2021. augusztus 6., péntek

 Csak úgy 2021.

Kicsit meglepődtem, mikor beakartam jönni, hogy írjak valamit, de aztán megtanultam az újabb divatot is. Úgy gondoltam írok, mivel már régen írtam és jó lenne leírnom ami jelenleg foglalkoztat. Túl vagyunk a harmadik hullámon és várjuk a negyediket. Az egész pandémia valahogy megzavarta az életünket és nem lehet tudni mi vár ránk. Ráadásul a jövő évi választások miatt elkezdődött a kampány. Szóval nem egyszerű az élet. 2020-at mondhatom úgy, hogy aránylag jól átvészeltük. Nehéz volt a bezártság, de kibírtuk. Fiunk vásárolt be nekünk, ezért hetente egy alkalommal találkoztunk. A maszkvarrás egy kis szint vitt az életembe, varrtam szomszédoknak, ismerősöknek ajándékoztam. Jó volt az üzletben látni valakit az én varrott maszkomban. De aztán elkezdték árulni és sok különféle varrott maszkok is megjelentek. Most pedig mindig azt hallom, hogy egy bizonyos fajta maszkot használjunk. Jelenleg nem kell használni, csak az orvosi rendelőkben ill. egészségügyi intézményekben. Változás történt, mikor a CÉH közölte, hogy az őszi találkozóra a csoportok varrjanak ollótartókat és kb. 14x24 cm-es fehér vászonra készítsünk valamilyen patchwork mintát. Ezt a találkozón összevarrjuk. Ez kicsit kibillentett nem éppen jó állapotomból. 16 ollótartót varrtam és nyolc mintásat varrtam. A fészbukon élénk patchwork élet zajlott, de az enyhüléssel ez is változott. 



Aztán Tünde javasolta, hogy találkozzunk nála. erre a találkozóra hétfőn került sor. Ildikó nem tudott eljönni, mert dolgozik. Nem is gondoltam, hogy milyen sokat adott nekem ez a találkozó. Hiányoztak az ismerősök és nagyon jó érzés volt találkozni velük. Ez adott nekem egy nagy lökést, hogy a varrószobámban rendet csináljak. Sajnos a képen Tünde nincs, mivel ő fényképezett. 
  • A varrószoba rendberakásához egy terve kell és most ezen töröm a fejem. Tudom ahány ember, annyiféle módszer és a sokféle anyag, kellék bizony helyet igényel és rendet. Legközelebb blogomban leirom az elképzeléseimet, amit aztán folyamatosan megváltoztatok. KonMari módszerével sikerült a ruháimat rend betenni, jelenleg a papirok fele már kész van, talán a varrással foglalkozó dolgaimat is sikerül elhelyezni. 

Nincsenek megjegyzések: