2015. június 12., péntek

Foltoskodás

Tegnap Mészáros Terike volt kelenfoltos csoporttársam érdi kiállitás megnyitóján voltunk. Terike műveit mindig bemutatta és mi csak ámultunk, a precizitásán, az anyagválasztásán. Sok mindent mutatott, amiből tanulhattunk is. Most egy nagy teremben összegyűjtve látthattuk a műveit és elámultunk a sok szép quilt láttán. Az utóbbi időben kézzel kezdett el varrni és igy a fő helyre tette a két kedvencét a Dear Jean képét és a Japán kavicsokat. A megnyitót a Művelődési ház vezetője tartotta, majd egy ismerős szavalt és ketten gordonkáztak ill. hegedültek. A legnagyobb meglepetés az volt, mikor egy kórus elénekelte a Foltvarrók himnuszát. Ezt a dalt az ismert ének "Ha én rózsa volnék..." dallamára Márta néni (Hamari Imréné) irta még korábban egy találkozóra. Mindig nagy sikere van különösen a nem foltvarrók körében. A foltvarrók pedig kifejezetten szeretik.
Ez az első nagyobb képe amit még a diósdi csoportban tanult. Ma is ebbe a csoportba jár.
Ez az un. kétoldalas technika, amit sokan megtanulunk tőle. Ugyan sokan ismerték, de ilyen mesterien és nagyban Terike készitette.
Ezek a levelek igen precizen vannak megvarrva és az anyagok összeállitása is kiváló.
A macskás kép egy köynből van, de én pl. nem tudtam volna igy megvarrni!
Végül itt vannak a kézi varrásúak. A Dear Jean az eredeti nagy teritőnek csak egy részlete. A japán kavicsok fekete alapon, nagyon szép japán anyagokból applikációval készültek. Nekem ezek tetszettek a legjobban. 
Sajnos a fényképezés azért volt nehéz, mivel a képek nagyok voltak és a sok látogatótól nehéz volt képet késziteni.
Mi a férjemmel autóval mentünk, előtte megnéztük a honlapon a térképet, ezt elvittük magunkkal. Az történt mint már sokszor kis városokban, sehol egy utca kiirást sem találtunk. Átutaztuk Érdet keresztbe hosszába többeket megkérdeztünk merre van a Müvelődési Ház. Kb. olyan válaszokat kaptunk, hogy arra mennek aztán ott jobbra és ott van. Ill. megmondták, hogy itt forduljunk jobbra, majd balra. Mentünk is, de a balra fordulásnál vettük észre, hogy behajtani tilos. Késöbb megtudtuk, hogy a fém utcatáblákat lelopják, a műanyag táblákat megrongálják. Én ezeknek a rongálóknak csak azt kivánom, hogy este esős időben ő is keresen egy utcanevet. Ez a megjegyzésem nem tartozik a kiállitás szép élményéhez, de muszály voltam leirni.

Nincsenek megjegyzések: