2011. október 17., hétfő

Csak úgy

Többen jelezték, hogy rendszertelenül vezetem a blogomat. Igen, igazuk van. Mentségemül szolgáljon, hogy először a gépemmel volt baj, amit ugyan kijavítottak, de mint kiderült nem egészen (a virusirtó eltünt), szóval sokat vacakoltam vele. Most csak egy baja van. Ha a blogomat megnyitom, két vagy három blogot tudok kinyitni, majd közli, hogy nem találja. Ekkor kimegyek és újból bemegyek majd megint két blogot nyitok ki. Tanulmányozom KicsiKató netes leirásait. De másik elfoglaltságom az unokák voltak. Ha belegondolunk ők napról napra "öregszenek" és nekünk az a dolgunk, hogy figyeljük fejlődésüket. Mennyivel másabbak mint saját gyermekeink voltak, de ugyanakkor hasonlitanak is rájuk. Amig jó idő volt, elhoztam az óvodából és irány a játszótér. Este fél hat felé már igen sok gyermek volt. Hála annak, hogy a játszótér nagy ezt nem lehetett észre venni. Mikor az én fiaim kicsik voltak ez a terület szabad préda volt és leginkább kutyákat vittek oda, igy a gyerekek nemigen jártak oda csak télen. Télen jó kis szánkópálya volt. Most nagyon szép játszótér van sok játékkal és mellette elkeritve még egy kutyafuttató is van. Csak az asztal padokkal -ami fából van- már kezd szálkásodni, szóval kezelni kellene!
Ez itt pedig a házunk bejárata melletti varjúháj sor. Tavaly ősszel a középső részből kiszakitottunk kisebb darabokat és szépen megfogantak. Bordó viráguk van, nagyon szépek. Kimaradtak részek, azokat az idén pótoljuk. Érdkes ez a virág két fajtájú, van amelyik egészen rózsaszinű és van amelyik teljesen bordó. Csak a tűző napot szereti, ahol pl. a fa alatt van ott csenevész lesz. Tehát megvagyok és hamarosan másról is irok, most csak a jelenlétem akartam megerősiteni a blogon.

Nincsenek megjegyzések: