2009. április 27., hétfő

PIF ajándéka



Múlt héten levelet kaptam b_Ildikótól, hogy elküldi a PIF ajándékomat. Kérdezte, hogy megyek-e Tatabányára, de csütörtökön megkaptam. Sajnos Tatabányára nem tudtam menni, így az ajándék már itt van. Nagyon örültem neki és jobb is, hogy nem karácsonykor jött, mert most nagyobb örömet szerzett. Megmondom őszintén én már el is felejtettem. A négy virágból kettőt az unokáknak ajándékozok, de egyenlőre nálam maradnak. A szatyrot viszont használni fogom. Nagyon szépen köszönöm!
Hét végén Kdatta receptje alapján megcsináltam a Brownie-t ami szerintem jól sikerült, mivel a fél tepsit becsomagoltam, hogy a fiam elvigye, a másik felét itt rögtön megette. Kicsit tömény a sütemény, ez tényleg egy kis fagyival és kávéval, teával lenne jó. Maradok a csokis madelein-nél. De férjem szerint egyáltalán nem kellene süteményt csinálnom. Erről jut eszembe, nem tud valaki olyan sütemény receptet, amibe kis szerencse mondás papirt tudnék tenni? Ezek a sütik igen finomak, de szerintem nem olyan az állaguk, hogy a papir olvasható lenne sütés után.
Hét végén unokáink voltak nálunk hol megosztva, hol együtt. Ennek ellenére eltudtunk menni a Könyvfesztiválra. Hát nem volt az a nagy szám amit vártam. Sajnos a könyvek árai egyre mennek felfelé szinte mindenütt 20% kedvezmény volt. Jobban fel kellett volna készülni, hogy egy két érdekes programon részt vehessünk. Persze az időzítést nem mi szabtuk meg. A legnagyobb sorállást a Böjte Csaba és dr.Csernus Imre aláírásánál volt. (ez abban az időben, amikor mi ott voltunk!) Most vessetek meg, hogy nem érdekel a komoly irodalom (férjem abból beszerzett) de én kevésnek találom a kézimunkakönyveket. Egyedül a Japánoknál volt, ahol azt mondták, hogy vagy meg lehet a könyveket rendelni a Pannónia utcai könyvesboltban. Nagyon szép színvonalas két könyv volt egy Shibori és egy Quilt. Nem azok a japán könyvek amelyeket ismerünk. Adtak egy cimet, ahol a Japán alapitványba be lehet iratkozni és a könyvtárból a könyveket kihozni. A másik a Sanoma kiadó volt. Zömmel Praktika könyvek voltak. Szerintem lenne igény szinvonalas könyvekre és gyakorlati könyvekre is, amelyeknek a forditása normális! De ne legyek maximalista, különben is igen különleges igényem van. Ezt egyszer akkor kaptam, amikor megkritizáltam egy könyv forditását. De összeszedek egy két példát és egy bejegyzést megérdemel, hátha más is egyetért velem.

2 megjegyzés:

Abile írta...

Gyönyörű ajándékokat kaptál! Ezek a virágok ámulatba ejtenek! :o)

Babi néni írta...

Én is egyetértek veled a fordítást illetően. Egyszer véletlenül megvettem valamelyik Praktika könyvet eredetiben az Amazonról és mit mondjak, a magyart ajándékoztam el... És ezt egyáltalán nem nagyképűségből mondom.

Ha érdekelnek az angol eredeti könyvek, nézd ki az Amazonon (amazon.com) és a Bookstation (www.bookstation.hu) megrendeli neked. A Nyugatinál van a boltjuk és előre kell fizetni, mert nekik ki kell fizetniük az Amazonnak. Persze tesznek rá saját hasznot, de nem túl sokat és sajnos - úgy tudom - az Amazon nem szállít Mo-ra (a posta miatt). Kb. 4-6 hét alatt itt vannak a könyvek, de megéri. Én már legalább 40-et rendeltem tőlük, főleg varrós témában. Egy-kettő csalódás volt, de a Singereseket nagyon szeretem, meg Amy Butler: In Stitch-ét és még jó párat tudnék ajánlani.

És nem vagyok az ügynökük. :o) Egyébként lassan adhatnának nekem jutalékot, mert már az OTP-s ügyintéző is rajtuk keresztül rendel, akinek ajánlottam. :o)