Kisért a múlt...

Na nem kell ezt olyan komolyan érteni. Mindenkinek van múltja és az hozzá tartozik! Én sem tagadom le, márcsak azért sem, mert ha a két fiamra nézek, akkor minden előjön. De nem erről akarok irni. Én szeretem olvasni a blogjaitokat. Sokakat csak a fórumokról ismerek, van akit személyesen, de sokszor az sem olyan nagy ismeretség! Összejöttünk egy közös varráson, köszöntünk, váltottunk pár szót és mindenki ment a következőhöz. De ablogon keresztül jobban megismerhetjük egymást. Nemrégen olvastam valakinek a blogjában, hogy Szegedre jár továbbképzésre, vagy iskolában (lánykori nevén posztgraduális képzésre) ahol Vámos Magda és dr.Móricz Éva vizsgáztattak ill. előadtak. Vámos Magdát én régóta ismerem, elöször persze csak a nevét, mint a Magyar Divat Intézet művészeti vezetőjét (ő akkoriban a divat amolyan szürke eminenciása volt) aztán késöbb munkakapcsolatba kerültünk. Csodáltam mint nőt, ahogy megjelent és öltözött, fotogén arca volt és ügyesen csavart valamit a fejére, ha nem volt frizurája. A hangja pedig jellegzetes, ami a mai napig nem változott. Leginkább akkor csodáltam, mikor a nyugdijazása után és az intézet átalakulása, majd megszünése után is találta magának elfoglaltságot és egyre több helyen hallottam, hogy ott van. Mostanában pedig fejébe vette, hogy könyvbe foglalja amit a magyar divat kialakulásáról és az intézetről tud. Mármint az 50-es évektől megszünéséig és az ezen idő divat alakulásáról, nemzetközi kapcsolatairól. Felhajtott pénzt, kapcsolatot, volt aki nem tudott/vagy nem akart segiteni, volt akik már eltávoztak. Igy jutott el hozzám. Én adtam neki fényképeket, cikkeket, meséltem amit tudtam. Mikor olvastam a nevét, a rákövetkező napon felhivott és kért fényképet rólam a készülő könyvébe. Persze nem a mostani mivoltomról, hiszen mikor vele kapcsolatba kerültem, másként néztem ki. Küldtem is képeket és kettőt felteszek. Mindkettő régi kép. Ahol egy kolléganőmmel vagyok azt a képet azért tettem föl -most egy kicsit büszke vagyok magamra!- mert a rajtam lévő kosztümöt én varrtam. Magam szerkesztettem a szabásmintáját. Az ujja huzott (kicsit húz) a kabátját nem szerettem, a szoknyáját viszont nagyon sokáig hordtam. Az akkor divatos jersey-ből volt. Később felvágtam és szőnyeget horgoltam belőle. Sokáig használtuk, két éve dobtam ki.
Szóval igy kisért a múlt. Sokszor gondoltam arra, hogy ami egy emberrel történik élete során az egy kész regény, csak nincs mindenkinek olyan tehetsége, hogy leirja élvezetesen.