2010. október 3., vasárnap

Miért nem pályázok?

Ildi (Katafa) tette fel blogjában a kérdést. Mivel ez a kérdés engem is érdekel, megpróbálok itt válaszolni, nemcsak neki, hanem magamnak is.
Röviden: nem szeretném a foltos önbizalmamat elvesziteni. Hosszabban: nem olyan foltos körökben tevékenykedtem, ahol ezt a szándékomat támogatták volna. Magyarul eléggé egyedül csináltam magamtól amit tudtam. Késöbb csatlakoztam ugyan egy csoporthoz, de mire elkezdtem volna komolyabban dolgozni, elmentem hosszabb időre más országba dolgozni. Akkor maradt nekem az internet. Sokat tanultam ott, barátkoztam, egészen más volt a fórum légköre. Részt vettem egy körvarrásban, nagy csalódás volt számomra, hogy a végén abbamaradt, azaz senki nem tudja megmondani, hol vannak a közel egy évig készitett blokkok. Az egy jó lecke volt számomra. Láttam, hogy mások hogyan dolgoznak. Bizony volt olyan blokk amit én is kétszer háromszor csináltam, mivel nem akartam rosszabb lenni másnál. Szóval jó lecke volt. Szerintem ha valaki egy jó csoportban van, ahol évente van kiállitás, ezzel szinte mindenki rákényszeriti a másikat, hogy csináljon valamit. Az ott feltett dolgok alapján aztán mindenki maga eldöntheti, hogy hol van a helye. Ezt gondolom mindenki érzi magában. Ez alapján -ha egy kis támogatást, azaz ösztökélést kap- igenis elmegy pályázni. De sokszor rossz tapasztalatok miatt nem pályázik. Erre lehet azt mondani, hogy a kritikát el kell fogadni. Ez igaz, de a kritikát lehet úgy mondani, hogy abból az illető tanul. Tudomásul kell venni, hogy ez hobbi és többen nem a legfiatalabbak,és nekik bizony rosszul esik bármilyen kritika. Sokan ezért nem pályáznak. Hogyan lehet mégis rávenni valakit, hogy pályázzon? Ez nem egy egyszerű kérdés. Sajnos a zsűri (legyen bármilyen zsűri!) elég szubjektiv. Többeknek a munkája magán hordozza a kézjegyét. Sajnos ez is belejátszik a döntésbe. Igy aztán a szubjektivitás is szerepet kaphat. Talán ha minden munka ki van állitva (volt rá példa, hogy nem állitották ki!) az is segitség a pályázónak. A legnagyobb segitség pedig, ha irásban kap egy véleményt, ami nem sérti az érzelmeit, de pl. leirja, hogy a műve nagyon szép, de a méreteit nem tartotta be ezért nem vehették figyelembe, vagy a témát jól fogta meg, de a kivitelezés. Persze véleményt akármilyent is irnak, ha a lényege az, hogy nem jó a mű, az mindenképpen rosszul esik. Szóval nem könnyű a helyzet.
Tény, hogy valaki a munkahelyén stresszes környezetben dolgozik, kikapcsolódásként varr valamit. Veszi a bátorságot és pályázik. Erre vagy nem kap semmilyen választ, vagy rosszabb esetben ki sem állitják a munkáját. Ettől elmegy a kedve.
Szóval én nem fogok pályázni. Vagy mégis, nem tudom.
Ezüstvölgyben sok szép anyagot láttam. Volt ami tetszett, volt ami nem. Tetszett viszont egy olyan kiállitás, ahol egy nagyobb csoport munkái voltak kiállitva. Szépen megvarrva, klasszikus, modern, látszott, hogy kedvenc darabjaikat hozták el. Nekem még a templomi megjelenés is tetszett, mivel abban a környezetben jobban érvényesültek a munkák. Akinek ott voltak a munkái, azok büszkék voltak és valószinű más kiállitásra már témákra is fognak vinni pályázati munkákat.
Talán itt van a megoldás, hogy csoportok kiállitásaira vigye el mindenki a munkáit és ez ad lökést a továbbiakhoz. Aki pedig magányos, hát ott magának kell eldönteni, hogy bevállalja-e a pályázatot.

2 megjegyzés:

Mammka írta...

Szívemből szóltál,írtál!Én egyszer pályáztam életemben a Várban volt a Határtalanul kiállítás,párna kategóriában készítettem egy nagyon szép kék-fehér párnát.Csodaképpen:) meg voltam elégedve a munkámmal,ami nem jellemző rám.Ezért sem pályázok.:)
Én örömvarrásnak szeretném,ha megmaradna nekem, örömet okozni a szeretteimnek,a körülöttem levőknek.
Aztán ha netalán mégis jönne egy olyan kiírás,ami rám passzol,az más kérdés.

Moncsi írta...

Mariann!

Boldog születésnapot kívánok Neked!