Csak úgy - Napló

Nagy pakolásban megtaláltam ezt a naplót. Amint látszik, nagyobbik fiam 3éves kisebbik 2 hónapos volt. A kicsi - az akkori szokásoknak megfelelően - még a pólyán votl, igy kényelmesebb volt szoptatni. A rugdalozója (Békéscsabai Kötöttárúgyár) igen divatos volt. Bátyja igen hasonlit a saját fiára. Amiket leirtam a viselkedésükről, szinte egy az egyben érvényesek a mostani két kicsire. Igaz kisÁkos szeptemberben lesz 4 éves, Vilcsike augusztusban 1 éves, de mégis sok a hasonlóság. A füzet másik oldalán az unokákról fogok irni naplót. Aztán ez majd igy megy tovább. Azért némi változás van, mivel sokkal soványabb és fiatalabb voltam, de ezen kár keseregni. Viszont a varrás tudományom már akkor meglátszodott, ugyanis a rajtam lévő ruhát én varrtam. Első külföldi kiküldetésemen (Lengyelországba) vettem a gyapjú méterárut és abból varrtam a ruhát. A gallérjában még vászon volt, hiszen akkor még nem lehetett vliest kapni. Szóval mindez nosztalgia, de az élet körforgása is.

Ezt a könyvet hoztam ki a könyvtárból. Elöször azt hittem, hogy Debbi Mumm (úgye r9gt9n foltos dolgokra asszociálok!) aztán láttam, hogy nem. Három könyvet hoztam ki tőle, de csak ezt olvastam ki. Olyan igazi amerikai minden happy lesz. De nem is emiatt olvatam el. Egy átlagos amerikai városban négy átlagos nő beiratkozik egy naplóiró tanfolyamra. Na ez fogott meg. Mint kiderült, ez egy főiskolán volt egy választható tantárgy. Az egyik közülük a tanulmányai befejezéséhez választotta. A többiek meg csak úgy beiratkoztak. Ezen kicsit elcsodálkoztam, nem tudom, nálunk csak úgy lehet egy-egy tantárgyra beiratkozni? Életrajzokat tanulmányoztak és elkezdtek naplót vezetni. Ez a négy nő aztán jóba lett és minden csütörtökön együtt reggeliztek (!) ahol megbeszélték gondjaikat és bajaikat. Szóval egy jó kis segitőkész csapat alakult ki. A végén mindenkinek a sorsa elrendezödött, szóval happy end lett. Volt egy rész, amit nehezen tudok nálunk elképzelni (biztos bennem van a hiba!) Szóval az egyik nő nyitott egy fonalboltot, ahol ujságokat árult, mintadarabokat kötött, ha kellett kötni tanitotta az érdeklödöket. Mikor nem tudott az üzletben lenni, akkor ismerősei, rokonai ültek be helyette. Nem tudom az ottani munkaügyi hatóságok és apeh ehhez mit szólt? Egyáltalán kellett a hölgynek valamilyen szakképesitése, hogy egy ilyen üzletet elvezessen? Mondom ezek költői kérdések.
Egyik ismerösöm, tavaly elment megnézni a Határtalanul-t a Várban. Nagyon el volt ragadtatva, hogy milyen szép. De ami megfogott, az az volt, hogy "milyen jó, hogy egy ilyen lelkes kis csapat tagja lehetsz". Na azt hiszem ebben igaza van és ebben ugyebár utolértük Amerikát, sőt! Igy én ennek örülök és olvasva a könyvet erre gondoltam. Ezért irok blogot és olvaslak Benneteket, igy érzem, hogy tartozom valahová, ahol nem számit ki hány éves (és hány kiló!) ki mit csinál stb. Van egy közös hobbynk, ami összeköt és mindig lehet segitséget kérni a foltosoktól. Maradjon ez meg igy!