Nagy utazás-3

Miért hallgattam eddig? Sajnos más dolgom volt és többet kellett pihennem, igy inkább az olvasásnak szenteltem időmet.
Folytatom az utazásomról a beszámolót hiszen ez nincs időhöz kötve. A következő napon Nancyba mentünk, ahol barátnőm és férje járt egyetemre és ismerkedtek meg. Nancy kb. 5. a városok sorában (nagyságban) tölünk vonattal közvetlenül megközelithető. Egy könyvkiállitásra mentünk, ahol találkoztunk barátainkkal. Van egy ismerösünk, aki matematikai könyvet kér tölünk, mivel azon keresztül tanulja a magyar nyelvet. Szerinte a magyar nyelv szerkezete olyan gondolkodást ad, ami segit a matematika elsajátitásában.
Nancy a szecesszió bölcsője a XIX.század végén és a XX.század elején sok művész tanult itt (sok magyar is) akik aztán terjesztették ezt a müvészeti formát.

A kiállitás a főtéren volt egy nagy sátorban kb. olyan mint nálunk a könyvfesztivál.

A téren a lengyel származású király szobra állt, egyik oldalon franciául a másik oldalán lengyelül. (egy francia kiránylányt vett el feleségül.)
Én a könyvkiállitást gyorsan bejártam, mivel engem érdeklő (azaz pw.) könyvek nem voltak. Egy könyv volt ami felkeltette az érdeklődésemet, gyerekeknek, a madelein süteményről szólt. Egy királyt hivtak ebédre és a szakács a süteményt elégette. Mit csináljanak, volt ott egy kis cselédlány aki azt mondta, hogy a nagymamája szokott egy süteményt csinálni és ő szivesen megsüti. Igy is lett. A királynak annyira izlett, hogy kérte mutassák be neki azt aki ezt sütötte. Be is jött a kislány, akitől megkérdezte a király a nevét és mondta, hogy Madelein. Igy született a sütemény. Azt nem mondta a történet, hogy már akkor is volt ott ilyen forma? Mindenesetre nagyon sok helyen árulják és igen finom. Én leültem egy székre és néztem az embereket. Érdekes, ha az ember külföldön van, jobban van módja  szemlélődni. Mivel én pihentem igy az emberek -pláne egy kiállitáson - nem rohantak, azaz olyan nyugodtaknak láttam őket. Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben pl. egy ilyen tömegben nehéz észrevenni ki a magyar, azaz nem válunk ki a többiek közül. Csak az arabok (azok közül is a nők) a fejkendőik és hosszú ruhájuk miatt voltak mások. Némelyek olyan érdkesen kötötték meg a kendőjüket, kedvem lett volna megkérdezni hogy csinálják.

Ez egy jellegzetes nancy-i ház. Nagyon szépen rendben tartják a házakat és igyekeznek megőrizni az erkélyek és ablak rácsokat egységesen.

Ez egy ház kapuja szintén kovácsoltvas szerkezetű. De nemcsak a kovácsoltvas szerkezetekben volt ez a müvészet, a lakásberendezés más termékeiben is mint pl. lámpák, vázák, bútorok.
Elmentünk megnézni a szecesszió "szülőházát" ahol sok szépséget láttunk. A kert nagyon szép volt és nagyon tetszett az ablakba tett virágok együttese.

Folytatása következik.

Nagy utazás - befejezés

Ahogy már korábban irtam, hármasban a kastély alagsorában kialakitott étteremben megebédeltünk. Önkiszolgálás és kedves kiszolgálók voltak. A fényképen látható, hogy ide is került egy gobelin. Kijövet az étteremből Mariann észrevett egy üzletet és beakart menni. Mire én odaértem, csak azt láttam, hogy megbotlott és hárman hozzáugrottak. De sajnos még egyet lépett és elesett. Nyilt lábtörése volt. Az egyik hölgy (nem tudom ovos volt-e vagy egészségügyi dolgozó) nagyon készséges volt és szólt az ottani rendfenntartóknak, hogy ne engedjenek be senkit és a sebet egy papirzsebkendővel törölte. Férjem elmondta, hogy a következő nap elhagyjuk Angliát és hazautazunk. De a törés láttán mondták, hogy mentőket kell hivni. Férjem elment a buszhoz, hogy a vezetőnek telefonáljon, mivel nem volt térerő. Megkérdezték tőlem, hogy én milyen nyelveken beszélek. Mikor mondtam, hogy német, lengyel, orosz, csak a fejüket csoválták, de hamarosan megjelent egy fiatalember aki beszélt németül (rosszabbul mint én, hiszen németből passziv a tudásom) neki elmondtam ugyanazt amit a férjem. Hamarosan megérkeztek a mentők. Két nő volt. Elöször felvette a kék kesztyűjét, majd levette a beteg lábáról a cipőt, zoknit, egy zacskót vett elő abba tette az elhasznált papirzsebkendőket. Elővette azt a kék csomagolót, amibe a lábát majd becsomagolják. Levette a kék kesztyűt, kidobta és felvette a fehér kesztyűt és azzal nyúlt a beteg lábához. Kérték, hogy menjek velük a kórházba, de mivel nem tudok beszélni igy a férjem vállalta, de ő mint férfi nem biztos, hogy egy nő mellett jó lett volna. Szerencsére jött az egyik utitársunk a lányával igy ő ment el Mariannal. A kórházban már várta vezetőnk. Több mint 10 napig volt ennek a kisvárosnak a kórházában és egy 4 órás műtétet hajtottak rajta végre. Kétszer hivtak hozzá magyarul tudót, hogy nehogy valami félreértés legyen. Késöbb kiderült, hogy a műtősnő magyar. Végül mentővel Londonba szállitották és onnan repülővel haza, majd itt a János kórházban volt még egy hetet. Hat hétig járógipszet kap és utána rehabilitációra kell járnia. Elmesélte, hogy a műtét előtt kapott egy papir karperecet és arra az aznap kapott gyógyszereit irták fel. Igy az altató orvos ez alapján tudta, hogy mit kell neki adnia. Sajnos nagyon kellemetlen ha ilyen baleset történik valakivel, mert mindenki sajnálta, de azért csak a saját érdekeit nézte. Igy nem tudtunk elmenni abba az áruházba, ahová terveztük és nem mindenki tudott bevásárolni. Másnap mentünk a csalagúthoz, hogy átmenjünk rajta. Én azt hittem, hogy olyan lesz mint a mi alagútunk, de semmit se láttam, ültem a buszban aztán közölték, hogy már átértünk. Elmentünk Aachenbe ott megvacsoráztunk és másnap egy hosszú út után éjfélre a kiinduló pontra érkeztünk. Fárasztó volt, de érdekes. Mi elhatároztuk, hogy kettesben elmegyünk, de persze az olimpia után.