennek a részének sok ujat nem tudsz mondani, de a másik részének meg igenis, mert érdeklödő. Én egy éve vagyok ott és érdekes, hogy pár apróságot vittem, volt aki felé se nézett és volt akit meg nagyon érdkelt és megcsinálta. Panaszkodni tudunk, de valami közös megoldást nehezen találunk. Persze ahol van pl. vidéki ház vagy nyaraló és ott tudnak találkozni, ott jobban kialakulnak a kapcsolatok. Közös programot nehéz szervezni. De ettől függetlenül jó volt, hogy erről beszélgettünk és tapasztalatot cseréltünk. Szóba került megint a topic. Szerintem többeknek szúrja a szemét, hogy ott pezseg az élet. Ebből példát lehetne meriteni. Nem kritizálni, hanem felhasználni. Készülünk a Határtalanra. Erről jut eszembe, hogy jelentkezni kell a tanfolyamra.

Nincsenek megjegyzések: