Alcimet nem adok inkább egy kicsit nosztalgiázok és büszkélkedek.
Sajnos (vagy nem?!) életem nagyobbik részét megéltem és azt csinálok -elvileg- amit szeretek és akarok! Viszont az eltelt évek nem hagytak nyomot az egészségemen, azaz apró jelek, de észreveszem, hogy nem vagyok olyan mint régen. Talán vissza kellene vennem bizonyos dolgokból, talán többet kellene pihenni. Nem tudom mi a helyes. Tény, hogy elfáradtam. Ezért lassabban élek, kevésbé vagyok mozgékony! De nem keseregni akarok. Ami volt, az volt, jelenleg a jelenben élünk és annak örülünk ami most van.
Van két fiam akiket azt hiszem sikerült jól felnevelni és megtalálták helyüket a világban. Az nagyobbik fiamnak két szép gyereke van Ákoska és Viola. (Ákoskát azért hivjuk kicsinyitő jelzővel, mivel apja is ezt a keresztnevet viseli) Úgy érzem két jól sikerült unokánk van. Mindketten már iskolások, Ákoska harmadikos, Viola elsős. Mindketten zenei tagozatos iskolába járnak. Ákoska nemrégen egy hangversenyen -ahol az iskola énekkara szerepelt- szólóénekes volt, azaz kiállt előre és ott énekelt. Viola ügyesen tornázik ritmikus sportgimnasztikára jár és nagyon nagy lelkesedéssel csinálja. A csoportjában a legkisebb de ügyes. Nagyon szépen rajzol. Ezenkivül mind a ketten sakkoznak. Tudom, hogy ezeket a sikereiket a szülők odafigyelésének, szervezésének és munkájuknak is köszönhetik. Viszont úgy érzem, hogy a mi munkánk talán abban van, hogy gyermekeinket sikerült úgy nevelni, hogy eljussanak idáig.
Ezért egy kicsit büszke vagyok, de mindig ott van, hogy mégse tettem meg mindent? Életemben sokat dolgoztam, sokszor nem voltam elégedett (idő és pénzhiány stb.) akkor mondta egy idősebb kollégám, hogy a legfontosabb az életemben legyen a család és az egészség. Ennek most érzem az igazát.
Végül ide teszem Viola rajzát, amin 7 napig dolgozott és ahhoz képest, hogy 6 éves igen figyelemreméltó. Ez éltet minket.
