2008. július 18., péntek

Kézi varrás


Eredetileg erről akartam irni, de aztán jött a meglepetés és az volt a téma. Szóval a táborban két blokkot tanultunk, amit kézzel varrtunk, de természetesen géppel gyorsan lehet csinálni. Egy a lényeg a pontos szabás. Én kicsit félre értettem a leirást és kicsit szélesebb lett a csikom, meg az anyagom se egészen olyan lett. Tehát ezek a ptototipusok. Azt is elfeletettem mondani (a japán ujságokat olvasva és látva!) hogy a kézzel varrt dolgokat másként kell vasalni mint a géppel varrotakat. Befelé azaz a közepe felé. De érdemes lesz géppel pl. a kuynhószerűt megvarrni. Harmadik kézzel varrt munkánk egy közös volt, ahol három kört szabtunk ki egymásra varrtuk és az egészet egy négyzetre (alúl kivágtu a felesleget) Aztán a négyzetet négyfelé vágtuk és a négyzetek különféle illesztése adja a mintát.
A nagy munkát a varródobozka összeállitása adta. Átmentünk japánba és mindent kézzel varrtunk. Sajnos az enyémet nem tudom megmutatni, mert nem olyan zippet vettem hozzá (túl vastag!) és csak most kaptam vékonyat. De úgy tervezem, hogy egy kicsit átalakitom és ha kész lesz, akkor mutatom meg.
Jelenleg egy neszesszert varrok ajándékba, aminek jövő héten kész kell lennie. Úgy d9nt9ttem, hogy kézzel tűzöm és ez sok időt vesz el.
Feltettem a két blokkot, kisebb csámpákkal.

4 megjegyzés:

Mamis írta...

Újból csak dícsérni tudlak a kézi varrásodért!Nagyon pontos és nagyon jó lett!

mannamari írta...

Szia!

Most találtam rá a blogodra.
Gyönyörű dolgokat készítesz.

Marianna írta...

Hát a pontosság nem egészen jó! De sokmindent az ember menet közben tanul!

Ami írta...

Én is adok Neked valamit, ide nézz: http://szigami.blogspot.com/2008/07/mamis-s-phan-is-megajndkozott-egy-djjal.html