2010. március 5., péntek

Csak úgy

Megint eltelt egy jó idő és nem irtam. Miért hanyagolom a blogomat? Nem tudom. Állítólag azt mondják, hogy az északi országokban télen, amikor korán sötétedik, az emberek hangulata igenis rossz, ezért van, hogy sokan isznak, depresszióra hajlamosak. Lehet, hogy mi más emberanyagból vagyunk, de a téli sötét időszakot nehezen birjuk. Most megint visszajött a hideg. Ráadásul a bal lábamba belement a reuma, azaz igen nehezen járok és bizony fáj is. Talán a mini szoknya most bosszulja meg magát? Mi lesz azokkal a kislányokkal, akiknek a dereka van kint? Ők mivel fognak megbetegedni és mikor?
Nem csak emiatt van rossz hangulatom, hanem azért is, mert tőlem függetlenül nem sikerül a dolgokat úgy irányítani ahogy én szeretném. Ilyenkor a harag vagy düh befelé megy és ez teszi tönkre az embert. Vagy vegyük mindennek a jó oldalát? Legyünk pozitív gondolkodásúak? Tehát akkor bennem van a hiba? nem tudom. Általában optimista vagyok és azt az orosz mondást tartom szem előtt, hogy minden megy a jó felé. Ez persze hevenyészett fordítás, talán a minden rosszban van valami jó felel meg neki.
Nagyon tetszett Mmama blogjában az a sorozat, amiben a gyerekkoráról irt. Gondoltam én is írok egy hasonlót. De aztán mégis inkább csak emlékképeket írnék az életemből. Olyanokat, amikre szívesen emlékszem, vagy valamiért megmaradtak emlékemben. Magamnak is jó lesz, leírni, de talán tanulságként másoknak is. Főleg a fiatalabbaknak. Mi marad meg a gyerekkorunkból bennünk, és miért az az emlék? Ezen már sokat gondolkoztam. Biztos valami megfogott akkor és mélyen elraktároztam. lehet, hogy ennek később köze lett az életem alakulásához? nem tudom. Vallom, hogy minden ember sorsa egy kész regény. Csak nem mindannyian tudjuk úgy leirni, hogy az regény legyen.
Nemrégen hallottam, hogy az intelligencia fokmérője, hogyan tudjuk a kudarcokat megélni. Ha visszagondolok, sokszor jól, sokszor rosszul éltem meg. De tudomásul vettem. Késöbb visszagondolva minden kudarc hasznomra vált. Szerencse, hogy némelyiket aránylag hamar feldolgoztam. (akkor nem igy mondták). Ezért később ha egy bizonyos feladat előtt álltam akkor magamban a legrosszabbra is elkészültem. Igy sikerült jól tovább lépnem. Na de ne beszéljek rébuszokban elmesélem életem egy szakaszát (később majd másikat).
Szüleim azt akarták, hogy a nyolcadik osztály elvégzése után ne gimnáziumba hanem technikumba menjek, ahol kapok egy szakmát és eltudok helyezkedni. Kitudja tudok-e tovább tanulni, ők tudnak-e tanittatni. Az általános iskolában jól tanultam, nyolcadikban egyedül én voltam kitünő. Tanáraim mind egy jónevű gimnáziumba akartak küldeni. De szüleim kinéztek nekem egy "lányos" technikumot. Mint kiderült a technikumokba nem volt olyan egyszerű a bejutás, bizony protekció kellett. Elöször a ruhaipari jött szóba, de oda nem volt semmilyen összeköttetésünk. (sajnos a tudás az nem szerepelt az első helyen) Igy maradt a textiltechnikum. Ott három osztály volt, fonó, szövő és hurkoló (kötő). A legtöbb lány a hurkolóba jelentkezett. Ennek oka, csakúgy mint a ruhaiparinál az volt, hogy a technikumi végzettséggel valaki kiválthatta az iparengedélyt. Igy én a fonó osztályba kerültem. Jól tanultam, a műhelyben is megálltam a helyem. Igaz az egyik tanár szerint nem fogtam jól a seprűt. Akkor még nem volt nagy szám, visszaszólhattam volna, hogy inkább ráüljek? Tény, hogy azóta nem szeretek söpörni, inkább porszívózók. Az érettségim jeles lett. Miért? Műhely vizsgán el kellett inditani egy gépet (selfactor-gyapjú fonógép) Egyszerű, csak a gomb megnyomása után egy kart kell megemelni. Én kis vékony lányka bizony nem tudtam megemelni és a gép nem indult el. A vizsgabiztosoknak talán nem is jutott eszébe, hogy én gyenge vagyok. Igy négyest kaptam, mert a feltett kérdésekre mind jól válaszoltam. Kaptam még egy négyest, éspedig történelemből. Mindent jól elmondtam, szerintem jó volt. De volt egy tag a bizottságban aki úgy gondolta, na egy könnyű kérdést még adjunk. Mikor volt a Szovjetunióban az első ötéves terv. Hát akkor sem tudtam, azóta sem tudom. De igy is a legjobb tanuló lettem. Jött az elhelyezkedés. Textiltechnikusok a textilgyárban segédművezetők lesznek, majd művezetők. Ez bizony fizikai munka, mert ha kell meg kell szerelni a gépeket. Lányok mehetnek a laborba különféle méréseket végezni. De olyan sok lányra nincs szükség. Mivel semmilyen ismeretségem nem volt, az iskola kellett, hogy elhelyezzen. Nem kellettem sehová én a jó tanuló! Az egyik lány (sokkal rosszabb tanuló) elhelyezkedett egy tervező irodába szerkesztőnek. Hogy irigyeltem. Végül engem a Kalapgyárba helyeztek. Egy osztálytársnőm kérte, hogy kérdezzem meg, nem mehetne ő is oda. Megkérdeztem, azt mondták, jöhet. Ő elöbb ment dolgozni, mint kiderült gyártmányelőkészitő részlegen egy érdekes munkát kapott. Mikor én mentem, kiderült, nem tudnak velem mit csinálni. Igy aztán minden műhelybe egy vagy két hónapot töltöttem mintegy gyakornok. Eleinte nem tetszett, aztán rájöttem, nem is olyan rossz, hiszen igy mindent és mindenkit megismertem. Az emberek nyitottak lettek velem, hiszen a nyúlbőrről én úgyanúgy vakartam a húsmaradékot mint ők. Ez igy is ment közel egy évig, mikor közölték, hogy létszámcsökkentés lesz. Abban az időben a hatvanas években ez nagy szó volt. Természetesen én is a listán voltam. Próbáltam elhelyezkedni, sikerült volna, de a fizetés kevesebb lett volna. Akkor vendégségbe voltam és ott elmondtam, hogy mi történt velem. Másnap jött a telefon, az illető néni unokahúga kérte, hogy menjek be hozzájuk egy tervezőirodába. Bementem, kérdeztek, rajzoltattak stb. és felvettek annyi fizetéssel amennyi volt, egy feltétellel, hogy továbbtanulok. Két felvételit csináltam egyet a Műszaki Egyetemre egyet egy akkor úgy hivták Felsőfokú Technikum. Mindkét helyre felvettek, persze az Egyetemet választottam. Közben az Egyetem is felajánlott egy állást.
Ezt azért irtam le, hogy amit elöször én kudarcnak éreztem az nem kudarc volt, csak egy kis kitérő. A munka nem vált káromra, sőt. Talán jobb is hogy nem mindig sikerül amit elképzelünk, érdemes még egy kört tenni.
Ugyanigy van ez a hangulattal is. Előveszek egy jó könyvet és jobb lesz a hangulatom, utána varrok valamit és megvan a sikerélmény. Tavasz pedig igenis lesz!

8 megjegyzés:

Marika írta...

Nagyon jó volt olvasni életed egy szeletét :)
Kösz ,hogy megosztod velünk :))
Ugye lesz még folyt !
Protekció hiánya miatt nem lehettem én sem fodrász 65-ben .

Marika írta...

Hát lettem rongyász !!!

zitakiss írta...

Tetszett amit írtál,köszönöm!

dixike12 írta...

Remélem csak a lábad miatt vagy rosszkedvű!! Mert az el fog múlni, a többi is egy két okról tudok nem publikus, de az is elmúlik, nekem elhiheted, mert nálam is elmúltak a hasonló dolgok, csak az átmenetet kell kibirni, szabjál varrjál, babázz / én annak idején babát, macit varrtam/ nem lettem depressziós, igaz sokan hülyének tituláltak, hogy ebben a korban babát varrni gyüjteni milyen baromság, rázták a fejüket, én maradtam van aki már elment közölük.Csak ne zárkózz be!!!!!

lomaquilt írta...

Kösz a biztatást, folyt.köv.

Ida13 írta...

Én is nagyon szívesen olvasnék még. Nagyon jó volt!

mmama írta...

Folytatás ? :))
Jó volt olvasni !

Névtelen írta...

Most olvastam valahol, hogy a kemény évek nem tartnak örökké, de a kemény emberek igen. Úgy örültem neki.