2008. október 17., péntek

Foltoskodás


Ezen a képen az első munkám látszik. Még félkész, pedig lassan túljut a nagykoruságán. Angol papirtechnikával készült. A legnagyobb munka az volt, mikor a sok kis négyzetből a földön megpróbáltam kirakni a mintát. Akkor derült ki, hogy még hány néygzetet kell csinálni. 4,5 cm-esek a négyzetek. Utána be kellett számozni, római számmal a sort és arab számmal az oszlopot. Utána soronként összegyüjtöttem és gumival összekötöttem. Jött a varrás soronként, majd a sorok egymáshoz. A legnagyobb munka a papirok kiszedése. Namármost jönne a tűzés és itt elakadtam. Amikor én elkezdtem, semmit se tudtam a pw-ről, csak amit itt ott lehetett olvasni. Sötétszürkével varrtam össze, de szerintem látszik a varrás. Na nem nagyon, de mégis. Azt hiszem kör tűzést fogok alkalmazni. Muszáj valamikor befejezni. Sokáig szobánkat diszitette, nem volt igy se rossz, de legyünk precizek. Mellette egy fekete crazy teritő látszik, szintén az én munkám, de ez már gépi munka. Egy időben a fórumon sokat beszéltünk a papirra varrás egyszerűsitett menetéről és akkor csináltam. Aztán nem értem rá befejezni és nemrégen került elő. Szintén várja a tűzést és hátlapozást. Ebből a fajtából van még egy. Jövőre a topic kiállitásra elkészitem és elviszem.
Üveggolyó
T - mint táska
Csak magamnak szeretném összegezni, hogy minek kell, hogy megfeleljen egy női táska? Elöször is legyen nagy belülről és kicsi kivülről. Mint a reklámban. Mivel nem vagyok nagyméretű, eleve nem szabad nagy táskát hordanom. Azonkivül a nagytáskában mindig az alján van amit keresel, de nem azon az oldalon. Most divatosak a sokzsebes táskák. Ennek nem vagyok hive, mert soha nem találom abban a zsebben ahol keresem. Na de akkor mégis milyen legyen és technikailag hogyan kivitelezzem. megpróbálom leirni, aztán késöbb kiegészitem. Ja meg jó, ha irásban megvan.
Lesz neki elől két benyulós zsebszerűsége: az egyikben a mobil és a villamos bérlet, a másikban a zsebkendőtartó. Ezek tépőzárral zárhatók. A másik oldalon zippel zárt részben kettő darab szatyor rávarrt tartóval. Azért kettő, hogy jobban támassza a táskát.
A füle hosszabbitható ill. kicsinyithető.
A táska gombbal fog záródni, nem mágneszárral.
A kulcsnak külön mágneszárral kapcsolodó akasztója lesz, persze a kulcs is tartóban lesz. Sajnos Kdatta féle kulcstartó kicsi, mert a bejárati ajtó kulcsa hosszú. Azt a húgom lakás kulcsának tettem félre.
Egy belső zseb kell a jegyzetfüzetemnek és két tollnak tartó. Ez lenne a hozzám közeli oldalon. Szemben vele két zseb tépőzárral a pénztárcának és a kártyáknak. Azaz a bankkártyát nem a pénztárcában fogom hordani.
Két neszeszer lesz a táskában, mind a kettő kicsi, az egyik a varró cuccoknak, feltétlenül cm-el, a másik a szépitőszereknek. (na nem mintha olyan sok lenne, de pl. körömreszelő, fésű, szemceruza, rúzs, kézkrém)
Egy kis irattárcát akarok csinálni, amiben lennének az irataim. Külön egy tartóban a személyi, lakcimkártya, Tb kártya. Ebben lenne a naptáram, az infos füzetkám és olyan hosszú lenne, hogy egy rekeszben elférne a csekk és az orvosi receptek. Külön kis tárca az adóigazolványnak, banki igazolványnak, CÉH-es igazolványnak stb. Azokat a kártyákat, amit fizetéskor használok (klf. törzskártyák) azok a bankkártyánál lesznek.
Na ha ezt sikerülne igy megcsinálnom, akkor egy rendezett nő lennék. Persze kell a pozitiv hozzáállás, miért ne?
Ha elkezdem a munkát, akkor előveszem ezt a leirást és ez lesz a szamárvezető.

5 megjegyzés:

kastanie írta...

Ezt az első munkádat eddig nem is említetted! Meg van egy hatszöges is, ugye? Drukkolok a befejezéshez.

lomaquilt írta...

Sok van még. Hatszögest tavaly csináltam. Ezenkivül van egy nagymama karácsonyi, amit szétfejtettem, mivel nem illett minden oda és most kerültek elő azok az anyagok, amiből betudom fejezni.

F.Gina írta...

A körkörös tűzés szerintem is jó lenne hozzá, megtöri a mértaniságot.
Vártam, hogy reagálsz valamit az első tutorialomhoz, de már jól megy a hindi, a következőt már úgy írom!

zazálea írta...

Nocsak, nocsak! Ez a fotó nem nálunk, Bajnán készült?Visszaloptad számomra azt a néhány napot, köszönöm!!!

lomaquilt írta...

De ott! Az ott varrt dolgokat is bemutattam már korábban. A varródobozkát pedig a fórumon. Majd ha kész leszek két ott elkezdett dologgal, azzal együtt azt is felteszem.Én is csak jó emlékként örzöm azokat a napokat.