2009. augusztus 26., szerda

Foltoskodás


Ezt a könyvet vettem ma. Féláron sikerült hozzájutni, mivel a kiadó Hirlevelét is kapom és interneten keresztül rendeltem, valamint elmentem érte.
Nagyon szép könyv, persze sokat ismertem belőle, de egészen más elektronikus formában mint könyvben. Azt mondták, hogy karácsonyra megint megjelenik egy pw könyv, de nem Tilda.
Ha már a városban jártam, akkor úgy gondoltam elmegyek a Varrógép Centrumba és veszek egy zippzár talpat. Elég naiv voltam. Én olyan zippzár talpat akartam amit Békáson láttam, azaz féltalp. Ezt adták a Neumann géphez régebben. Természetesen az újabb gépek nem kompatibilissak az újabbakkal. Végig mutattak mindenféle talpat, én magyaráztam milyet akarok, de valahogy nem értették. Itthon megnéztem mégegyszer a gépkönyvet, amiben a zippzár varrótalp egészen más, de megrendelésre lehet olyan un. féltalpat kapni. Na ezt meg én tudom nehezen felfogni. De hát ez van!
Hazafelé egy busszal jöttem, aminek a megállójában áttudok szállni a másikra. Csak azt felejtettem el, hogy közben megváltoztatták a menetrendet ill. a buszok számozását és utvonalát. Ez már a második alkalom kb. 3 éven belül. A megállót nagy nehezen találtam meg (több ember megkérdezése után!) aztán megtudtam, hogy aránylag ritkán jár. A nagy melegben nem volt kellemes várni. Végül jött a busz, amin alig volt utas. Hiszen a közönség még alig tudott hozzászokni, nem tudom hogy lesz ez a jövőben. Szóval azért volt egy jó is, tehát van egy szép könyvem!

6 megjegyzés:

Marvika írta...

Szia!
Én is szeretném megvenni ezt a könyvet, mik vannak benne?

Szömörce írta...

Milyen könyv jelenik meg karácsonyra? Lehet róla tudni valamit?
Ma én is megkaptam ezt a könyvet postán, én szeretem lapozgatni őket és nem csak letölteni a netről. Teljesen más:) Mi a barátnőmmel közösen rendeltük, így postával együtt 3000 Ft volt, így is 700 Ft-tal kevesebb mint a könyvesboltban.

bruercsi írta...

Jééé, mi is ma voltunk a kiadóban a könyvért, dél körül! Aztán mentünk a Westend-be, a varrógép centrumba is többek közt! Egyre járt az agyunk?! :)))

Budai Detti írta...

Jééé én meg a westendben voltam, meg a meseboltban...:D Milyen kicsi a világ.
Amúgy varrógtartozék ügyben lehet, hogy néha érdemesebb elmenni a József körútra a Blaha és a Rákóczi tér köz, mert ott régebbi és ipari gépekhez is adnak felszerelést. Én is ott vettem kukacoló talpat a Toyotámhoz (az más kérdés, hogy nem tudom, hogyan kell felszerelni...).

Abile írta...

Dejóóó! Neked már a kezedben van! Én is megrendeltem a hírlevelet olvasva, de még nem ért ide a postán!

lomaquilt írta...

A könyv szép, nekem a táska tetszik, a levendulát tartalmazó angyalszárny, kis házikó, madarak.
Sajnos a varrógépgyártók tesznek arról, hogy pl. Husqvanahoz, csak az ő kiegészitőjük legyen jó. Most, hogy megtaláltam a kiegészitőkről készitett prospektust, azzal megyek a Westendbe, mert ott is van VGC üzlet. A Meseboltot nem merem beiktatni az ilyen jellegű portyázásaimba, mégha kártyával is lehet fizetni!