Közel két hét betegeskedés után kezdek kilábalni a tüdőgyulladásnak gondolt, de bronchitis lett belőle fülgyulladással kombinált betegeskedésemből. Nem volt betervezve egy ilyen kánikulában ráadásul. Mindenesetre sokmindent átgondoltam és mégegyszer alaposan áttanulmányoztam Konmari második könyvét.
Igen hasznos volt és kezdek rájönni a menetére. Tényleg nem szabad úgy neki menni, hogy gyorsan átolvasom és elkezdem a rendcsinálást. Nagyon sok kérdés merül fel, amire nem gondol az ember, de ha átgondolja, akkor már tudatosan előre lehet tervezni. Most ami felmerült bennem (már korábban is) az a szabványok egyenlősége ill. nem egyformasága. Régebben még KGST időkben kidolgoztuk a szabványokat, amihez két aláirást mellékeltünk. Az egyik kérdés az volt, hogy a nemzeti szabványba bevezeti-e és a második pedig, hogy a nemzetközi forgalomban igen. Az első kérdésre -kivéve a SZU-t- mindenki nemmel válaszolt, a második kérdésre pedig igennel. Érthető volt, hiszen az országok többsége (textiliparról, ruhaiparról beszélek!) a SZU-ba exportált. A SZU több tagköztársaságból állt igy a szabványai is mások voltak. A többi országnak sem egyezett a szomszéd országgal a szabványa. Ez mind természetes, hiszen mi emberek sem vagyunk egyformák. A lengyelek és németek pl. nálunk magasabbak átlagban. Ez igy van az EU-ban is, ráadásul a skandinávok és az angolok is másabb méretüek átlagban mint a magyark, bolgárok vagy románok. Na eddig a bekezdésem arról, hogy milyen méretű ágyneműt vegyünk?
Magyarországon a lányok mikor férjhez mentek, akkor kelengyét kaptak. Biztos sokan láttak már olyan képeket, ahol végigviszik a falun a sok párnát, dunyhát. Aztán változott az élet de nem tud olyan gyorsan megváltozni, mint azt sokan szeretnék. Megváltozott az ágynemű felhasználásunk. Hogy jó irányban vagy sem azt mindenki maga döntse el. Sok helyen még ma is adnak a lánynak ágyneműt két garnitúra huzattal. Aztán ujat akar venni és nem tudja milyen is legyen az új. Egyáltalán miért vegyek ujat, mikor a régi sem rossz? Összegyöjtöttem a ma Magyarországon kapható ágyneműk méreteit. Lehet válogatni. A méreteket az egyes áruházak katalógusiból néztem ki. Amennyiben más üzletekben más méretek is lehetségesek, hát az nem az én hibám!
- Egy 1963-ban kiadott szabás varrás könyvben az alábbi méreteket adja meg a varrni kivánó asszonyoknak.
párna - 88x72 cm
paplan - 170x130 cm
kispárna - 42x57 cm
Ez általában tolltöltésű paplanra vagy dunyhára vonatkozik. Mellette még megtalálhatjuk a gyapjútöltésű paplant is. Egy garnitúrában két nagypárna van. A záródás cérnagombokkal, de divatba jött az un. tükrös paplan huzat. Eredetileg a damaszthuzat a "menő" de lassan felváltja a vékonyabb anyagú huzat majd a krepp vászon. Lehetőleg világos szinű legyen. Házaspároknál általában két paplan és négy párna illik. A franciaágy késöbb jön divatba ill az ezen az egy paplan.
- 1990-től egyre több nyugati kereskedő kiván Magyarországon ágyneműt eladni és jönnek a klf. betétű ágyneműk. Természetesen a hozzájuk tartozó huzatokkal együtt. Elsősorban a skandináv országokból (IKEA, JYSK) majd Németországból. Nem akarok sem a töltelékekről, sem a gyapjú ágyneműkről irni, hanem a méreteket szeretném bemutatni.
-IKEA
párna 50x60 cm
paplan 200x200, 150x200 cm
- JYSK
párna 70/80/90 cm
paplan 140/200, 200/200 cm
kispárna 40/40 cm
- KIKA
párna 70/90 cm
paplan 140/200 cm
- Möma
párna 70/90, 40/80 cm
paplan 140/200, 135/200cm
Látszik, hogy igyekeznek a magyar igényekhez igazodni és divatba jön a franciaágyra az egy paplan.
Én ezalapján a hevenyészett kis összeállitásom alapján csak azt tudom mindenkinek tanácsolni, hogy mérje le ágyneműjét és jegyezze fel. Ezekután sem vásárlásnál, sem cserénél nem érheti csalódás. Férjemnek pl. a 200cm-es paplan nagyon megtetszett.
1 megjegyzés:
Sokmindent olvasgattam most a blogodon, olyan jólesik, köszönöm! Még sok erőt és örömöt kívánok neked és sok-sok örömvarrást :) szeretettel ölellek!
Megjegyzés küldése