Amikor....

Amikor én még kislány voltam.... A felső négy képen Kőszegen vagyok anyai nagyanyámnál (ő az aki a karjában tart) Aztán nőttem, szerettem a cicákat, azok nem mindig szerették, ha én felkaptam őket. Nagyanyám mellett a nővére. Ketten laktak ebben a kőszegi házban. Azóta sajnos már nincsenek velünk, a kőszegi ház sem. Az egyik képen, ahol a Stefi nénivel és egy kisfiúval vagyok (vajon ki ő és hol van?) egy nyuszi babát szorongatok, ami a kedvencem volt. Tisztára mint egy Tilda nyúl. (nincs új a nap alatt!) Alul három kép. A piros szélű egy anyáknapi ajándék. A masni kötelező volt. Aztán egy tupirfrizurás "nagylány". Volt egy fotós a Kossuth Lajos utcában és ő csinált ilyen beállításokat, ami akkor még új volt.
Jó kislány voltam! Sajnos nincs aki ezt cáfolná, tehát olyan vagyok mint a szülő aki a kitünő bizonyitványával henceg. Jótanuló szófogadó rendes kislány voltam. A főzést nem akartam megtanulni, aztán saját káromon és könyvek alapján tanultam meg. Persze voltak velem azért problémák, de az olyan régen volt! A házunkban lakott egy osztálytársnőm, nekik volt két törperattlerük, azokat vittük sétáltatni, elsősorban a Vár beőpitetlen területeire, amit a szerelmes párok is kinéztek maguknak. Na ott aztán elengedtük a kutyákat, szét is ugrott a pár. Ez nem rosszasság, csak "vigyáztunk a lányok erkölcseire".
Most tervezem ilyen scapbooking szerüen a fényképeket albumba tenni, mivel annyira szete vannak. Ez az emlék maradjon meg. Olyan jó a régi képeket nézegetni. Ilyenek voltunk és milyenek lettünk! Nincs szégyenkeznivalóm az életemmel, a két fiam és két unoka a folytatás. Aminek még nincs vége.