2014. augusztus 13., szerda

Foltoskodás

Ígéretet tettem, hogy a kecskeméti csíkvarrásos blokkoknak megcsinálom a leírását fényképekkel. Azokat az anyagokat használtam, amelyeket vittem magammal, volt amit a megkezdettből folytattam, volt ahol más anyagot is tettem hozzá. Ezek a blokkok prototípusok, amennyiben valamit szeretnék ebből varrni, akkor a színeket és anyagokat is meg kell választanom. Ahogy már korábban írtam, egy amerikai könyvből vették a mintát és anyagnak egy-egy színskáláját mutatták. Azaz a mintás anyagok mind egymással harmonizáltak. A minták érdekesek, némelyik munkás, de másodszorra már gyorsabban megy. Sajnos a képet törölték, ezért elnézést kérek!

Ebből látszik, hogy a három kiválasztott szín nem illik az élénk színnel azzal, amiből a nagy háromszögek vannak. A világos színű szürke anyag jó lenne, de nagyon vékony és ezért nem jó ehhez a munkához. Azaz megint ott vagyunk ahonnan kiindultunk, egy szín skála és egyforma anyag minőség. Mivel a csíkok hosszát kissé túlméreteztem, úgy gondoltam a nagy háromszögnek veszek valami egyszínű anyagot.
Ez már jobb, de a három mintás anyag nagyon üti egymást. Most kellene egy harmadik változat, amelyikben a szürke helyett vastagabb világos anyag lenne és a három mintás anyag más lenne. Egymásra téve nem mutatnak rosszul, de így sajnos nem az igazi. Szóval nem csináltam meg a harmadik változatot, mivel a leírással vagyok elfoglalva. (leírás képekkel illusztrálva) Valószínűleg a három mintás anyag helyett csak egyfajta anyag lesz.
Ez már az itthoni anyagaimból készült, fehér csíkokkal bordó és kétfajta piros mintással. Így jó a színösszeállítás és a minta is jó. Ha takarót akarunk készíteni akkor a bal sarokban egy háromszöggel kezdjük és a blokkok 45 fokban mennek. Jól néz ki a takaró, de nem tudott annyira megfogni.
Sajnos a képet törölték, ezért elnézést kérek! 
Egyszerre két blokk készült, de szerintem a lezáró háromszögeket más mintából kellett volna választani. Sajnos a képet törölték, ezért elnézést kérek!

Ugyanaz a másik mintás háromszöggel. A szürke anyag választása megint nem jó. A háromszögnek megint más szint kellett volna választani. Lehet, hogy mind a két blokknál lefejtem a háromszögeket és valami egyszínű anyagot teszek hozzá. Az eredetiben az egyszínű anyagot választották háttérnek. Abból viszont nekem nem volt már annyi.
Jó móka volt megcsinálni és játszani a színekkel és anyagokkal. Hozzáteszem ezek az anyagok nem drága anyagok (140 cm szélesek, azt hiszem ez mond valamit!) de kísérletezni jók.  Az első kettőből egy párnahuzat lesz arra a székre ami a varrógépem előtt van. Így akkor fordítom meg amikor akarom. Az alsó kettőből is párnahuzat lesz, a piros mintás még várat magára a felhasználásban. Hamarosan elfogynak ezek a maradék anyagaim és akkor előveszem a minőségi anyagaimat. Különben mindenkinek ajánlom, hogy kísérletezzen azokkal az anyagaival amelyeknek nincs megelégedve a minőségével, vagy kevés van belőle. Ha megtetszik a minta akkor bátran bele lehet vágni egy szép anyagba ill. meg vannak azok az elképzelések, amelyek a próba során felmerültek. 
Leggyorsabban az első minta készítése megy. Én a kis fekete négyzet címet adtam neki. Ha kész lesz, akkor megmutatom.  

Nincsenek megjegyzések: