2019. október 23., szerda

Foltoskodás

Hétvégén (október 18-20) között Bábolnán voltam egy céhes un. Csendes hétvégén. Eredetileg egy farmeranyagból készített boro-val díszített táska elkészítése volt a téma, de aztán ez kiegészült indigó festéssel. A program jól sikerült, az idő szép volt. Megismertük Bábolnát (én legalábbis nem voltam még ott!) ami egy kedves kis település és a lótenyésztés régi helye. Sok szép szobrot láthattunk az alapítókról és látogatókról szép parkban. A foglalkozás egy "fedező" épületben volt, amit átalakítottak rendezvények színhelyéül. Nem ártott volna kislámpát vinni (írták is!) de végül nem volt rossz. Háromágyas szobában helyeztek el, jól kijöttünk a szoba társaimmal. Sajnos az altató gépemet nem vittem ezért keveset aludtam és nappal hamar elfáradtam. Pedig azt hittem már nem szükséges. Hiába ez is egy tanulság volt. 
Az indigó festés érdekes volt, én egyszerű formát választottam és jól sikerült. Sokat festettem már, de valahogyan nem tud megfogni. Egy fehér anyagra kérték, hogy készítsünk borot. Én nagyon tele hímeztem, nem tetszett, de beleillik a többibe. Ezeket összegyűjtik és összevarrják. A világítás kevés volt a telefonos fényképezéshez, így másnak a FB-re feltett képeiből vettem át valamennyit. 
Ez a bábolnai bejárat.
Ez volt a megvarrandó táska. Szerencsére megkaptuk a szabásmintát, amit lerajzoltunk és az anyagra tettük. Ahol nem egyezett, ott levágtunk belőle egy keveset. Nem egészen olyan a formája, mint a négyzetek egymásra helyezésére és azokat háromszög formára alakítva. Ez sokkal jobb. Mivel én arra gondoltam, hogy egy sima szatyor, vagy táska lesz és ennek megfelelően szabtam ki az anyagot. Nem akartam ezt az anyagot felhasználni, de még gondolkodom róla. Új feladat és kihívás. 
Itt egy csoport közösen varr. A többiek kisebb csoportokba tömörült.
Ez egy kisebb csoport, akikhez közelebb ültem és jókat beszélgettünk. 
Ez egy kész táska, látszik a forma. Igen jó kis szaladgáló táska.
Ez a másik táska. Ez a két táska teljesen kész lett, bélelve, sajnos nem látszik, hogy a záró rész is szépen ki volt hímezve. 
Itt a két szorgos táska varró (az egyikük csak háttal látszik) 
Ez az én hímzésem egy macska. Az udvaron több macska volt. Én egy mintáról hímeztem és adtam valakinek, aki bedolgozta a dzsekijének a hátára.
Szóval jó volt, jól éreztem magam de sok táborban már nem nagyon járnék. Egy táborra fel kell készülni és végig kell csinálni ill. otthon befejezni. Egyenlőre az otthon felhalmozott anyagokat kell feldolgozni.  

2019. október 10., csütörtök

Foltoskodás

Tegnap a Lengyel Kultúra Intézet kiállítás megnyitóján voltam, amit a lengyel foltvarró egyesület szervezett (4 éve alakultak) hogy Lengyelország 100 éves megalakulása alkalmából fehér-piros színekkel varrjanak quilteket. Nagyon hatásos és szép lett a kiállítás. Többet a Magyarországon élő lengyel foltvarró társunk adott tájékoztatást a megnyitóról (Katarzyna Szymanowicz-Kőműves) ezen a néven ha rákerestek megtaláljátok. (sajnos mint link nem tudtam beirni) 
Ez alengyel foltvarró egyesület jele alá lengyelül irták a nevét.
A lengyel zászló (fehér-piros) és a dátumok.
Itt az alsó fa az érdekes, ez egy tipikus lengyel fa. A lombok mindig jobb felé dőlnek. De ami érdekes azok a levelek, amiket géppel egy ügyes foltos géppel tűzött. Szinte elképzelhetetlenül apró és nagyon szép. 
Ez egy nagyon szép és pontosan megvarrt quilt.
A felső képen ahol úgy tűnik, hogy itt nem pontosan illeszkednek a blokkok, az Lengyelország térképe (Polska) Közelebbről nézve látszik, hogy fehér pánttal van szegélyezve a térkép. 

2019. október 3., csütörtök

Csak úgy!

Kerestem egy képet ezért a blogom elejére mentem. A képet nem találtam, viszont találtam Márta néni bejegyzését a Céh vezetősége és tagjai részére. (2009-ben választott a Céh új vezetőséget, ebben benne voltam) Nincs semmi bajom a jelenlegi vezetőséggel, tudom, hogy újakat kell majd választani (nem irigylek senkit, szerintem maradhatnának, de nem az én döntök!) Mindenesetre Márta néni kedves és ironikus szavai mindenkit felvidit. Különösen az a rész, hogy a vezetőségnek minden foltvarrót ismernie kell?! Hiszen annyira megnövekedett a foltvarrók száma! Olvassátok és gondoljátok el, hogy a vezetőség értetek van, mindig szidjuk őket, de szeretjük! Ez már csak így lesz. (nem kell mindent komolyan venni!)

2009. NOVEMBER 24., KEDD

Csak úgy CÉH

Igy egybeszerkesztve állandóan szem előtt tartva!

Márta néni intelmei a Magyar Foltvarró Céh tagjainak!

Vezetőinkkel szemben támasztott elvárásaink

1./ Legyen naprakész a foltvarrók napi helyzetében. Ez alatt értem, hogy ismerjen minden foltvarrót személyesen, akár céhtag az illető, akár nem (egyébként se tegyen semmilyen megkülönböztetést, az teljesen mindegy, hogy fizeti-e az illető a tagdíjat, vagy nem.) Ismerje munkáját, figyelje fejlődését, emlékezzen a négy évvel ezelőtt varrott kalaposzsuzsi főkötőjére is. Legyen otthon napi gondjaiban, gratuláljon azok megoldásához, és tanúsítson kellő szomorúságot nehézségek esetén.

2. A foltvarrás eseményeinek helyszíneit úgy válassza meg, hogy azok minden foltvarrótól egyforma távolságra essen, és ez ne legyen több fél órányi könnyű sétánál. Nagyobb távolság esetén köteles szállítóeszközről gondoskodni. Az otthon maradottak levesét megmelegíti, gyerektől a leckét felkérdezi.

3. Pályázatok kiírásánál tartsa szem előtt a foltvarrók képességeit. Minimum annyi kategóriát írjon ki, ahány nevező lesz, és tartsa fenn a jogot, hogy utólagos kategóriák felállításával minden kiállító részesüljön a díjazottság melengető érzéséből.

4. Országos események szervezésénél vegye figyelembe az országos ünnepeket, a szabadnapokat, a család szül és névnapjait. Ne essen egybe kiállítás megnyitója várható szűlésekkel, elhalálozásokkal, nyugdíjas búcsúztatókkal. Természetesen munkanapokkal sem. A kezdés igazodjon a napéjegyenlőséghez, a MÁV menetrendhez, az óvodai nyitva tartáshoz, és ne essen egybe az ovulációnkkal.

5. Figyelje a nagyvilágban történő foltvarró eseményeket, a foltvarrás új technikáit, anyagait, és ezt az ismeretet ingyen ossza meg a foltvarrókkal. Hasson oda, hogy külföldön a foltvarrás ne haladhasson nagyobb léptekkel, mint amit mi itthon követni tudunk. Így nem tudjuk elérni, hogy dögöljön meg a más tehene is, de követeljük, hogy addig ők se fejjenek, míg a mienk el nem kezd tejelni.

6. Semmilyen quiltet ne varrjon, vagy ha igen név nélkül, és csak olyan színvonalú munkákat, amiknek látványa nem okoz kisebbségi érzést a foltvarrókban. A kényelmi zónák feszegetése nem kívánatos.

7. Régiós találkozókon, közös varrásokon minden esetben legyen jelen. Az esemény alatt legalább egy alkalommal minden résztvevő buksiját köteles megsimogatni, és biztosítani arról, hogy fejlődése töretlen, tevékenysége az egyetemes kultúra javát szolgálja, és hozzájárul a világbéke megteremtéséhez nagyban is kicsiben. A feltálalt süteményeket köteles az elsőtől az utolsóig végigkóstolni, és készítőjének gratulálni.

A vezetőség elvárásai a foltvarrókkal szemben.

1./A vezetőség a foltvarróktól elvárja, hogy létszámuk sokasodjon, és szaporodjon. A szaporodás alatt nem a dugványozásos, hanem a terjesztéses módszert részesítsék előnyben. Elvárható taglétszámunk a felnőtt női lakosság 10 %-kát kell meghaladja, hogy működésünk eredményes legyen. Ennek érdekében kívánatos, hogy minden céhtag évente legalább öt személlyel gyarapítsa a taglétszámot.

2./Naponta minimum nyolc órát töltsön el varrógépe mellett, ez alól csak lázas állapotok esetén lehet eltérni, melyhez háziorvosi igazolást mellékelni köteles.

3./ A foltvarró legyen otthon a foltvarrás minden technikájában, ne ragadjon le egy-egy ismert technikánál, bővítse tudását, és próbáljon ki új lehetőségeket, és évente legalább egy általa kidolgozott, eddig még nem ismert technikát tanítson meg foltvarró társainak.

4./ Tartsa szem előtt hagyományainkat, fejlessze és terjessze a magyar foltvarrás ismert és elismert technikáit, és ne utánozza a külföldi foltvarrók módszereit. Kizárólag tradicionális munkákat varrjon.

5./ Beszéljen nyelveket. Az angolt felsőszinten, de minden más ország nyelvét is kötelessége beszélni, ahol foltvarrás folyik.

6./ Számítógépet, fényképezőgépet kezelje legalább akkora technikai tudással, hogy ne szoruljon nyolc éves gyermeke (unokája) segítségére.

7./ Szépérzéke, szín és formaismerete legyen olyan szintű, hogy bármikor a Képzőművészeti Főiskola tanárainak segítségére lehessen vitás kérdésekben.

8. Törődjön egészségével, különös tekintettel kezeire, és szemeire, de lábait is tartsa legalább annyira karban, hogy a varrógép pedálját nyomni tudja. Kívánatos, hogy testmagassága elérje a két métert, mert ez kiállítások berendezésénél előnyt jelent.

9./ Jövedelmének (beleértve férje dugi pénzét is) legalább 20 %-kát köteles a foltvarrás eszközeire, és kiadványaira fordítani. A megvett könyveket, és eszközöket kölcsön nem adhatja, így biztosítja a kiadóknak, és árusoknak – akik a céh szponzorai – a nagyobb bevételt.

10. Minden hazai és külföldi pályázaton indulni köteles. Munkáját gondosan csomagolja, és minden esetben mellékelje a visszaútra szóló postaköltséget. A zsűri véleményét kézcsókkal fogadja.

11./ A foltvarró táborokban többezres látszámal legyen jelen befizetés idején, de ügyeljen rá, hogy jelenlétével ne lépje át a kivánatos létszám küszöbét, mely a kényelmes és nyugodt munka feltétele.

12./Kisérje figyelemmel azokat a fejlődő konyhatechnikai újításokat, melyekkel egészségesebb, kisebb koleszterintartalmú, nem hizlaló, ugyanakkor magas ízértékű süteményekkel kápráztathatja el régiós varrásokon a foltvarró tömegeket, és a vezetőséget.

13. A hat évenként esedékes szavazáson kizárólag páratlan számban vegyen részt, elkerülendő azt a malőrt, hogy még egy további évig kelljen kínlódni ezzel a díszes társasággal.

2019. október 1., kedd

Csak úgy!

Most olvastam egy orosz foltvarró bejegyzését. Igaz, hogy babákat tanít, de szerintem ez bármilyen patchwork technikát tanító tanfolyamra érvényes.
Leírta, hogy egy egy tanfolyamra neki mint oktató elő kell készülnie. Azaz a mintadarabot meg kellett varrni, a tanfolyamon tanított technikához az anyagokat előkészíteni, felvágni (méretre) amire szükség van azt tételenként személyenként összekészíteni. Ezért előre megírta mikor lesz a tanfolyam, mennyibe kerül, az árban mi van és mit kell hozni. Visszajelzést kért arról, hogy elfogadod a feltételeket, ha kell a befizetett összeg bizonyos részét előre kéred. Ez viszont azt is jelenti, hogy aki később ébredt fel, az később jelentkezik és bizony neki már nem jut hely. Ebből adódnak a problémák. Hallottam olyan megjegyzést is, én ugyan nem jelentkeztem, de van még asztal és szék. Azt nem vette figyelembe, hogy miatta az oktató vele többet foglalkozott és mások esetleg nem jutottak bizonyos információkhoz.Neki már nem jut az előre elkészített csomagból, vagy ott helyszínen az oktató állítja össze, ezzel elveszi a többiektől az időt. A tanfolyamra jelentkezők tudás szintje is változó. Szóval nehéz, de szerintem csak így lehet jól tanfolyamot tartani. Én nem tartok tanfolyamot (csoport foglalkozáson kisebb mértékűt) de sok tanfolyamon voltam és bizony voltak olyan tanfolyamok, amelyek nem hoztak számomra eredményt (azaz a szekrényem megtelt a nem elvégzett munkával) de volt olyan is ahol végig tudtam mindent csinálni és örültem az eredménynek. A céhen belül volt felmérés ki vállal oktatást, de szerintem nem volt sok jelentkező. Inkább az egymás közötti beszélgetések alapján lehet tudni, hová és kihez érdemes menni. Mostanában olvasok több hirdetést, hogy mindent adunk, csak gyere. Jó lenne tudni, mennyire jók ezek a tanfolyamok. Egy tanfolyamon résztvevők száma is befolyásolja az eredményességet. Hasonló ez egy nyelvtanfolyamhoz. Más az, ha 25-en vannak mint pl. 6-an. Én jártam egy nyelvtanfolyamra hetente két alakalommal. Sokan voltunk, de valahogy kialakult a létszám. Aztán javasolta a  tanárnő, hogy heti harmadik alkalommal kb. hármunkkal foglalkozna külön is. Ez bevált. Természetesen a tanulást nem helyettesítette.
Az ősz ugyan itt van a nyakunkon, de megmutatom házunk kertjét azaz milyen uton kell a bejárathoz (társasház) mennünk. A varjúhájat Varsóból hoztam kb. 15 éve és jól viselik magukat.