2009. november 10., kedd

Határtalanul


Megvolt a Határtalanul kiállitás és a közgyűlés. A vélemények a foltos társaságban eltérőek, a választás eredménye még ujabb összejövetelt jósol. Én mindenesetre köszönöm a bizalmat, amit a sok szavazattal kaptam, hogy a vezetőségbe jutotam.
Szerintem azoknak a "régi" foltosoknak is köszönettel tartozunk, akik általában tisztség nélkül a szervezésben (munkák felrakása, leszedése stb.) közremüködtek, ügyeletet vállaltak.
Nekem a feladatom a keleteurópai foltosok meghivása volt, amit nem teljes mértékben tudtam teljesiteni. Rám az orosz, lengyel és baltikumi foltosok meghivása esett, a többieket (cseh, szlovák, román és nyugateurópai) foltosok meghivását Göbölös Bea csinálta (Cserepes csoport tagja): Sajnos a lengyelek közül a nagyon szépen dolgozó hölgy utolsó percben lemondta igy részükről csak egy munka volt. A baltikumiakkal sem volt szerencsém igy ott más vonalról sikerült munkákat beszerezni. Mint a képen látható a három orosz foltos sikeresen megérkezett, azt hiszem mindegyikük munkája sikert aratott. Szerencsém volt az orosz előadó tanfolyamát végig tolmácsolni. Kérésemre a térbeli virágok után két nyaklánc készitését is megmutatta. Ennek annyira nagy sikere volt, hogy a terem hirtelen megtelt. Mivel én nem csináltam, csak figyeltem (és a tolmácsolásomért kaptam ajándékba egy nyakláncot) tegnap egy gyöngyszemet az egyik fajtából megcsináltam. Most a technikát fogom finomitani, mivel rém egyszerű a készitésük, csak gyakorolni kell.
Kicsit izgultam mennyire fog tetszeni a tanfolyam, hogyan fogadják a résztvevők, mennyire lesznek elégedettek? Azt hiszem jól sikerült, habár ha nem 14-en lettünk volna hanem kevesebben, akkor gyorsabban tudtunk volna haladni. De remélem mindenki elégedetten ment haza. Gondolom sokan fogják a nyakláncot csinálni.
A képen a három orosz vendég balról jobbra: nyakbalogó szűtyőkkel Uljána (az ő munkái a bejárattól balra a második bemélyedésben voltak) Irina (az ő képe volt a templomos) Nelli (ő tartotta a tanfolyamot) nyakában az általa készitett nyakláncok.

3 megjegyzés:

Monika írta...

Komórka: szívből gratulálok a tisztségedhez és sokerőt kívánok!!!!Nagyon örülök,hogy általam nagyra tartott: te,bekerültél a vezetőségbe!:)
Dejó látni Irinát! a barátnőm,aki a foltosokat kicsit őrülteknek tartja,:).le volt nyűgözve irina munkáitól,de mindegyik orosz munkának hatalmas sikere volt!!!!!!
Ezt tudnád nekik majd megírni?????
Puszillak és nagyon örülök,hogy találkoztunk!:)
Ez olyan nyaklánc,amináé golyók vannak textilbe csomagolva?

lomaquilt írta...

Nem ez olyan nyaklánc ami cérnából van!

Névtelen írta...

Komórka én már nem is tudom, hogy személyesen gratuláltam-e de tán igen. Hát ha így kezdődik a tevékenységetek, hgy megnézhettük ezeket az orosz munkákat, ...ezer köszönet. Remélem elmondtad a hölgyeknek, hogy mennyire el vagyunk ragadtatva a munkáiktól.