Régen írtam, de talán azért, mert amikor kinyitottam a blogot, előttem volt a Bakancsosok képe a foltos találkozó. Többen voltunk ott és megbeszéltük, hogy Kecskeméten találkozunk. Lehet, de hogy mikor és hol ez még rejtély. Ez a találkozó március 7-én volt és férjemmel március 14-től önkéntes karanténba vonultunk. Ez azt jelenti, hogy öregek vagyunk és vigyázunk magunkra. Tehát semmi kényszer. Előtte (akkor még nem tudtuk, hogy itthon leszünk) de pénteken (március 13-án) bevásároltunk. Sajnos pont aznap hűlt le a levegő és aránylag sokáig gyötört az influenza. Aztán minden héten a nagyobbik fiam vásárolt be. Nem jött be a lakásba elég nagy távolságra voltunk, a csomagokat letette és mi vagy este vagy másnap vittük be a lakásba. (Mi az utolsó lakásban lakunk)
Eleinte elvoltunk, de aztán csak féltünk, azaz én féltem. Sok mindenre gondoltam, aztán csak megnyugodtam. Jött a maszk varrás. Én is varrtam aminek a nagy részét elajándékoztam. Újabbakat varrtam a fészbuk tele van a klf. mintákkal. Jelenleg két dizájnosat varrok, nem fogom hordani, hanem remélem ha vége lesz akkor emlékbe elteszem. Nászasszonyom még kért pár maszkot így az újabb típusúakat neki adom. Arra nincs erőm, hogy nagy számú maszkot varrjak akár ajándékba, akár megrendelésre. Megrendelésre különben sem varrnék. Annyit varrok, amennyi megnyugtat. Amúgy pedig itthon vagyunk. Kicsit fárasztó, mert néha rám jön a mehetnék.
Ezek az első példányok, már nincsenek meg kivéve a kékeket. Ezek szatyrok voltak és annak az anyagából készítettem.
A TV-t nézzük és sokszor elgondolkozom, hogy milyen sokféle vélemény van akár a koronavirus védekezésében akár az utána következő időszakban a munkaerő átcsoportosításban. Ezeket hallgatva nem lesz jó kedve az embernek. A fészbukon van egy csoport, akik olvasnak és az olvasott könyvekről beszélgetünk. A foltvarrásról egyre kevesebb szó esik, de mintha kezdene kicsit élénkülni ez a rész. Olvasok, a háztartással foglalkozom. Igyekszem lelkileg nem összetörni. Hamarosan elkezdem a kertészkedést (a loggián a muskátlikat kell átültetni és a többi virágot is rendbe tenni)
Azt kivánom mindenkinek, hogy maradjon otthon és ha túléljük az egészet, akkor találkozunk. Addig pedig varrjunk. Terveim vannak és a varrással megnyugszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése