Csak úgy

Régen irtam blogomba. Valahogy nem jól gazdálkodom az időmmel. A kép Varsóban van a Lazenki parkba. Ez szomszédos a Köztársasági elnöki palotával, ahol a lengyel köztársasági elnök és felesége van felravatalozva. Itt róják le tiszteletüket a lengyelek. Ahogy néztem a TV-ben, nem valószinű, hogy ott buszok, vagy autók járnának. Szörnyű ez a tragédia és úgye pont Katyn kapcsán. Mikor II.János Pál pápa meghalt, akkor éppen Varsóban voltam. Nagyon megható volt az a hangulat. A róla elnevezett sugárúton végig mécsesek voltak még sokáig. A házakon a nemzeti zászló és a fekete zászló. De nemcsak a ház zászló helyén, hanem ablakokban, erkélyeken és autókon.
Korábban irtam, hogy az egyik lábam (most a bal) megfájdult. Reuma osztály majd fizikóterápia. Közben különféle kenőcsök. Most már jobb, de ahogy észreveszem sokat jelent az idő is. Ha meleg van, akkor jobb. Persze ha jobb az idő akkor az embernek a kedve is jobb. A lényeg, hogy egyik nap járok, a következő nap otthon vagyok és pihenek. Na és eljött az idő, hogy varrok. Elég régen varrtam, már éppen ideje volt leülni a gép mellé. Na nem volt valami nagy sikerem. Az első baj, hogy a Tilda féle neszeszert akartam megvarrni, azaz amikor a zippet egyszerre varrjuk be a szinoldal és bélés közé. Már sokszor csináltam. Természetesen elszúrtam és fejteni kellett. Mire ujból megvarrtam, akkor derült ki, hogy forditva varrtam be. Na ezt a darabot szépen félretettem és büntetésből legalább 6 darab ilyen módszerű zipp bevarrást kell csinálnom. Utána egy újfajta kis aranyos tűpárnát akartam megvarrni, amiben csikokat kell egymásra varrni. Ekkor pedig az alsó szál hurkolt. Szétszedtem a gépet, hogy a belement szöszöket kiszedjem (ez úgysem árt neki). Elolvastam a szakirodalmat hát amire gondoltam, túl lazán csévéltem föl az alsó szálat. Azért varrtam egy pár neszeszert, de az a sikerélmény, amit szerettem volna, nem volt. Viszont a varrás maga nagyon megnyugtatott. Ez hiányzott! Most van kedvem is és ihletem is. Ki kell használni.
Voltam Tatabányán. Sokan voltunk, de valahogy nem lehetett észrevenni. Sok kedves ismerős és ami szinte nem fordult elő velem, sokmindent nyertem a tombolán. Máskor is szoktam nyerni, de most igen szerencsém volt. Juhizs ült mellettem és ő szerencsét hoz. Majd lefényképezem a kincseimet. Egy kis báránykát is nyertem, de azt már a gyerekeknek adtam. Viszont egy olyan helyes kis neszeszert nyertem, hogy kénytelen voltam kettő ugyanolyat varrni. Még diszitésre várnak és akkor fényképezek. Jó volt, jól szervezett és jól éreztük magunkat.

Húsvét

Mindenkinek Boldog Húsvéti Ünnepeket és sok locsolót kivánok!

Pihenés

Hétvégén egy "wellnes" hétvégét töltöttünk Bükkfürdőn. Na ne már, hogy ne tudjam mi is az a wellness hétvége! Szóval én jól éreztem magam, volt két medence, különféle szaunaféleségek. A hidegebb vizben úszni lehetett, a melegben ücsörögni. A finn szaunát nem vettük igénybe, mivel azt csak meztelenül lehetett volna. De a török szauna jó volt, meleg aminek lenni kell. reggeli, ebéd, vacsora, szóval kell ennél több! Úgy terveztük, hogy vasárnap átrándulunk Kőszegre és onnan jövünk haza csütörtökön. Ott is lett volna szállodában medence. De szombat este kaptunk egy hirt, ami miatt le kellett mondani a kőszegi szállodát és vasárnap haza kellett jönni. De ha már ott vagyunk, azért átmentünk Kőszegre.
Anyám családja kőszegi, ebben a Jézus Szive templomban esküdtek szüleim. Anyai nagyszüleim itt vannak eltemetve én kislány koromban sokat voltam Kőszegen. Szóval egy kicsit szerettünk volna nosztalgiázni, de csak úgy 2 óra hosszára tellett.

Ez a kőszegi főtér. Sok házat rendbehoztak, de sajnos nem mindent. Még sok házat kellene helyrehozni, hogy tényleg az a szép kis városka legyen ami igazából. Sok a turista, nagyon szép kirándulóhelyek vannak a környéken.

A legtöbb könyvben ezzel a képpel illusztrálják Kőszeget. A kapualjban és tovább menve egy másik templomnál az első ill. a második világhábóruban elesettek nevei találhatók. Nagyapám rokonságából mindkét táblán találtam egy-egy nevet.
Megnéztük Nagyszüleim házát, ami most olyan kicsinek tünt. Sajnos átépitették és nem a legszebben. Azért bemenni nem akartunk (régen eladták már) hiszen mit mondjak? A gyerekkort nem lehet visszahozni. Kimentünk a temetőbe és nagyszüleim sirján kivül megtaláltam dédszüleim sirját is. Én őket nem ismertem, mivel hamarább meghaltak, mint én születtem volna. Családi legenda, ami most megdőlt, hogy hét lányuk volt. Kiderült, hogy nem hét, hanem nyolc. Volt egy kislány Mici (Mitzi) aki egyéves korában meghalt és utána született egy másik akit szintén micinek hivtak, de ő 17 éves korában meghalt. Tehát 6 lányt kellett felnevelni, kistafirozni és férjhez adni. Tk. egy kivételével mind férjhez ment, de a mai Magyarország területén csak ketten maradtak, Riza nagymama (Teréz) és Stefi nővére aki nem ment férjhez. Gyerekei nagyanyámnak voltak (2 fiú és 2 lány) és a húgának egy fia és egy lánya. Nagyanyám négy gyerekének négy lánya született akik közül én vagyok a legidősebb. Érdekes dolog a családfa kutatás, és bizony az ember elgondolkodik hogy mi volt régen és igyekszik összegyűjteni a következő generációnak az információt.
Átmentünk Ausztriába (gyakorlatias célból, hogy tankoljunk!) csak azt felejtettük el, hogy Ausztriába szombat délutántól megáll az élet és minden zárva még a benzinkút is. Az autópálya környékén biztos nyitva lettek volna, de mi odáig nem mentünk. Elfogott az irigység, mikor láttam a rendezett házakat. Ha Kőszeg fele ennyire rendezett lenne (azaz a házak rendbe lennének hozva!). Tudom ez egyenlőre álom, hiszen ehhez az embereknek kellene sok-sok pénze. Érdekes, Bükkön sok új ház volt, mindegyik "cimmerferi" de ahogy távolabb utazol, sok ház van, amelyet fel kellene újitani. Ugyanakkor nálunk mások a házépitési szokások. Ha sok zöld van, akkor nem látszanak a melléképületek és akkor egészen más a kép is. Mert azért rendezettek a házak, látszik, hogy gondozzák.
Hétfőn korán csengettek, hát kiderült, hogy a kéményseprő jött az éves ellenőrzésre. Korábban kellett volna jönni, vártuk, de hozzánk nem csöngetett be. Erre kaptunk egy levelet, hogy jönnek 22-én. Ha nem leszünk itthon akkor jaj nekünk. Felhivtam telefonon, hogy ez és ez van, és különben is nekünk turbós a cirkónk. Jó akkor nem jönnek. Erre jöttek. Elöször felment a tetőre ott látta hogy a mi kéményünk meg van hosszabbitva, tehát neki itt keresnivalója nincs. Azt mondta, múltkor azért nem jöttek hozzánk, mert turbósak vagyunk, tehát hozzánk nem kell jönni. Ha ezt tudja akkor ki se jön. Mondtuk, hogy telefonáltunk, hát ez az ügyintézés. Azért hozzánk is jár kéményseprő, de az egy másik szerv és méricskél is. Belegondoltam mennyi hiábavaló energia ment el valakinek a hanyagságából. Vagy nem jó az adatszolgáltatási rendszerük?

Bucsú

Nem búcsúzom, de egy darabig nem leszek, igaz eddig sem irtam sokat, de talán most több időm lesz. A lábam nagyon fáj és muszáj elmenni egy kicsit pihentetni. A kép csalóka, mert egy nosztalgikus kép Varsóból, ahol reggelente a pávák szerették mutogatni magukat. De most nem találtam mást, igy ezt tettem fel. Ha visszajövök, akkor hozok képeket.

Csak úgy

Megint eltelt egy jó idő és nem irtam. Miért hanyagolom a blogomat? Nem tudom. Állítólag azt mondják, hogy az északi országokban télen, amikor korán sötétedik, az emberek hangulata igenis rossz, ezért van, hogy sokan isznak, depresszióra hajlamosak. Lehet, hogy mi más emberanyagból vagyunk, de a téli sötét időszakot nehezen birjuk. Most megint visszajött a hideg. Ráadásul a bal lábamba belement a reuma, azaz igen nehezen járok és bizony fáj is. Talán a mini szoknya most bosszulja meg magát? Mi lesz azokkal a kislányokkal, akiknek a dereka van kint? Ők mivel fognak megbetegedni és mikor?
Nem csak emiatt van rossz hangulatom, hanem azért is, mert tőlem függetlenül nem sikerül a dolgokat úgy irányítani ahogy én szeretném. Ilyenkor a harag vagy düh befelé megy és ez teszi tönkre az embert. Vagy vegyük mindennek a jó oldalát? Legyünk pozitív gondolkodásúak? Tehát akkor bennem van a hiba? nem tudom. Általában optimista vagyok és azt az orosz mondást tartom szem előtt, hogy minden megy a jó felé. Ez persze hevenyészett fordítás, talán a minden rosszban van valami jó felel meg neki.
Nagyon tetszett Mmama blogjában az a sorozat, amiben a gyerekkoráról irt. Gondoltam én is írok egy hasonlót. De aztán mégis inkább csak emlékképeket írnék az életemből. Olyanokat, amikre szívesen emlékszem, vagy valamiért megmaradtak emlékemben. Magamnak is jó lesz, leírni, de talán tanulságként másoknak is. Főleg a fiatalabbaknak. Mi marad meg a gyerekkorunkból bennünk, és miért az az emlék? Ezen már sokat gondolkoztam. Biztos valami megfogott akkor és mélyen elraktároztam. lehet, hogy ennek később köze lett az életem alakulásához? nem tudom. Vallom, hogy minden ember sorsa egy kész regény. Csak nem mindannyian tudjuk úgy leirni, hogy az regény legyen.
Nemrégen hallottam, hogy az intelligencia fokmérője, hogyan tudjuk a kudarcokat megélni. Ha visszagondolok, sokszor jól, sokszor rosszul éltem meg. De tudomásul vettem. Késöbb visszagondolva minden kudarc hasznomra vált. Szerencse, hogy némelyiket aránylag hamar feldolgoztam. (akkor nem igy mondták). Ezért később ha egy bizonyos feladat előtt álltam akkor magamban a legrosszabbra is elkészültem. Igy sikerült jól tovább lépnem. Na de ne beszéljek rébuszokban elmesélem életem egy szakaszát (később majd másikat).
Szüleim azt akarták, hogy a nyolcadik osztály elvégzése után ne gimnáziumba hanem technikumba menjek, ahol kapok egy szakmát és eltudok helyezkedni. Kitudja tudok-e tovább tanulni, ők tudnak-e tanittatni. Az általános iskolában jól tanultam, nyolcadikban egyedül én voltam kitünő. Tanáraim mind egy jónevű gimnáziumba akartak küldeni. De szüleim kinéztek nekem egy "lányos" technikumot. Mint kiderült a technikumokba nem volt olyan egyszerű a bejutás, bizony protekció kellett. Elöször a ruhaipari jött szóba, de oda nem volt semmilyen összeköttetésünk. (sajnos a tudás az nem szerepelt az első helyen) Igy maradt a textiltechnikum. Ott három osztály volt, fonó, szövő és hurkoló (kötő). A legtöbb lány a hurkolóba jelentkezett. Ennek oka, csakúgy mint a ruhaiparinál az volt, hogy a technikumi végzettséggel valaki kiválthatta az iparengedélyt. Igy én a fonó osztályba kerültem. Jól tanultam, a műhelyben is megálltam a helyem. Igaz az egyik tanár szerint nem fogtam jól a seprűt. Akkor még nem volt nagy szám, visszaszólhattam volna, hogy inkább ráüljek? Tény, hogy azóta nem szeretek söpörni, inkább porszívózók. Az érettségim jeles lett. Miért? Műhely vizsgán el kellett inditani egy gépet (selfactor-gyapjú fonógép) Egyszerű, csak a gomb megnyomása után egy kart kell megemelni. Én kis vékony lányka bizony nem tudtam megemelni és a gép nem indult el. A vizsgabiztosoknak talán nem is jutott eszébe, hogy én gyenge vagyok. Igy négyest kaptam, mert a feltett kérdésekre mind jól válaszoltam. Kaptam még egy négyest, éspedig történelemből. Mindent jól elmondtam, szerintem jó volt. De volt egy tag a bizottságban aki úgy gondolta, na egy könnyű kérdést még adjunk. Mikor volt a Szovjetunióban az első ötéves terv. Hát akkor sem tudtam, azóta sem tudom. De igy is a legjobb tanuló lettem. Jött az elhelyezkedés. Textiltechnikusok a textilgyárban segédművezetők lesznek, majd művezetők. Ez bizony fizikai munka, mert ha kell meg kell szerelni a gépeket. Lányok mehetnek a laborba különféle méréseket végezni. De olyan sok lányra nincs szükség. Mivel semmilyen ismeretségem nem volt, az iskola kellett, hogy elhelyezzen. Nem kellettem sehová én a jó tanuló! Az egyik lány (sokkal rosszabb tanuló) elhelyezkedett egy tervező irodába szerkesztőnek. Hogy irigyeltem. Végül engem a Kalapgyárba helyeztek. Egy osztálytársnőm kérte, hogy kérdezzem meg, nem mehetne ő is oda. Megkérdeztem, azt mondták, jöhet. Ő elöbb ment dolgozni, mint kiderült gyártmányelőkészitő részlegen egy érdekes munkát kapott. Mikor én mentem, kiderült, nem tudnak velem mit csinálni. Igy aztán minden műhelybe egy vagy két hónapot töltöttem mintegy gyakornok. Eleinte nem tetszett, aztán rájöttem, nem is olyan rossz, hiszen igy mindent és mindenkit megismertem. Az emberek nyitottak lettek velem, hiszen a nyúlbőrről én úgyanúgy vakartam a húsmaradékot mint ők. Ez igy is ment közel egy évig, mikor közölték, hogy létszámcsökkentés lesz. Abban az időben a hatvanas években ez nagy szó volt. Természetesen én is a listán voltam. Próbáltam elhelyezkedni, sikerült volna, de a fizetés kevesebb lett volna. Akkor vendégségbe voltam és ott elmondtam, hogy mi történt velem. Másnap jött a telefon, az illető néni unokahúga kérte, hogy menjek be hozzájuk egy tervezőirodába. Bementem, kérdeztek, rajzoltattak stb. és felvettek annyi fizetéssel amennyi volt, egy feltétellel, hogy továbbtanulok. Két felvételit csináltam egyet a Műszaki Egyetemre egyet egy akkor úgy hivták Felsőfokú Technikum. Mindkét helyre felvettek, persze az Egyetemet választottam. Közben az Egyetem is felajánlott egy állást.
Ezt azért irtam le, hogy amit elöször én kudarcnak éreztem az nem kudarc volt, csak egy kis kitérő. A munka nem vált káromra, sőt. Talán jobb is hogy nem mindig sikerül amit elképzelünk, érdemes még egy kört tenni.
Ugyanigy van ez a hangulattal is. Előveszek egy jó könyvet és jobb lesz a hangulatom, utána varrok valamit és megvan a sikerélmény. Tavasz pedig igenis lesz!

Csak úgy

Még nincs március, de holnap már beköszönt a tavasz. A bolgároknál van egy szokás, március 1-én a nőknek egy kis kitűzőt ajándékoznak ami fehér és piros fonalból, vagy szalagból áll, mert a március 1 a tavasz kezdete. Ezenkívül nem biztos, hogy holnap tudok blogot írni.
Tegnap egy jó hangulatú találkozón vettem részt Székesfehérváron. Az internetes topic, ahová a kezdetek óta járok, 10 éves lett és a topic indító Maple (én el sem tudom őt képzelni Évának) szervezett egy kiállítást, kis konferenciát, technikák bemutatóit és természetesen egymással való találkozást és sok sok beszélgetést. Jól éreztem magam, jó érzés volt ott lenni. Kicsit sajnos túlértékeltem az erőmet. Előszór is, megígértem többeknek, hogy a tagsági lapjait elviszem. Nem volt jó ötlet. Itthon szétválogatni, listát készíteni. Az egyik város lapjait itthon hagytam, egy másikért pedig nem jött senki. Mivel városokra csoportosítottam, a kiválogatás is lassú volt (az nevek szerint abc-ben volt) de kiderült, hogy volt aki csoportra kérte, és többen nem abból a városból voltak. Ezzel sok időm elment, mindenről lemaradtam. Másik pedig -igaz ez nem az én hibám - a busz az állomásról kb. félóránként járt. Így éppen a megnyitásra értünk. Visszafelé még hosszabb volt, igy kimaradt két vonat. De ami jött, igen jó volt és egy órát aludtam. Kipihentem magam.
A jövőben a tagsági kártyákat 200 db. után fogom postázni. Jó az idén ezt nem is tudtam volna megtenni, nem saját hibámból. Ilyen plusz feladatot nem vállalok be, hiszen a találkozó célja a beszélgetések és egymással való ismerkedés volt. Bemutatót tartottam a nyakláncokból, ami szerintem sikeres volt. Sajnos én nem tudtam megnézni a többieket, pedig nagyon érdekelt volna.
Nagyon érdekesek voltak az előadások is. Jó néha ilyeneket meghallgatni, hiszen ezeket a dolgokat nehezen találjuk meg könyvekben, újságokban. Sajnos a technikai berendezés és a világítás egy kicsit nem úgy működött mint szerettük volna, de mi mindent odaképzeltünk. Nekem a cimkés előadás igen érdekesnek tünt. Ilyen összefoglalóan régen hallottam erről a témáról. A szinekről és az indigó festésről már hallottam korábban előadást, de igy is érdekesek voltak. A cimkékről még nem. Sőt ujabban látom, hogy a táskákban és neszeszerekben a belső oldalon vannak cimkék. Igaz ezek nem minden esetben szövött anyagból készülnek. Biztos majd erre is lesz valamilyen tutorial, hogy kell késziteni. Addig is maradnak a kis lógós szalagok.
Remélem hamarosan nekiállhatok a varrásnak. Már körvonalazódnak bennem az ötletek. Persze először a csoport feladatot kell megcsinálnom. Ha kész leszek és bemutattam a csoportban, csak akkor tudom mutatni.
De addig is reménykedjünk, hogy jön a tavasz. A kertünkben nagyon szépek a hóvirágok. Ja és tegnap volt nagyobbik fiam és kis unokám névnapja. Tehát minden a legnagyobb rendben.

Foltoskodás-folytatás

A táska megtervezéséhez (papiron megvan a terv!) elöször számba kellett vennem, hogy mit kell beletennem a táskámba. A képen látható a bőr irattartó, ami egy örökségből került hozzám. Nagyon jó, csak nincs bősége, tehát többször kellett megvarrni az oldalát. Ez sajnos nem tett jót a varrógépemnek. Na akkor mondom ilyet kell varrni, de férjen bele a csekk és recept. Erre készült a kunyhó mintás anyag. Egy nem ragasztós vliesre vartam a hat db. kuynhót kézzel. Nagyon szép lett, de mikor összehajtottam, akkor rájöttem, hogy bozony ez egy kis táska méret. Igy ez félretéve, hogy mi lesz belőle, az még a jövő zenéje.
Most nézzük a jelent. Tavaly Tihanyban tanultak egy irattartót. Mondom ez kell nekem. Láttam egy megvarrt példányt, nagyon tetszett. A csoportunkban az első foglalkozáson aztán megvarrtuk ezt az irattartót. Érdekes, hogy milyen sok változat készült aztán otthon belőle. Az itt látható példány az én változatom.

Ez a prototipus előtti változat. Miért? Mert nekem egy kicsit magasabb és hosszában kisebb kell. Úgy döntöttem, hogy a csekkek, levelek, receptek nylon boritóját igy hagyom, nem gognak összegyűrődni, a többi átkerül az irattartóba. Két oldalra oldalbővitőt készitettem, ez segit abban, hogy ha megtömöm, ne dudorodjék ki annyira. Na ennek a bevarrása nem sikerült szépre, ezt még gyakorolni kell. Van egy olyan változat, hogy középen van egy zseb zippel. Ennek az irattartónak az egyik oldalában van a zipp igen szellemesen bevarrva.
Most jöhet a pénztárca, kártyatartó és a táska megvarrása.