2018. szeptember 3., hétfő

Foltoskodás

Korábban akartam írni, de úgy gondoltam először elolvasom mit írtak a többiek és megpróbálok objektív lenni. Az OFF-ról van szó (Országos Foltvarró Fesztivál). Második éve van Budaörsön gondolhatjuk, hogy mindenki tudja mi hol van, de mégis. Sajnos Budaörs nem hasonlít Ezüstvölgyre.  Ez részben azért nem jó, mert a város nem érzi magáénak a rendezvényt. Na jó nem egészen így van, mert díjat is adtak, műsor is volt a megnyitón, sok minden két hétig ott maradt nézegetni. A helyi TV-ben volt riport most már mindenki tudja mi az a patchwork. A legnagyobb baj az, hogy három helyen van a kiállítás, a tanfolyamok pedig még több helyen. Igaz a Céh tagok kaptak újságot amiben ott van a program hogy kell tömegközlekedéssel menni és térkép is van. Ezt a példányt kisebb lapon osztogattuk a látogatóknak. 
Én elvállaltam, hogy szombaton és vasárnap ügyelek, azaz a belépőktől beszedem a belépti díjat, adok szalagokat és információkkal látom el őket. Szombaton egy segítőm volt (egyedül nehéz lett volna bírni) főleg délelőtt. Vasárnap is volt segítő, de akkor már kevesebben voltak. Szombaton több mint 100 ezer Ft-ot sikerült beszedni, vasárnap 15 ezret. Tudják rólam, hogy kritikus vagyok, ezt tavaly is elmondtam, most is elmondom. 
A szervezést korábban kellett volna elkezdeni (pl. a tájékoztatást a tömegközlekedésről, a térkép összeállításáról, az elérhetőségek pontosításáról) esetleg az ügyeleteseket összehívni és nekik elmondani és kiosztani a munkákat. Tavaly komoly gond volt, hogy csak egy helyen lehetett jegyet venni. Ez most nem volt. Igaz a színekkel akartak statisztikát csinálni. (nem biztos, hogy ez sikerült!) A tömegközlekedési tájékoztatást talán egy BKV Információs pontnál kellett volna kezdeni. (helyette javasolták, hogy menjünk oda és ott érdeklődjünk)  Hétvégén másként járnak a buszok. (van amelyik nem jár)  A szállásra való felszólítást már korábban el lehetett volna kezdeni, hiszen augusztus 20-ra sokan látogatják fővárosunkat és itt maradnak még pár napig.  Általában az a meglátásom, hogy a 65 év felettiek tömegközlekedéssel jönnek, a fiatalabbak kocsival megszervezve, hogy egy kocsiban többen legyenek. A térkép sajnos nem jól sikerült, egyrészt nehéz volt kiigazodni rajta, a Quiltive megközelítése nehezen kivehető volt. Sajnos az általunk budaörsieknek hitt emberek többsége nem tudott felvilágosítást adni (sokan a környező településekről voltak)  Kevesen voltak budaörsiek (tavaly egy kiállítás és vásár volt a Fő utcán) így akik olvasták az újságot és kisgyermekeik voltak, azok jöttek a gyermek programra. (aminek minden esetben sikere volt). Talán a TV adásnál jobban kellett volna kihangsúlyozni a kiállítás célját és a programokat. Pl. nagy sikere volt a 365 db-os quilteknek, egy céh tag kiállítása, a tombola bemutatása.  Az árusok árultak, de többet szerettek volna árulni. Ez persze más kérdés, de ez az ő gondjuk. 
A kiállításról nem akarok írni, mert sokféle kritika érte (minden évben sok kritika éri!) Az egyik hozzászóló azt írta, hogy ez külföldön is mindig probléma. Minden évben sok vélemény hangzik  el erről a témáról. Aki kitüntetett az boldog, aki nem az elkeseredett. Sajnos ez így van. Persze ilyenkor összesúgnak, hogy a vezetőség a szponzorok stb. Ehhez nem akarok hozzászólni.
Csoportunk készített egy képet, amit kiállítottak (igaz eldugva, hiszen nem volt agyontűzve-egyáltalán nem volt megtűzve) de mégiscsak a csoport készítette. Igaz, a végén teljesen rám maradt tűzésre (amit kézzel kellett volna) már nem futotta az időmből. Tapasztalatot szereztem. Többet nem fogunk kiállítani. 
Ami nem tetszett, egy foltos eljött az édesanyjával hogy megnézze a munkáját és ott közölték vele, hogy nem állították ki, mivel nem ütötte meg a színvonalat. Egy eldugott helyen igenis lehetett volna helyet találni neki. Ezt a foltost a céh elveszítette. A Művelődési házban volt egy régiós kiállítás, ahová egy nagy quiltet nem állítottak ki. Ebből is volt némi sértődés. Ezeket a foltosok mesélték elkeseredésükben. Mi az igaz nem tudom, de a rossz érzés bennük maradt.
Én minden munkát (amiért jelölési díjat fizettek) legyen az bármilyen, igenis kiállítanék. Tanulni lehet belőle, látja, hogy néznek rá, de új erőt ad a tovább jutáshoz. 
Na akkor lássunk egy pár képet. Csak úgy véletlenszerűen válogattam ki. Nem írok hozzá sem szerzőt, sem díjazást. Köszönet a fészbukon feltett szorgos foltosnak.
Érződött, hogy sokan készültek és élmény volt megmutatni a többiek előtt hogy mire képesek.



















Nincsenek megjegyzések: