A
legutóbbi fontoskodásaim nagy részét az tette ki, hogy megvarrtam 8 db.
neszesszert boro hímzéssel. Így a Tündétől kapott szövetmintákat felhasználtam.
Mellette varrtam a kisebb nagyobb zacskókat, amibe bele tudom tenni amit
vásároltam így nem kértem nylon zacskót. Egy gyógyszertárban voltam és a
nesziben volt három zacskó. Egyet a fodrásznak adtam, a másodikba tettem a
gyógyszereket. Aztán a neszit ott hagytam. Később visszamentem, de már nem volt
meg. A csoportba jött egy új tag, neki is hímeztem egy neszit és magamnak is
csináltam egy újabbat. Ez volt a tevékenységem. A neszi egyik oldalát sikerült
lefényképezni.
Ezt megszerettem és a technikát is kifejlesztettem. Szívesen csinálom és igen attraktív tud lenni.
Másik "nagyobb" feladatom az volt, hogy egy mobiltartót varrtam kérésre. Az volt a kérés, hogy matrjoskás anyagból legyen. Olyan technikával készítettem, hogy egy varrással varrtam a három réteget (színoldal, közbélés, bélés) és utána fordítgatásokkal megkapja a végső formáját. Ez igy elmondva egyszerű, csak a baba testek nem úgy néztek ahogy akartam így többszöri próbálkozás után sikerült. (az anyagom se volt sok!)
Felhajtva és a bélést is látni lehet, íme:
Itt is lehetett volna a babák irányával módosítani, de ezzel már nem törődtem.
A másik nagy terület a zsákok készítése. Több nagyságban csinálom, most csak a kisebbeket mutatom. Tüll anyagból készül az alján pamutrésszel. A tetején ugyanezt a pamutanyagot használtam amibe a szalagot fűztem. Mivel a szalagok végeit összekötöttem, varrtam rájuk egy kis záró részt.
Ez két kisebb nagyságú zsákocska, de vannak még nagyobbak. Egy nylon zacskó alapján csináltam többet.
Ezt kifejezettem a gyógyszerekre terveztem. Két oldalán belső hajtással és a záródás tépőzárral történik. Egy darab tépőzárat hosszában kettévágtam és igy használtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése