2008. október 20., hétfő

Csak úgy


Ezt a képet azért tettem fel, mert tetszik. A fórumon valaki feltett szintén fekete-fehér neszeszereket. Ezek szabad gépi tűzéssel vannak, amit még gyakorolni kell. Egyenlőre a Határtalanul-on tanitott korak 20x20 cm-est kell befejeznem. Mire ezzel kész leszek, gondolom akkor kezdhetek el igazán foglalkozni vele, mert még vannak hibák. De már alakul. nekem tetszik a technika. Egyenlőre kis daraboakt fogok csinálni rojtokkal. "Szelleműzésre". Olyan kis jópofa darabokat. De beakarom fejezni a farmerből készitett táskámat, azaz inkább szatyromat. Hát nem leszek a hive a farmer varrásnak az biztos. Szöszöl, vastag (két tűm bánja!) a szine nem egyenletes. Elfogadni elfogadok bármit, de szépen összeválogattam és Juhizs volt olyan kedves, hogy elfogadja. Ahogy csomagoltam, úgy nőttek a fiaim. Elöször még olyan kicsik, aztán a márkák szerint. Én eredetileg egy takarót akartam varrni belölük. nem kell, úgy döntöttem. Rag quiltett sem akarok, az egész lakás szösz lenne.
Múlt héten két csoport foglalkozáson is voltam. Mivel két csoportba járok, úgy jön ki a lépés, hogy az egyik hétfőn a másik szerdán van. Választani kellene, de valószinűleg marad minden a régiben. Nehéz egy csoportba beilleszkedni, akkor meg miért hagyjam ott? Kicsit mintha válságban lennének, de most mintha meglódult volna. Az egyikben kicsit hülyének és elmaradottnak éreztem magam, de aztán rájöttem, hogy más is igy van vele, erre megnyugodtam. Mind két csoportban tanultunk valamit és ott helyszinen varrtunk. Ez jó volt. A szerdai csoporttal jótékonyságba kezdtünk igy ezt támogatom. A másik csoportba be kell csempészni apró dolgok készitését, technikák bemutatását. Eddig csak egy pár valakinek mutattam valamit és sikere volt. Volt akit nem érdekel, de volt akit meg igen. Természetesen egyik csoportban sem beszélek arról, hogy mi van a másikban az nem lenne etikus.
Hét végén birskörtéből csináltam birs-sajtot. Szerintem még tovább kellett volna főzni, mert nem igen akar kijönni a tartóból. Mentségemre mondva még soha nem csináltam ilyet. Hát majd kanalazni fogjuk és nem ajándékozzuk. Pedig akartam ajándékba adni Odette-nek és Szabinak.
Pénteken unokáztunk, ami most már kétemberes. Hol én vagyok Vilcsikével, hol a férjem. KisÁkos nagyon nagy élvezettel hallgatja ha olvasok neki mesét. Igy mindig fogok neki egy-egy mesét olvasni. Azt mondja Vilcsikére, hogy doktor Viola Eszter. Vilcsike nagyon szépen fejlödik, szép kis kerek pofija van és barna szemeivel már olyan érdeklödve néz. Aranyosak nagyon.

3 megjegyzés:

zazálea írta...

Nagyon tetszik...

Juhizs írta...

ha a birsalma-sajtot lefele fordítva (tányérra persze...) egy pillanatra a tartó alját forró víz alá tolva, nem lehet, hogy elengedé a falától a pikszis... ? na, ezt olyan kis körülményesen írtam...
régebben a kocsonyát és a jégkockát is valahogy így borítottuk ki... ne szidjál, ha nem működik.
Csoport ügyben - etika - igazad van, majdcsak összerázódik minden, jönnek az ünnepekre való felkészülések, szerintem az intenzív időszak lehet egy csoportban - gondolom én.

lomaquilt írta...

Sajnos még kellett volna föznöm a birset. Amit szilikonos formába tettem, az kijött, az őzgerinc is kijött, de a bordák nem látszanak. Egy kis tálkába is tettem, azt úgy ahogy kiszedtem, de naponta fogy. Szóval igy lágyabban is jó lett.