2012. július 23., hétfő

Foltoskodás

A csoportunkban (én két csoportba járok) az egyik társunk múlt év végén nem járt, mivel mint kiderült ikrei lesznek. Ez év elején meg is születtek az apróságok 3,4 és 3,2 kg-al (ezért kellett sokáig feküdni még kórházban is) Dani és Fanni. Nagy öröm és a nagyszülök aktiv bevonásával a kicsik kezdték belakni lakásukat. Mi a csoportban pedig nagy tanácskozásba kezdtünk, mit varrjunk nekik. Végül úgy döntöttünk, hogy a legcélszerübb lesz egy-egy játszószönyeg. Akkor aztán jött a kérdés, milyen anyagból, milyen mintával a feladatok elosztása. Ez a tervezés a foltmunka egyik legélvezetesebb része. Persze aktiv csoporttagok nélkül nem ment volna. Végül a négyzetek mellett döntöttünk, amire egy mintás anyagból kivágunk mintákat amit kétoldalú ragasztóval felvasalunk és diszöltéssel felvarrjuk. Ezután jön az összevarrás majd a szendvics tűzése. Ezt a Varrógépcentrumban csinálta az egyik társunk. Annyira megtetszett nekik is, hogy a honlapukra is feltették.
Ez Dani takarója
Ez pedig Fannié
Edit csoportunkból varrt mindkettőhöz egy egy táskát amiben tarthatják, ha meg elviszik abban vihetik el. Hátlapnak azt az anyagot választottuk, amiből vannak a minták kékben ill. pirosban.
Fanni itt már használja.
Dani a sajátját úgyszintén.
Itt viszont ketten vannak egy takarón!
Sok boldogságot és jó egézsséget kivánunk a babáknak és szüleiknek!





3 megjegyzés:

Luca írta...

Nagyon édes lett mindkét takaró. A babák tündériek.

Trudi írta...

A babák és a takarók is "jól sikerültek"!

lomaquilt írta...

Örülök, hogy tetszenek a műveink és a kicsik!