2010. augusztus 3., kedd

Foltos gondolatok


Nem egészen a foltoskodásról akarok irni, habár gondolataim csak akörül járnak. Szóval végül úgy döntöttünk, hogy nyaralni megyünk. Hévizre és Földvárra. Mind a két helyen ismerösökhöz, rokonokhoz. Egy hét lett belőle, de azért ez is pihenés volt. Természetesen felkészültem könyvekkel, ujságokkal, és a kézzel varrnivalóimmal. Nagyon szép rendben összekészitettem. Este mikor már ágyneműhúzáson és kipakoláson túl voltunk kérdeztem páromat, hogy az a három kis csomag hol van? Hát az bizony Pesten maradt. Mivel a hévizi viz nekem ellenjavalt, igy a hűvösben olvasgattam és varrogattam volna, ha lett volna mit. Olvasni valót találtam, hiszen az ilyen nyaralókban ott vannak azok a könyvek, amik a pesti lakásban már nem kellenek. Igy a 70-es és 80-as évekbeli könyveket olvastam. Komoly könyvek voltak, semmi romantika vagy detektiv, egyáltalán nem nyaralásra valók. Igy amikor átmentünk Földvárra, ahol azért egészen más jellegű könyvek voltak, sőt egy csomó régi lakáskultúrával foglalkozó ujság. (én is sokat vittem oda!) Na azokat nézegettem és igy "szellemileg" kipihentem magam. Ami egy kicsit zavar egy ilyen ujság átnézésében, hogy a lakások olyan patikatisztaságúak, minden a helyén van, szóval kedvem támadt egy kis rend csinálásra. A rendcsinálás úgyebár selejtezéssel kezdödik. Most azt keresem a lakásban, hol lehetne helyet csinálni, mit lehet kiselejtezni. Sajnálom a felgyűlemlett ujságjaimat, könyveimet (az anyagokról nem beszélek) kiselejtezni. Hogy csinálják ezt mások nem tudom? Nagyobb a lakásuk? Ügyesebbek valószinűleg nálam. Ha valaki tud egy jó receptet, szivesen fogadom.
A fenti neszeszer (már irtam róla) közepe üvegfóliára varrt (elöször ragsztott) csikok. A két oldal kézzel tűzőtt. Az a baj vele, hogy a közepe kemény, de a két oldala viszont puha. Ettől függetlenül szeretem.
Rájöttem - na nem volt nehéz - hogy a magyarországi foltosokat nagyjából négy csoportra lehet osztani:
1.klasszikus mintákat varró
2."art" azaz művészi munkákat készitők
3.kékfestők
4.táska, neszeszer, baba, állatka és más apró dolgok varrói
Úgy gondolom minden csoportnak megvannak a maguk kiemelkedő alkotói és örömet ad a készités. Persze egyik csoportból a másikba szabad az átjárás. De a legfontosabb, hogy nem szabad egyik csoportot sem se túlzottan kiemelni, se lealacsonyitani. Ez a jó a foltművészetben, hogy mindenki megtalálhatja magának azt a fajtát, amiben örömét leli. Én pl. tudom, hogy művészi szinten nem fogok dolgokat csinálni, azokat csodálni szeretném. Ezért járunk kiállitásokra. De azért érdekel sokféle technika és minden ujdonság.

1 megjegyzés:

MARIKA írta...

Anyag selejtezésre nekem sincs semmi jó ötletem , nálam is csak gyűlik ,gyűlik az anyag :))
De minden darab fontos!!
Mert jó lesz még valamire.