Ez vagyok én, mikor valahová elmegyek és hazatérek!
Napok óta csak olvasó módban lennék a bloglistámon, de érdekesen egyik blogot sem tudom megnyitni. Néhány külföldi blogot igen, de onnan már máshová nem tudok eljutni. Mi ennek az oka, azt nem sejtem. Mindenesetre elég furcsa és ez az állapot régebben is megfigyelhető volt.
Érdekes cikket olvastam mostanában a digitalizált nemzedékről. Én nem tartozom hozzá, valószínűleg csak az unokáim. Egyrészt sms-el érintkeznek, csak internetet olvasnak ill. használnak. Ez problémát jelent a tanítás szempontjából, hiszen a tanáraik más alapokból indultak ki. Példaként említette, hogy a tanár kérte, hogy a Romeo és Júliát írják meg sms-ben. Ehhez el kellet olvasni az eredeti művet. Félek, hogy annak is csak a rövidített szöveges változatát olvasták el. A másik probléma, hogy nehezebben írunk kézzel. Én is jó húsz éve használom a számítógépet és bizony romlott a kézírásom. Akik már kézzel se nagyon fognak tudni irni, hogyan olvassák el nagyszüleik régi írásait? Elgondolkodtató egyáltalán és bizonyára 10-20 év múlva többen már tanulmányokat fognak írni e témában. Az tény, hogy ez egy igen nagy változás mindennapi életünkben.
Hogy mennyire nem úgy írunk (ill.olvasunk!) kézírásból, azt a tagnyilvántartás során sokszor tapasztaltam. Én is rosszul olvastam (kérdezni ugye nincs kitől) de az írások sem egyértelműek. Az sms küldéseknek az a hátránya, hogy sietünk és sokszor a leírt szövegben hibát követünk el, rövidítünk, szlengben írunk. Ezen hogy lehet változtatni? Nem tudom. Nem elég a sok termék leírás, aminek talán nyelvtanilag értelmes a szövege csak azt nem tudjuk miről szól. (Forduljon orvosához gyógyszerészéhez! - ez a legbiztosabb) Az egyik csomagküldő szolgálat (nyugat európai cég lengyelországi központtal, magyarországi elosztóval) a szövegének bizonyos részeit (hónap neve) lengyelül közli.
Remélem hamarosan olvasni is tudok, mert nekem ez a kikapcsolódásom, mi történt egyes foltosok háza táján mit csináltak, csinálnak!
目に見える季節
6 órája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése