2014. november 26., szerda

Foltoskodás

Nem akartam a FB-n mutatni, ott általában nem szeretem mutatni a kész vagy félkész dolgaimat. Nem tudom miért, de nekem a blog jobban tetszik.
A közelmúltban nézhettük meg az oklahomai foltosok Modern quilt kiállitását. A szemfülesek-akiknek sikerült időben jelentkezni- résztvehettek 3 workshopon. Nekem is sikerült a harmadik turnusba bekerülni. Kaptunk ajándékba a MODA cég ajándékaként egy kis anyagcsomagot.  42 db. kb. 6x6 cm-es anyagdarabkát. (a workshopról korábban irtam és képeket mutattam) Pályázatot irtak ki, hogy a kapott anyagokból készitsünk egy modern quiltet. A képet elküldve az oklahomaiak kiválasztják, melyik lesz az a 9 darab, amelyeket Ágnes kivisz magával és résztvesznek a január 8-i kiállitásukon. 17 darab érkezett be és ebből választották ki a 9 darabot. 
Én ezt a darabot csináltam és ez is utazik az óceán túloldalára. Sajnos nem volt meg a szinkerék minden szine, ezért úgy gondoltam, hogy kézzel himzőfonallal tűzöm meg. Igy 30x30 cm lett. Nagyobbat akartam, de akkor nagyon nagy rész maradt volna szabadon. Szóval most már másként csinálnám, de ez sikerült. Örültem, hogy összejött. Eredetileg sötétszürke alapra akartam, de a szürkék és a fekete nem jött volna ki. A nagy hatszögeket erős zölddel tűztem körül, mivel ez a szin hiányzott.

2014. november 25., kedd

Csak úgy!

Alcimet nem adok inkább egy kicsit nosztalgiázok és büszkélkedek. 
Sajnos (vagy nem?!) életem nagyobbik részét megéltem és azt csinálok -elvileg- amit szeretek és akarok! Viszont az eltelt évek nem hagytak nyomot az egészségemen, azaz apró jelek, de észreveszem, hogy nem vagyok olyan mint régen. Talán vissza kellene vennem bizonyos dolgokból, talán többet kellene pihenni. Nem tudom  mi a helyes. Tény, hogy elfáradtam. Ezért lassabban élek, kevésbé vagyok mozgékony! De nem keseregni akarok. Ami volt, az volt, jelenleg a jelenben élünk és annak örülünk ami most van. 
Van két fiam akiket azt hiszem sikerült jól felnevelni és megtalálták helyüket a világban. Az nagyobbik fiamnak két szép gyereke van Ákoska és Viola. (Ákoskát azért hivjuk kicsinyitő jelzővel, mivel apja is ezt a keresztnevet viseli) Úgy érzem két jól sikerült unokánk van. Mindketten már iskolások, Ákoska harmadikos, Viola elsős. Mindketten zenei tagozatos iskolába járnak. Ákoska nemrégen egy hangversenyen -ahol az iskola énekkara szerepelt- szólóénekes volt, azaz kiállt előre és ott énekelt. Viola ügyesen tornázik ritmikus sportgimnasztikára jár és nagyon nagy lelkesedéssel csinálja. A csoportjában a legkisebb de ügyes. Nagyon szépen rajzol. Ezenkivül mind a ketten sakkoznak. Tudom, hogy ezeket a sikereiket a szülők odafigyelésének, szervezésének és munkájuknak is köszönhetik. Viszont úgy érzem, hogy a mi munkánk talán abban van, hogy gyermekeinket sikerült úgy nevelni, hogy eljussanak idáig. 
Ezért egy kicsit büszke vagyok, de mindig ott van, hogy mégse tettem meg mindent? Életemben sokat dolgoztam, sokszor nem voltam elégedett (idő és pénzhiány stb.) akkor mondta egy idősebb kollégám, hogy a legfontosabb az életemben legyen a család és az egészség. Ennek most érzem az igazát. 
Végül ide teszem Viola rajzát, amin 7 napig dolgozott és ahhoz képest, hogy 6 éves igen figyelemreméltó. Ez éltet minket.

2014. november 16., vasárnap

Foltoskodás

Az elmúlt idő és a következő is bővelkedik a foltos eseményekben. Szinte egyszerre volt a Határtalanu, az Amerikai Modern Quilt kiállitás és workshopok, a Moder Mühely kiállitásáról nem beszélve. Aztán ott vannak a kiállitások és közös varrások. Szinte minden napra vagy hétvégére jut valami. Ezt a család nehezen tolerálja a ház asszonyának. De hát a foltosok mindenre képesek!
Az Amerikai Modern Quilt kiállitása és a workshopok elég nagy reklám kampánnyal hirdették magukat. Igaz a hirdetések többsége a Facebookon volt, de hát amúgy is szájról szájra mentek a hirek.
Mivel a megynitóra nem tudtam elmenni, de sikerült az egyik workshopra regisztrálni igy az utolsón résztvehettem. Nagyon tetszett és most is a hatása alatt vagyok. A kiállitáson az oklohamai Modern Quilt csopor néhány tagjának művei voltak. Nagyon szépek és szépen kidolgozottak. Nem hagyományos patchwork formák, hanem modern formában, de nagyon szépen kivitelezve és megtűzve. Szóval varrni azért kell tudni!
Ez nekem a szinek gazdagsága és a hullám vonal ötletes megválasztása miatt tetszett. A tűzés a varrások két oldalán kézzel nagyobb öltésekkel történt.
Ezek az egyszerüségükkel és a pontos szép tűzésükkel tetszettek.
Ezek közül nekem a felső téglalpok fekete keretben tetszettek leginkább. A körülőtte lévők szintén szépek, de ennek a kivitelezése is nagyon szép volt.
A workshopokon ami általában 2 órát vett igénybe, természetesen csak kézi varrás jöhetett szóba és a ragasztás. Kisebb használati tárgyakat varrtunk, mint pohár alátét, szemüvegtartó, pohár védő stb. Az alapokat Ági a fő szervező megvarrva hozta és kaptuk tőle, csakúgy mint az apró anyagokat. Az alapra tetszés szerinti formákat varrtunk, ragasztottunk és tűztünk. Ezek persze nem művészi munkák, csak a mi szemünkben azok, de jókedvvel csináltuk és nem volt két egyforma darab.
Ez az egyik csoport által megvarrt darabok.
Ez a mi csoportunk darabjai. Oldalt látható egy fejpánt, amit egy fiatal foltos varrt és más fel is vette úgy ment haza.
Ez a kedvencem egy szemüvegtartó és tűpárna.
Jó volt a közös varrás, Ági nagyon érdekesen és részletesen mesélt csoportjuk életéről és általában az amerikai foltos életről. Azt hiszem ő is sok információt szerzett a magyar foltosok életéről és műveikről.
Ami nekem nagyon tetszett -és kicsit irigykedtem is- az a sok szép anyag . Azaz nálunk is vannak szép anyagok, de ezek a szinek és minták nem mindenütt találhatók elfogadható áron.
Jó élmény volt és teljesen feltöltödtem a sokmindennel, ami remélem még kitart sokáig. Köszönet a szervezőknek!





2014. november 13., csütörtök

Foltoskodás

Megvolt a Határtalanul, sok előkészületi munkával, sok résztvevővel és sok ismerössel. A kiállitott anyagokról és dijazottakról nem akarok irni. Ezekről sok képet feltettek és irtak. 
Felajánlottam, hogy segitek és igy két napig régi és mostani újságokat árusitottam. Korábban felvetettem hogy a maradék újságokat érdemes lenne eladni és voltak is ilyen akciók. Nehéz kiszámitani mennyi kell egy-eyg hónapban. Persze vannak olyan számok, amiből nem marad semmi. Végül is sikeres volt. Egy hibája volt részemről, nagyon keveset tudtam nézni a kiállitott műveket. Pedig nagyon szépek voltak és a fénykép nem mindig tudja visszaadni azokat az apróságokat amiket csak szemmel (kézzel) lehet megnézni. 
Az árusok kicsit zyufolfa voltak, azaz reggel nagyon megrohanták őket. Késöbb aztán már kényelmesen lehetett körülnézni. 
Sikerült Várady Gyöngyi tanfolyamára benézni úgy, hogy ne zavarjuk. Tavaly voltam egy tanfolyamán és nagyon élveztem. Mikor a kerek erdőt és a virágos kertet varrták, akkor én nem voltam itthon igy nem sikerült megtanulnom, csak tavaly Kecskeméten. Nagyon megtetszett. Bemutattam egy szemüvegtartót amire két oldalán fákat varrtam. Ezzel bizonyitottam, hogy nem volt hiába a tanitásom. A másnapi festéses tanfolyam nagyon érdekes volt, de valahogy most a festés nem vonz. 
Ami számomra érdekes volt, lefényképeztem az egyik mintalapot, amin az én kis minta blokkom is ott volt. Akkor a papirra varrást csináltam. Most biztos, hogy másképpen csinálnám. Hát ebben is úgy vagyunk, hogy az izlésünk változik. Mivel Varsóban voltam igy a fehér-piros és piros-fehér-zöld jelképezte  a magyar lengyel barátságot.
Ezt a blokkot ajándékba is megvarrtam és sikerem volt vele. Hozzáteszem, hogy nem minőségi anyagból készült, hoszen akkor még ritkán jutottunk amerikai anyaghoz. Nekem kedves. Egy kis négyzete (egy házikó) ma is disziti az előszobánkat.
Szép és tartalmas hétvége volt. Az élményektől feltöltekezve, kicsit elfáradva de jó volt.

2014. október 31., péntek

Foltoskodás

November sok foltos eseményben bővelkedik. Sajnos igy van már évek óta, hogy az ősz igen zsúfolt rendezvényekben. Igy aztán vagy rohanunk egyikről a másikra, vagy választunk!
Az egyik legnagyobb a Magyar Foltvarró Cég Határtalanul rendezvénye, ahol a foltvarrás 25 éves elterjedését ünnepeljük. Sajnos -nem a mi hibánkból- már nem a Várban leszez a rendezvény, hanem a József Attila Müvelődési Házban a XIII. kerületben. Tudom a Várban nehéz volt parkolni, de a kiállitást az épület szépsége és a környezet csak növelte. Emlékszem külföldi vendégeink, akik igen kedvezményesen tudtak az épületben megszállni, csodálattal meséltek az esti Budapest szépségéről, amit a Halászbástyáról tekintettek meg. Hiába változnak az idők és változnak a feltételek. Ez a jelenlegi épület egy Müvelődési ház, még nem sikerült annyira megszokni, de egyre több az új foltvarrás iránt érdeklödő és nekik már ez a természetes.

A MFC tagjaiból alakult a Modern Műhely, akik a modern foltvarrás területén alkotnak, kiállitanak, külföldre járnak kiállitásokra. Sikeresek és nagyon ügyesen szervezik munkájukat. Kiállitásuk lesz, de megjelölnek egy napot, amikor beszélgetésre hivják az érdeklödöket.

Ez a két esemény nem ütközik időben, de van egy harmadik rendezvény, amely némileg a Határtalanul-lal egyidőben tartja megnyitóját. Egy lelkes "külföldre szakadt" foltvarró az USA-ban Oklahomában az ottani Modern Quilt csoportban varrja műveit. Az volt a vágya, hogy Magyarországon szeretné csoportjának munkáit megmutatni. Igy született ez a kiállitás és hozzá kapcsolodó workshopok.

A kiállitás a Virányosi Közösségi Házban lesz (Bp.1125 Szarvas Gábor u. 8/c - megközelithető a Széll Kálmán térről a 155-ös autóbusszal)
A megnyitó november 8-án du. 17 órakor lesz és a kiállitás november 27-vel bezárólag lesz nyitva.
A szervezésről a Facebook-on igen részletesen olvashattok.
Szóval van hová menni és van mit nézni. Csak ajánlani lehet a programokat.


2014. október 20., hétfő

Csak úgy

Szerettem volna látni a blogomon, hogy mit találtam a Pinteresten és mit tettem fel aznap. Találtam is egy megfelelő jelzést és azt betettem egy megjegyzésbe. Ez azt mutatja, milyen képeket találtam és azokat hová tettem. Azt szerettem volna, ha ez oldalt van, hiszen nem akarok mindig visszamenni ahhoz a bejegyzéshez. Most megvan és saját magamnak ez emlékeztető. Ha mást is érdekel, akkor az én Pinterest oldalamról kimásolhatja. Sajnos ujabb táblát nem tudok feltenni. Miért? Ez előttem is titok, mivel hiába irom be milyen táblát akarok, a lap aljára nem sikerül eljutnom.
Hát vannak dolgok amiket nem tudok megfejteni, valószinű ezek még váratnak magukra. Ilyen dolog az "okos telefonom" cimjegyzékének szerkesztése. Sokat vacakolok vele, már eléggé előrehaladott állapotban van a végleges cimlista, de nem olyan még amilyent én szeretnék. Sajnos itt összekeveredik a FB a gmail és az általam beirt cimek. Erre még nem kaptam jó választ. Családom azt mondja, vegyek egy sima telefont és ne vacakoljak. De ez is olyan probléma amit csak meg kell oldani.

2014. október 9., csütörtök

Foltoskodás

Múltkor irtam a két varrógép talpról, amiből az egyikről azt irtam, hogy 0,6 cm-es. Ez igaz is, de ennek a talpnak a tulajdonsága nem ebben rejlik, hanem a kis korlátban vagy határolóban. Ez azt jelenti, hogy pl. csikvarrásnál pontosan a csik szélénél áll a kis határoló, azaz pontosan lehet vele varrni. Az, hogy 0,6 cm-es a varrásszélesség, azt be lehet állitani vagy a tűpoziciónálóval, ahol ilyen nincs, ott pl a varrásszélesség beállitásával. Igaz ekkor balra állitódik a tű. Ezenkivül a talpon a másik oldalon (jobb oldalon) vannak kis jelzések. Ezek akkor segitenek, mikor pl. szegélyt varrunk egy kész foltmunkára és a sarokra érve egy varrásnyit (0,6 cm) ki kell hagyni. Ezeknek a kis vonalaknak a segitségével pontosan betudjuk ezt állitani.
Sajnos ezek a kis jelek ezen a talpon nem látszódnak, de ott vannak. Kiváncsi voltam és egy orosz blogban találtam rá magyarázatot. Köszönet ezért a blog tulajdonosának.
Az alábbiakban  megmutatom, hogy szeptemberben miket csináltam. Apróságok és van amit nem fényképeztem le, de már elajándékoztam.
Két szemüvegtartó. Sajnos a képen nem látszik jól, hogy az anyag pozitiv és negativ oldalát kombináltam és kis hatszögeket varrtam. Még a lehajló részre tépőzárat kell varrni.
Egy kis tárca, amelyikben egy elválasztó rekesz van és a személyi okmányok tárolására alkalmas. A TB kártya nagysága adta meg a méretet.
Ez a kis tárca háta, ami nem látszik, az az esőkabát anyagú zseb, ahová bérletet, jegyet stb lehet tenni. Igy nem kell a mágneszárral kinyitni a tárcát. Az anyagot a VGC-ből kaptam.
Háromcippes neszeszer. Hogy alúl lehetne hosszabb? Igen lehetne. Sajnos elszúrtam, mivel sarkokat akartam varrni, de sajnos az nem sikerült. Igy kénytelen voltam levágni.
Hátulra viszont varrtam egy zsebet, igy sokmindenre használható. Ez egy prototipus, azaz maradék anyagból készült és a többit már szebb anyagokból és más méretben fogom csinálni. A leirást is könnyebb lesz hozzá elkésziteni. Az interneten amit láttam, az egy kicsit más technikával készült, igy még van mit kipróbálni.