2008. augusztus 3., vasárnap

Számitástechnika, rendszerezés

Eddig a neszeszerekről irtam, most egy kicsit a számitástechnika rejtelmeiről szeretnék irni. Irt a régi munkahelyem rendszergazdája, akitől sokat tanultam. Most éppen Németországban dolgozik. Most mi is a bajom? Szeretnék oroszul irni. Vettem matricákat, hogy a klaviatúrára ráragasszam. Minden jó is volt, kivéve azt, hogy a betűk pirosak voltak és a fekete billentyűkön nem látszanak. Hosszas szervezéssel sikerült szerezni fehér betűket. Na a régit leszedni és ujakat feltenni az sem volt semmi! De megoldottam! Most a cirill betők erősebbek mint a latin, de ez már nem olyan vészes. Viszont ha oroszul akarok irni, akkor át kell állitani alúl a betűkiosztást. Ha interneten vagyok, akkor egyszerüen nem vált át. Levélben se megy át. Szóval megint szakértőkhöz kell fordulni! Majd valahogy ezen is túljutok.
Másik téma a rendszer. Anyagaimat szétválogattam szinek szerint. Megvettem a tartókat. Kitaláltam azt a nagyságot amit kemény papirból kivágtam. Erre kell feltekerni az anyagot. Előtte viszont ki kell vasalni, hogy a behajtások kevés helyet foglaljanak el. Úgy döntöttem, hogy a két méter és nagyobb anyagokat máshová teszem. Az ágyneműtartóban lesznek a tömőanyagok és vastag vliesek. Egyenlőre a meleg a hátráltató, mivel egész nap vasalódeszka mögött elég szörnyű, de muszáj. (dolgoztam én már mosodában egyetemistaként! na ott meleg volt!) Mivel a tartódobozban 6 db. széles azaz magas tároló van és 6 alacsonyabb, az "értékes" kis mennyiségű anyagokat egy ilyenben tárolom. A szinek mellett van egy karácsonyi és gyerekmintás elosztás is. Mivel a dobozok átlátszóak, rögtön odanyúlhatok ahová kell. Még nem megoldott a kis darb anyagok tárolás és felhasználása. De erre a PW magazin egyik ujabb számában jó ötletet találtam. Majd igyekszem feltehető formában szkennelni.
A rendszerezésre Ledanna mutatott be egy dossziét, ahol - az ő elmondása szerint - 15x15 cm-es daradokban gyűjti az anyagait. Nem egészen világos, hogy a nylonba hogyan teszi bele, ha simán akkor gyürődik, ha kettőt akkor is. A hátoldala se érthető. Én egy egyszerübb módszert olvastam és valószinűleg ez lesz számomra a megfelelő. Minden anyagból (nem világos még, hogy mi legyen az a min. anyag menyiség!) 2 db. 5x5 cm-es négyzetet vág ki. Az egyik négyzetet, azaz több négyzetet vagy összevarrva egy szál cérnával vagy biztositótűvel arra a dobozra, kosárra, zacskóra stb. teszi, amiben azok az anyagok vannak. Igy igen gyorsan megtalálja azt amit éppen keres. És mi lesz a másik négyzettel? Na azokat szinek szerint összegyűjti és biztositótűvel összetűzi. Lehet, hogy egy szinből több biztositótű lesz. Ezeket aztán egy kis neszeszerben, vagy átlátszó kisméretű dobozba teszi. Persze a két négyzet rendszer között lehet egy rendszert kialakitani a gyorsabb keresés érdekében. Erre a "csomagra" azért van szükség, ha anyagot akarunk venni, akkor magunkkal visszük. Igy szinben és vastagságban is hozzáillőt találhatunk. Már régen dédelgetem magamban ennek a rendszernek a megvalósitását, legalább eljutottam odáig, hogy leirtam. Szerintem ez is valami!
Legközelebb a maradékokkal akarok foglalkozni.

4 megjegyzés:

tuti írta...

Kedves Mariann!
Nagyon jónak tartom amit a rendszerezésről leírtál. Nekem is állandó gondot jelent az anyagok keresése, de ez az5x5-ös összefúzés ez kolosszális, ha ezer évig élek sem jutott volna eszembe. Már ezért is érdemes volt ma neteznem.Szeretettel Éva

bruercsi írta...

Ejha! Hűha!
Azt hittem, hogy pedáns vagyok, de hol vagyok én hozzád! Ez az 5x5-ös dolog nekem is tetszik! Majd jó lenne látni és a dobozos tárolást is! De tényleg! Kérlek, tedd majd fel, ha elkészültél!

lomaquilt írta...

Ezt a rendszerezést régebben olvastam, de a négyzetek kivágásáig nem jutottam. Ugyanis kivágtam, aztám megvarrtam. Most is gyüjtöm a négyzeteket, de charmhoz. A rendszerezéshez viszont elöször az anyagokat kell elrendezni.

Zelnice írta...

Nálam az járja,hogy egy-egy kartondobozban egyféle vagy rokon színek vannak, attól függően,mennyi van az adott színből. Egyikben a drapp-barna,másikban a kék stb. Ledanna módszere akkor jó,ha sok nagydarab anyagod van. nekem sok olyan van, hogyha kivágnék 15X15 centit belőle, alig maradna valami.