2009. február 22., vasárnap

Varrógép


Ez az én varrógépem. Mivel nem vagyok tagja a varrjunk együtt blognak, meg különben is magamnak akarok irni gépemről (meg aki olvassa!) leirom tapasztalataimat. Ő az én kis "husikám" mivel a Husqvarna cégtől származik. Érdekes én mindig úgy tudtam, hogy a q betű után kell egy u betű itt meg v betű van. Na nem nyelvészkedünk, hiszen ez nem szakmám, meg különben sem értek hozzá!
Szóvak kis "husikám" most került haza a szakszervizből és ő az én 6. varrógépem. Erre mondhatjátok, hogy de jól megy nekem! Hát nem panaszkodom, egészséges vagyok van családom és jelenleg két varrógépem. Igaz, az 5-ös számúnak már megvan a gazdája.
Tehát elölről. Az első gépem azaz családunk gépe egy asztali süllyeszthető Singer volt, természetesen lábbal hajtható. Anyám főleg ágyneműket foltozott, függönyöket varrt és ami a háztartás körül kellett. Már középiskolás voltam (sajnos Anyám már nem élt) mikor Apámmal elvittük agépet egy mesterhez. Ő visszahozta és helyre állitotta. A mester a feleségével jött és mikor engem meglátott, egy kis leckét is adott abból, hogyan kell müködtetni. Ma is bennem van, hogy a nagy kereket hátrafelé semmilyen szin alatt nem szabad hátrafelé tekerni. Na ennyi maradt meg bennem. Befűzni tudtam igy varrni is. Sok ágyneműt foltoztam, de magamnak is varrtam csak úgy ahogy jött. Ezt a gépet késöbb anyosóméknak adtam, mivel nem tudtuk hol elhelyezni (egy szobás lakásunkba a család megnövekedett létszáma miatt kellett a hely). Ők aztán eladták, amit sajnálok, de hát ez van. Utána jött egy high technika azaz egy szovjet táska varrógép. Egy baja volt! Mindent akart tudni, az én tudásom kevés volt ennek a mindennek a kiaknázására. Azaz igen érzékeny volt. Ettől anyagi okokból kellett megvállnom, azaz kellett a pénz. Aztán már késöbb, férjhez menetelem után kaptam egy Lucznikot egy lenygel gépet, ami szintén táska gép volt és sok mindent tudott. Igen sokáig használtam, sokat varrtam vele. Nemcsak a családi általános dolgokat, de sok hasznos dolgot és ruhákat, ágyneműket. Úgy érzem kihasználtam. Sajnos a fogasléc ami az anyagot továbbitja kissé lejjebb csúszott, azaz azt a szerkentyűt, ami ezt mozgatta nem lehetett megjavitani. Igy vékonyabb anyagokat nemigen tudtam vele varrni. Megtanultam az alsó és felső szál viszonyát, a megfelelő tű kiválasztását, a leirását igen gyakran forgattam. De eljárt az idő felette, nagyon szerettem volna egy ujabbat. Mivel a kilencvenes években egyre több ujabb gép jelent meg, elhatároztam, hogy kicserélem. Mivel nemigen ismertem a márkákat, igy a Singer mellett döntöttem, mikor egy akció indult be. Leadtam Lucznikomat és megkaptam a Singert, részletre. Részletes megyarázattal. Itthon derült ki, hogy nem értettem mindent kristáyltisztán, ezért igen sokszor visszajártam a szaküzletbe. Nagynehezen megbarátkoztunk. Sokat varrtam és aztán egyszer csak katt valami csattanás és nem varrt. Na ekkor kezdett a közelebbi ismeretségünk. Ekkor szereztem be a varrógéptan c. könyvet amit igen gyakran forgattam. A lényeg, hogy a Singer cég ujitott. Ujitásának a lényeg, hogy az alsó szálat nem az u.n. bobinba helyezte, hanem egy kis mélyedésbe egy műanyag lapra. (Nagynéném Olaszországban szintén egy Singer gépet vett ahol ugyanez a rendszer volt, a gép nagyon jól megy még ma is) Az én gépem műanyag lapocskája (nevezzük igy!) más anyagból készült, amin egy kis bütyökkel rögzitödött. Na ez a bütyök igen gyakran eltörött és akkor egy ujabb lapocskát kellett betenni, azaz venni. Tehát ezt a problémát megoldottam. Szerelőhöz többször jártunk. A gép rendkivül érzékeny volt az alsó felső szál egyformaságára és a feszültség beállitása is külön tanulmány volt. A lényeg, hogy bennem megfogalmazodott, hogy egy ujabb gépre van szükségem, ez az ujitott gép nem nekem való. Ami pozitivum benne, hogy nagyon sokat megtanultam a varrógépről, annak szereléséről. Na nem lettem varrógép szerelő, de tanultam ezt azt. Ezután egy katalógusból vetten egy Brother gépet olyat amilyet a nagyáruházakban olyan 20-30 ezer Ft-ért árusitanak. Egyszerű, fémalakatrészekkel. Egy rizikó volt benne, ha nem jó, akkor igen problémás a cseréje és javitása. A garanciára vállalt egy év alatt semmi baja nm volt. Ha kifogyott az alsó szál vagy a felső és én egy másikat tettem be (tudom, hogy ezt nem szabad, dehát mindig akkor fogy ki, amikor sietünk!) semmi baja nem volt. Szóval szuper gép volt sokat varrtam vele, olajoztam, tisztitottam stb. De közben nézegettem a szebbnél szebb gépeket. Úgy gondoltam, ha befejezem aktiv tevékenységemet a pénzszerzés terén megajándékozom magam egy jobb géppel. Sokat nézegettem és a Husqvarna mellett döntöttem. Volt ugyan egy Elna gép is és a kettő között nagyon nehéz volt döntenem, mig végül a Husqvarnát választottam. Elöször egy egyszerübbet akartam, de aztán maradtam ennél a változatnál. Van ennél jobb is (drágább is) de végül ez lett az enyém. Kiegészitésként vettem egy felső anyag továbbitót és tűző valamint himzőtalpat, kerettel és kiegészitő asztallal. Semmi bajom nem volt vele, csak azon csodálkoztam, hogy nem kell olajozni. Sehol egy lyuk, semmi. Varr mint az álom. A felső anyagtovábbitóval együtt élvezet rajta dolgozni. Aztán egyszer csak elkezdett kattogni. Ekkor az alsó száltartó dobozkát kiszedtük és alatta rengeteg szemetet találtunk. De a gép tovább is kattogott. A leirást többször átolvastam, de mindig ott lyukadtam ki, hogy vigyem el a szervizbe. El is vittem és megkaptam a választ, a gép tele volt szeméttel. Azért nem kell olajozni, mivel zsirozva van és annak felújitását kb. 3-4 évente szervizbe kell csináltatni. Ill. én nem is akarom szétszedni a gépet. Most megjött a szervizből és nagyon halkan és szépen varr. Elhatároztam, hogy hetente egyszer (ha sokat varrok) alúl kipucolom, de steppelésnél, főleg mikor vliessel dolgozom akkor feltétlenül szétszedem, hogy az összegyülemlett piszkok, azaz szöszök ne tudjanak tovább jutni a gép belsejébe.
Ami "hátrány"-a a gépnek! Amióta őt használom, elfelejtettem, hogyan kell egy "mezei" gépet befűzni. Szégyenlem, de a jóhoz könnyű hozzászokni.
Szóval ez az én kis "husikám" ujra itthon és használatra készen.

5 megjegyzés:

Cic írta...

Igazán aranyos kis Varrógép-Saga. :-)

zazálea írta...

Nekem van egy svéd kolléganőm, akinek a vezetékneve: LINDQVIST. És én is csodálkoztam, hogy a "q" után 'V" van, de úgy látszik, arrafelé így szokták....
A varrógéped pedig csodás!

Abile írta...

Nagyon helyes kis "Munkatárs" ! :o)Én hiszek benne, hogy a gépeknek lelke van és igénylik a törődést, odafigyelést! Bevallom még beszélgetni is szoktam az enyémmel munka közben.

dixike12 írta...

Örülök, hogy ujra itthon a géped, akkor tehát tudsz varrni.

Mamis írta...

Szerintem így ismét csodálatos dolgok kerűlnek ki, ha TI KETTEN összedolgoztok!!!