2010. szeptember 13., hétfő

Táborban voltam

(Nem tudom én vagyok béna, vagy a rendszer szórakozik velem, de ha feltöltök egy képet ujabban nem látom csak a kriksz krakszokat. Most az egészre azt irta ki, hogy hibás URL-t kapott. Tehát egymás után feltöltöttem a képeket és bejegyzés alsó részében van hozzá a magyarázat)









Pár éve járok a bajnai táborba. Úgy indult, hogy csak kézi varrással foglalkozunk tehát olyan technikákat amit kézzel lehet csinálni. Mert természetesen vannak olyan blokkok, amit lehet géppel varrni, de kézzel is. Igy pl. az applikációt tanultuk és gyakoroltuk. Aztán természetesen bejöttek olyan dolgok, amiket géppel kell és lehet varrni. Tanitók mindig a résztvevőkből voltak. Ez a gyakorlat bevált és most is jó volt. Egy baj volt, hogy az idő végig esős volt és igy az esti séta elmaradt. Vasárnap mikor hazajöttünk, akkor nagyon szép lett az idő. Nagyon kellemes és aktiv kikapcsolódás volt. Két uj "tag" jött, akik nagyon sok uj dolgot mutattak. Sokat tanultunk tőlük. Volt varrógépjavitás. Mindig jól jön a segitség akiknek egyforma gépük van. Szóval jó volt. Jövőre is szivesen elmegyek.

Házigazdáink akik maguk is sokat varrtak.
Ez a 40 perces táska, amit mehike tanitott és nagy sikere volt.
Ezt a blokkot tanultuk Loncitól, ez a modell a maradékok felhasználását is mutatja.
Ez egy karácsonyi teritő
Ez egy tombola vagy csere (?!) tárgy lesz?
A blogokból tanult diszt ott csináltam meg és mindenkinek tetszett.
Ez az "un." cérnás nyaklánc aminek készitését más fajtájuakkal együtt ott mutattam be, mivel ez nem volt teljesen kész, ott fejeztem be.
Mehike mutatta ennek a pénztárcának a készitését. Én az ottani turkálóban vettem ezt a "katonai" mintás szoknyát amit kézzel tűztem le a minták mentén. Sajnos a ferdepánt fekvarrásban nem voltam nagyon pontos. Nagyon segitőkészek voltak, mivel nem volt vliesem, zippem és ferdepántom, de mindent kaptam!
Szóval jó muka volt!

3 megjegyzés:

lomaquilt írta...

A hibám az volt, hogy a link sorba irtam a cimet! Jó pap is holtig tanul!

lomaquilt írta...

A 40 perces táska a sok javitásban lemaradt. Majd legközelebb!

dixike12 írta...

Jó sok mindent csináltatok, szépek, jó lehetett a tábor