2009. május 5., kedd

Csak úgy

Mmamakincsei beirásában találkoztam azzal a megállapitással, hogy mit szólna a nagymamája, ha ma élne. Nagyon tetszett az irása és ehhez kapcsolódva hasonló élmények jöttek elő.
Egyik nagyapámat se ismertem, mivel születésem előtt meghaltak. A két nagymamám közül az anyai nagyanyám volt közelebb hozzám, mivel vele többször találkoztam. Neki én voltam az első unokája a négy gyerekétől. Utána már csak a második unokáját (anyám húgának a lányát) tudta megérni. Családjuk lányos volt, hiszem ők heten voltak testvérek és mind a heten lányok. Érdkes, hogy csak kettőjüknek lett gyereke: neki két fia és két lánya, a húgának egy fia és egy lánya. Nagyanyám a nővérével élt, aki "vénkisasszony" volt. Ezt a szót sokat hallottam (mai változata s szingli, de azért az egy kicsit más!) különösen mikor kijelentettem, hogy tanulni akarok. Sőt voltam egy barátnőm esküvőjén (már 22 éves voltam) ahol egy pár idősebb hölgy (szépen irtam, igaz!) megjegyezte, hogy bizony már öregecske vagyok, igyekeznem kellene a férjhez menéssel. Hiába mondtam, hogy egyetem, diploma stb. Na végül nem maradtam vénkisasszony! Nagyanyám szegény azt is nehezen élte meg, hogy a lányainak dolgozni kellett (nem mintha ő egész életében nem dolgozott volna, de otthon) mikor a férjüknek kell eltartani a családot. Apai nagyanyám nem szeretett hozzánk járni, mert mi a harmadik emeleten laktunk és nehéz volt feljönni. Igaz, amig a lányáékkal élt, addig a négy emelet nem volt sok! De egy anya érdekes másként viszonyul a lányához, mint a fiához. Ő például nehezen viselte, hogy Anyám telefonált és azt, hogy cigarettázott. Szegénykém hányszor próbált leszokni. Mindig azt hallottam, hogy fessed magad, csak ne dohányozz! (a festés úgyebár a rosszlányság és lustaság jele!) Na nem ezért, de nem dohányzok, a férjem se és a gyerekeim se. A festés (hajfestés, smink stb. egyidőben nagyon ment és nem lettem rosszlány!) Ha visszagondolok, hogy pl. az internet is 10 év alatt mennyit fejlödött! A mobiltelefont nem szeretem, de használom. Igyekszem azért mindenféle ujabb dolgot megismerni, habár a DVD, rádió és TV kapcsolásokkal bajban szoktam lenni. Ja megjegyzem nálunk nem úgy van mint egy bezzeg családnál, mert a hangzás miatt több távirányitó müködik. Kettőt már nagyszerüen tudok kezelni, a konyhai rádiót is. Viszont az internetet jól kezelem, igaz ez korábban a munkámhoz tartozott. Itt aztán felvetödik egy gond. Ha mindent számitógépen tárolok, mi van, ha a gép elromlik. Korábban voltak a nagy floppyk, aztán a kicsik és most már a pen-drivek. Egyik munkahelyemről nagy floppykon vittem el a dolgaimat. Most már nincs min lejátszani. Kis floppy sok gépen már nincs. Ha ez igy megy tovább, és nincs leállás, mi lesz?

Zsukka blogjáról (igaz nem kértem engedélyt, de gondolom nem sértődik meg!) vettem le ezt az irattartót. Nagyon megtetszett, különösen azért, mert én is akarok csinálni magamnak. Bizonyos elemét át is veszem, de nekem kicsit más beosztású kell. El is gondolkodtam azon, ahogy az ember élete változik, mennyire változnak a dolgok körülötte. Ill. azok a dolgok amiket használ. Hiszen egészen más dolgokat hord magával egy fiatal lány, vagy egy anyuka, dolgozó nő, nyugdijas. Mindegyikben az a közös, hogy NŐ! Egy női táskában úgyebár annyi minden van, soha semmit nem lehet találni. Vagy mégis? Nekem ki van szabva egy irattartónak való kistáska, amit beleteszek a nagytáskába. Jó ez? Nem tudom. A lényeg, hogy a pénztárca legyen elérhető, de csak általam! Most a nagytáskák a divatosak, de talán azért, mert sokan autóval közlekednek. Egészen más, ha BKV-vel jársz. Akkor se rossz a nagytáska, de úgy, hogy könnyen tudod nyitni és jól magadhoz szoritani. Na annyi mindent irtam, a lényeg, hogy tervezem az irattárcámat, ami pl. nagyanyámnak nem volt. Hát ennyit változott a világ. Ő viszont szépen összefűzte a gombokat nagyság és szin szerint cérnára. Én "befőzöm" kis üvegekbe. Viszont megtanultam tőle stoppolni, kötni, horgolni, himezni. Igaz, nem lett monogrammos kelengyám. Közben megváltozott a nevem (szörnyű, még azt gondolják, hogy nincs férjem ilyen névvel!) akkor melyik az igazi monogrammom. Persze a fiaimnak meg kellett tanulni a láynkori nevemet, hiszen az a magyar szabáylok szerint elkisérik őket. Ja ha nem itt fognak élni, akkor viszont más lesz. Na ezeket se gondolta volna nagyanyám szegény!

4 megjegyzés:

Lonci írta...

Most leirtal mindent helyettem is, kb ezek a dolgok azok, amikrol a mi nagyijaink nem is almodtak, a mi gyerekeink ugyanigy lesznek majd velunk, csak a tempo meg gyorsabb. Remelhetoleg azert valamit lassulni fog, mert akkor meg mikor fognak elni?

Zsukka írta...

Jajj, megtiszteltetés, hogy felraktad az irattartóm képét, köszönöm, örülök, hogy tetszik :o)!

mmama írta...

Nem is gondoltam hogy visszaemlékezéseim ilyen emóciokat
indítanak el.
Jó vissza emlékezni, érdekes volt
olvasni Nálad is.

Juhizs írta...

Nagyon jó volt olvasni, tetszett, elgondolkodtatott, néhol megmosolyogtatott - és előhozta a saját családi emlékeimet.
Azt pedig azért csinálják a "műszaki" jelleggű dolgokkal, hogy direkt ne tudjuk használni a régit és rákényszerítsenek az új, korszerűbb megvásárlására... na persze, de a régi ki, illetve elmentése...
Van egy csomó bakelitlemezem - emlékek tartománya, ha elromlik a hagyományos lemezjátszó, akkor nemigazán lesz min hallgatni őket.
Igaz, hogy mostanában idő hiányában nem sűrűn hallgatom... de, azért nosztalgikus a dolog